Amikor megkérdezik, hogy mi a munkám, szégyellem elmondani, hogy lelkész vagyok. Ma nem divat az efféle szolgálat, hivatás. Pont így a Szentírás is egyre kevesebbet kerül az emberek kezébe. Meg is értek sokakat. Nem kezdődik jól.
Voltak időszakok, amikor megbántam, hogy bemerészkedtem a férfiak uralta lelkészi szolgálat területére. Női lelkészi szolgálatomra sosem tekintettem úgy, mint egy győzelemre, hanem úgy, mint egy kisiklott dolog helyreállítására. Helyrehoztam azt, ami rossz útra tért.
Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.
Azt mondja, Erdélyben mindenki mindenkinek rokona. Ha ezer évre vissza tudnánk keresni őseinket, biztosan ez derülne ki. Buksa Ferenc református lelkész saját családfáját kezdte kutatni tizenöt évvel ezelőtt, majd elkapta a gépszíj. Eddig több tucat családfát készített el, és gyakran saját rokonokat is talál mások családjának kutatása során. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Lelki vezető és családanya, projektmenedzser és építési vállalkozó, turisztikai referens és tanár, könyvelő, blogger, erdő-mező gazdája és dizájner – csak néhány szerepkör, amit egy falusi lelkésznőnek az igehirdetés mellett be kell töltenie. Hogyan boldogulnak a „szoknyás papok” az erőteljesen férfiközpontú közösségekben, egy néhány évtizede még kizárólag férfiak által gyakorolt hivatásban? Isteni történetek Székelyföldről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival együtt – megtette a trianoni évforduló emlékére – maximálisan bízva a gondviselésben. Csapatokat szervezett Nagy Magyarország minden elszakított országrészében, ő maga Észak-Erdély és Nyugat-Felvidék határát járta be. A székelyszenterzsébeti református lelkész biztos támasza szűk családjának, nagyhatású pásztora gyülekezetének és kiváló közösségformálója a n
Nem mindennapi ember – ez az első, ami találkozásunkkor eszembe jut róla. A brassói Reménység Házának életre hívója, a helyi magyar közösség mozgatórugója Ménessy Miklós református lelkész, a Mutass jó példát! programunk Brassó‒Fehér‒Hunyad‒Szeben megyei példaképe.
Hargita megye eldugott csücskében található a nevében méretes, ám a valóságban aprócska zsákfalu, Nagysolymos. Itt szolgál református lelkészként Kászoni Szilárd, s feleségével, az ugyancsak lelkipásztor Kászoniné Fejős Gabriellával itt nevelgetik az életre szőke angyalkáikat: az ötéves Katát, a háromé
Ha valakinek vezérfonal az életében közülünk a változás, lapalapító főszerkesztőnknek, Sebestyén Kingának kiváltképpen az. Míg korábban nagyjából háromévente változtatott az élete folyásán, immár kereken tíz éve, hogy egy projektre, a Nőilegre fókuszál.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Olvasom, hogy a dán iskolákban az év 6. hete az ún. Szex hét. Úgy tűnik, tőlünk északabbra nem kerülik a szexre utaló kifejezéseket a tanórákon. Ellenkezőleg, immár 14 éve ez a mindenkit érintő tematika kerül februárban az iskolai programok fókuszába.
Csak úgy, rövidujjasan szaladt hátra a kertbe, hogy ebédelni hívja a családot. Férje a gyümölcsfákat metszette, a gyermekek tavaszi kerti munkákat mímelve játszottak. Szelíden cirógatta meztelen karját a nap, és az a szó jutott eszébe: kegyelem.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.
Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.
A bonchidai Bánffy-kastélyban húsz évvel ezelőtt jártam először. Kollégáimmal együtt felháborodva faggattuk tanárunkat: Miért? Ki tette? Ki nem tesz most semmit...? Ő aztán mesélt egyet-mást a kastély zaklatott múltjáról.