Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majdnem feneketlen tó, és annak a tónak az egyik sötét szegletében élt házastársával egy takaros kis aranyhal, akit senki sem csodált, mert ha hiszitek, ha nem, a sötétben minden halacska fekete.

Van egy ritka kórkép, ami egyszerre két embert érint, az is a neve, hogy „őrültség kettesben” (folie à deux). Egy kommunikált érzelmi betegség, és a páros mindkét tagja szenved tőle, úgy, hogy egymás téveszméit elhiszik vagy akár tovább is építik.

Királynak lenni egyáltalán nem könnyű dolog. Minden idők legveszélyesebb foglalkozásának minősül, tudniillik az alattvalók folyton ronda összeesküvésekkel kurtítanák a pazar életét. És bőven elég, ha egyszer sikerül, ugye. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)

Jobb lenne, ha most szopikálnál egy kicsit, kincsem, hisz azért sírsz te, mert éhes vagy, na, így na... Látod, túl mohó voltál, drágaság, most fáj a hasikád, jobb lett volna, ha nem szívod úgy tele magad. Jobb lenne, ha alukálnál, mert késő van.

„A söröm.” „Persze, drágám” – jött is azonnal a válasz, még mielőtt a férfi két ajka közötti zöngés „m” végleg elhalt volna, és az asszonyka kifordult a konyhára, majd tálcán hozta a gyöngyöző italt.

Ki tud annyi embert pontosan egyszerre leültetni a képernyők elé, mint a dél-amerikai telenovellák? Ki tudja annyira pontosan körülírni a boldogságot és boldogtalanságot, mint a délutáni sorozat?

Élt hajdanán, sok száz évvel ezelőtt a szép Itáliában egy jeles ember, akinek a neve Francesco Filelfo volt. A jó ember gazdag is volt, és az esze is a helyén, csak a szívét gyötörte valami nyavalya nap mint nap, és ez megkeserítette az életét, és még legalább egy asszonyét is, tudniillik vo

Ezt a fülemnek oly kedves történetet egy meglett férfitól, egy idős tiszteletestől hallottam, aki nagyon sok mindent megélt a felesége mellett, még az öregkort is, rendje-módja szerint annak minden nyavalyájával, így nem csoda, hogy nyugdíjasként egyre gyakrabban panaszkodott, hogy hallása megromlott, és az az érzése, hogy a korábban zajos világ csak tátog k&

Sára vagyok. Fejedelemasszony. Igen, ezt jelenti a nevem, és ma a boldogságomról szeretnék mesélni nektek. Mit tudnak ezek a punnyadt nők arról? Tudjátok, drágáim, engem nem is bosszant, hogy irigykednek rám, én kiválóan szórakozom.

Amikor a rekeszizom egymás után többször önkéntelenül és görcsösen összehúzódik, hukk, akkor ez gyors belégzést okoz, hukk, aztán a gégefő hirtelen lezárul, hukk, és ilyenkor egy furcsa hang hagyja el a szánkat: hukk. A légzés egy pillanatra elakad, hukk, majd kezdődik minden elölről. Hukk. &Eacu

Tudod, kedves jóhiszemű olvasó, hogy minden javíthatatlan emberi vonásnak van egy nagyon hosszú története, amikor még az élet olyan volt, mint egy angol marhasült: nyers és véres. De nem az élet sületlen részéről szeretnék most mesélni, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan dolognak az eredetéről, ami még ma is boldoggá teszi az emberek felét. A szebbik

Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete az ütés miatt nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, duzzanatot és kékesfekete elszíneződést okoz.

Nagy probléma ez a hajtás a mai világban. Teljes a felfordulás, ami nem is csoda, hiszen van belőle be-, ki-, el-, át-, meg-, össze-, vissza-, le-, na és persze, ez az átkozott felhajtás. Mert mind közül ez utóbbi okozza a galibák jó részét, a többi viszonylag ártalmatlan igekötős szerkezet, ez utóbbinál viszont valami bűzlik.

Gyimesben, ott, ahol a párás hegyek olyan formásan sorakoznak egymás mellett, mint valami óriási, gőzölgő puliszkák, és a patakok úgy szeletelik őket, mint a finom cérnaszál, élt egyszer néhány jó ember.

Egyszer volt, hol nem volt, még az üveghegyen is túl, ott, ahol az erőt még a karban és szívben mérték, és nem a térben, volt egyszer egy hatalmas király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya...

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy férj és egy feleség, akik szerették egymást, vagy valami hasonló, ennek ellenére folyamatosan civakodtak, mert úgy gondolták, hogy az apró kis súrlódások gyógyítják a sorscsapásokat, vagyis ha csapásnak lehet nevezni azt a kedélyborzoló valóságot, hogy egymásnak teremtettek. Egy szó mint száz, fa

Vége. Ennyi volt az üzenet. Butaság a szerelem – mormolta maga elé a fiú –, úgy kezdődik, mint egy orkán, ami mindent visz, aztán hidegrázós szellőcskévé szelídül, ami bebújik a legmelegebb hajlatba is, ha bosszantani akar. Elég volt, nem akarok komplikációt.

Van az építőiparnak egy olyan ága, amit a kishitű emberek zöme csak megmosolyog, és ez még hagyján, de sajnos az éles eszű és nagypofájú gazdasági szakértők is teljesen vakok rá. Gondolom, egyrészt azért láthatatlan ez az iparág, mert nem gigászi markológépekkel, óriásdarukkal és ipari felvonókkal dolgozik, hanem nagyító