Virágkedvelő kislányból „influenszer-füvesasszony”: Gáspár Hajnal
Eleinte csak a háta mögött hívták füvesasszonynak a helybéliek, aztán úgy döntött, ha már így alakult, „hivatalosan” is felveszi a nevet. Gáspár Hajnalnál, Zetelakán jártunk.
Eleinte csak a háta mögött hívták füvesasszonynak a helybéliek, aztán úgy döntött, ha már így alakult, „hivatalosan” is felveszi a nevet. Gáspár Hajnalnál, Zetelakán jártunk.
Zoltán volt az első, aki halk szavával a szívébe lopta magát. Zoltán hétévesen maradt árván. A falubeli favágók megsajnálták, és magukkal vitték az erdőre. Azóta havonta egy hetet lenn töltött, a faluban, hármat pedig a havasokban.
Van egy minőségibb élet az online téren kívül – vallja, és minden programja révén ezt próbálja bizonyítani is Kádár Tibor-Sándor, aki nem csak gyerekeknek tart erdei iskola foglalkozásokat Erdély-szerte, de immár ilyen jellegű képzéseket is.
Gyergyói vadászcsaládba született, és már gyerekként mindent megtett azért, hogy édesapjával ott legyen a vadászatokon. Pályája „meg volt írva”: Bálint Kingának a természetben a helye, így erdő- és vadgazdamérnök lett belőle.
Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan
Sokkal több az erdő, mint kitermelhető fák összessége: az életünk minden területére kiható, egységes ökológiai rendszer. Ha sikerül a klímaváltozást valamilyen szinten megfékezni, azt erdőkkel lehet – véli Kádár Tibor Sándor, Erdővidék szülötte.
Az erdők jótékony hatásait ismerjük, és azt is tudjuk, hogy a városi levegő sokszor mennyire szennyezett. Számtalan civil kezdeményezés törekszik arra, hogy növeljék a városokban a zöldövezetek nagyságát. Remek lehetőség erre a minierdő telepítése.
Képzelj el egy árnyas erdőt, ahol langy fuvallat lengedez, csaknem tíz fokkal van hűvösebb, mint lent, a hegy alatt. Gondold oda a kristálytiszta forrásvíz csendes csobogását, a bársonyos mohákkal benőtt, hideg sziklatömböt, városból jött embernek dermesztően új a csend. Csak a fák levelei suttognak egymásnak, madarak jelzik a jöttünk, a falevelek árnyai némán táncolnak a méretes bükkfák, hegyi juharok és szilfák törzsén. Az egyik sziklán megpendül egy gitár, nyomban követi a fuvola, drámaian hat a heged
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.
Fiatal, energikus, céltudatos – így jellemezhetjük röviden Varga Emőkét, Székelyudvarhely legfiatalabb háziorvosát. Gardróbja egyszerre tükröz visszafogott eleganciát, praktikumot és vidám, egyéni stílust.
Székelyföldön hihetetlenül gazdag volt gombában az idei nyár, rókagombát tömegesen lehetett látni a piacokon. Ami nekünk a gyerekkor erdei kalandja, a nyári erdők természetes ajándéka, az máshol különleges és nagyra becsült alapanyag.
A szemöldök az arc egyik legmeghatározóbb részlete: szigorúbbá, szomorúbbá vagy üdébbé teheti a tekintetet. Bodó Hortenzia sminktetoválóval arról beszélgettünk a Kencében, hogyan találjuk meg a hozzánk illő formát, és mit kerüljünk el.
Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.
Más élményt nyújt egy ital, ha madárcsicsergés közepette vagy egy zajos bevásárlóközpontban fogyasztjuk. Egy jó társasággal vagy a szerelmünkkel egy hűs teraszon, lassan elkortyolt ital a nyár egyik legszebb pillanata lehet.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.
A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.
Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.