Első „címlaplányunk”, akinek a nagymamája hamarabb volt címlapunkon, mint ő maga, sok fronton harcoló kommunikációs szakember és több céget vezető vállalkozó, civil szervezetek aktív építője, a legtöbb munkája kapcsolódik valamiként Erdélyhez.
Gróf Mikes Katalin találkozását Shuvendu Basu Roy Chowdhuryval nem világkörüli út előzte meg, a kelet-bengáli – ma Banglades – hindu arisztokrata családból származó fiatalember Grazban tanult. A fiatalok egymásra találásában szinte adja magát némi sorsszerűség. A Roy Chowdhury család ugyanis – a Mikesekhez hasonlóan – mindenét elveszítette India 1947-es kettészakítása nyomán, amikor a hindu és muszlim viszálykodás miatt Bengáliát Kelet-, illetve Nyugat-Bengálra osztották.
„Otthon mindig azt hallottam, a báróság önmagában semmi, tanulni kell, mert csak az a tied, ami a fejedben van. Az Apor név kötelesség, de a bárói cím kevésbé. A visszatérés reménye sosem halt ki belőlem, és abban is töretlenül bízom, hogy minden jóra fordul.”
Nézelődésre csábítóan kígyózik az út a Küküllő-menti szőlődombok között. Zsidvén amúgy is minden a szőlőről és a borról szól, az országban egyedülálló hírű és rangú borászati iskoláról, de néhány kanyarral arrébb egészen más látványosság ragadja meg a figyelmet: a küküllővári kastély. Nemcsak azzal, hogy az út fölé magasodik, hanem gondozottságával is. Míg Belső-Erdély legtöbb hajdani nemesi fészke az elmúlást juttatja a szemlélődő eszébe, addig a Bethlen-Haller kastély imponáló látványt nyújt.
Báró Kemény János 1945-től a kolozsvári színház vagyonának egy részét kimenekítette Magyarországra, a többit pedig államosították, a folyamat tehetetlenségi ereje azonban változatlanul képes volt hatni rá. A Kolozsváron indult színiakadémia – ahol kezdetben ő is tanított – Marosvásárhelyre költözésével a saját tulajdonának számító kosztümtár is útra kelt Vásárhelyre… Élet a háború után.
Fél évszázadnyi kényszerű távollét után térhetett vissza ősei fészkébe gróf Mikes Katalin. A zabolai Mikes-birtok nagyasszonya úgy tartja, az életét egyensúlyban tartotta valamiféle „beépített” mérleg.
Gróf Bethlen Anikó a család első gyermekeként született 1938 októberében Kolozsváron. Azért a kincses városban, mert abban az időben egy kis szanatórium orvosprofesszor tulajdonosának feleségeként ott élt édesanyja, Ferencz-Mihály Éva nagyobbik nővére. Az apa, gróf Bethlen Gábor Debrecenben végezte az agrárakadémiát, a Kolozsváron orvosnak tanuló leendő nejét is ott ismerte meg.
1949 márciusának első napjaiban koporsók úsztak a Temes folyón. A március harmadikai kitelepítés idején a román határőrök – bizonyára kincseket keresve – felfeszítették a csávosi kriptában talált koporsókat, majd az elhunytak földi maradványaival együtt a zajló Temesbe dobták. Köztük báró Csávossy Béla koporsóját, aki tizennégy éven át a magyar képviselőház háznagya volt, az ő ügyintézése alatt épült fel az Országház.
Gróf Mikes Éva igyekezett a múltat mindörökre eltemetni magában. Az ősi birtokon, Zabolán is csak egyetlen alkalommal járt az államosítás óta, kívülről sétálta körbe a kastélykertet, majd visszament a kolozsvári lakatgyárba. Mint kiderült, az ötvenes évek elején kitelepedési kérelmet nyújtott be a nagymama és lánya, Katalin nevére, a sajátjára nem, ő minden meghurcoltatás ellenére sem akart elmenni Erdélyből.
A két fiatal, báró Bánffy Mária és Ugron István az atyafiság okán került össze. A dolog önmagában nem túl kirívó, Erdélyben szinte mindenki mindenkivel rokon. „Kellett” hozzá persze a második világháború is, amelynek során Erdély egyik része 1940-ben visszatért az anyaországhoz, Ugron István pedig élt a kínálkozó lehetőséggel, Erdélybe helyeztette magát...
Izgatottan érkezett haza Kolozsvárról 1925 végén Kemény János. Felesége faggatására némi szabódás után sóvárogva kérdezte meg: gondot okozna-e, ha két-három napra meghívna Marosvécsre vagy harminc írót? Így kezdődött a Helikon.
A Kárpát-medence egyik legszebb történelmi épülete, Erdély Versailles-a mai, részlegesen felújított állapotában is lélegzetelállító látványt nyújt. A Kolozsvárról Désre vezető útról Válaszút északi kijáratánál letérve, a Kis-Szamos jobb partján rögtön feltűnnek a Bánffy-kastély tornyai. Távolról is csodálatos, közelről még inkább.
A huszadik század rengeteg fájdalmas eseménye között máig sebeket felszakító emlékek övezik Erdélyben az 1949. március 2–3-ra virradó órákat. A Románia Szent Bertalan éjszakájának is nevezett éjjelen több ezer embert gyűjtöttek össze és szállítottak kényszerlakhelyre. A háromszékiek számára pedig másfél év múlva a kálvária újabb stációja következett: az 1963-ig tartó dobrudzsai kényszermunkatábor.
Közepes minőségű, patak mellett kanyargó aszfalt úton haladok, a völgy gyönyörű, persze a természet Erdélyben gyakran kényeztet bennünket hasonló látványosságokkal. Ennek ellenére a Segesvár közeli Keresd amolyan világvége hely benyomását kelti.
A Kemény-unokáknak jóságos, mosolygó tekintetű, bajszos nagypapájuk volt. Nem kérdezett kényelmetlen dolgokat az iskoláról – ha mégis érdeklődött, nagy tapintattal tette –, vagy arról, hogy elfogyott-e utolsó kanálig az ebédre felszolgált főzelék.
Milyen is volt az a kegyelmes úr, gróf Bánffy György? Én tízéves koromig mindig egyformának láttam. Hófehér hajú, Mikulás-arcú öreg bácsinak láttam. Egyszerű ruhákban járt, nyáron a fején legtöbbször puha panama kalapot viselt. Nem volt ő rossz ember, sohasem hallottam, hogy valakit megvesszőztetett volna, és tudomásom szerint egy inast, sem lakájt meg nem suhintott a kutyakorbácsával. A gróf intézőjének a lánya, Veress Béláné, született Vajna Rozália emlékei Bánffy Györgyről.
Marosvásárhely emblematikus alakja volt. Édesapja, Teleki Domokos 1935-ben adta át neki a gazdaság irányítását, azt követően az öregek Budapesten éltek, csak nyaranta látogattak a Maros mentére. Gróf Teleki Mihály, Gernyeszeg utolsó birtokos gazdája – nemcsak az arisztokrata körök számára Micu bácsi – Kolozsváron és Toulouse-ban szerzett agrármérnöki diplomával, budapesti doktorátussal irányította 1944-ig a gernyeszegi mintagazdaságot.
Az „emlékműbarna” tábla a Kovászna–Kézdivásárhely országút mentén fekvő református templomnál mutat a Mikes-kastély irányába. A 14. században erődtemplomnak épült, valószínűleg egy korábbi vár adottságainak felhasználásával. Egykor vizesárok és lőréses bástya is védte. Többször is át-, illetve újraépítették, legutóbb az 1977-es földrengésben elszenvedett károk miatt. A régi időkben sokan dolgoztak a grófi birtokon, majd a kastélyban helyet kapó intézményekben is.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.