fiatalok

Ugron Hanna: A kultúra nem díszítőelem

Szívét-lelkét, tudása legjavát teszi az általa kigondolt és levezetett projektekhez és programokhoz. Ugron Hanna a Mathias Corvinus Collegium akadémiai csapatának munkatársa, civilben mókamester, aki energiájával és humorával betölti maga körül a teret.

Top10 – Vicces társasjáték, ami az együttműködésre épül

Kétszer is kipróbáltuk a Top10 – Képtelen ötletek és nonszensz helyzetek tízes listája elnevezésű játékot. Első nekifutásra egy 8 és 44 év közöttiekből álló csapatként küzdöttünk, aztán a következő alkalomra összeállt egy 13+-os csapat is.

Fekete István: Amikor a vágy erősebb, mint az élvezet

Agyunk két különböző rendszert használ a jutalmak feldolgozására, az egyik felelős azért, hogy akarjunk valamit, a másik pedig, hogy élvezzük, amit megkapunk. És ami igazán meglepő: a két rendszer nemcsak különálló, de egymástól függetlenül is működhet.

Hirdetés

Analóg november – Amikor egy app segít letenni a telefont

November 3. és 30. között Erdélyben is elindul egy verseny, amelyen iskolák gyűjthetnek offline időt, és értékes díjakat nyerhetnek. Erről is szól a történet, no meg arról, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek, hogy van élet a képernyőn kívül is.

Még mindig tabusítunk a szexuális nevelésben

Sajnos nagyon kevés hazai kutatásról tudunk, ami pontos képet adna akár arról, mennyire elterjedt hazánkban a veszélyeztető szexuális magatartás, vagy éppen ellenkezőleg az önkéntes, félelem alapú szexuális absztinencia a kamaszok és fiatalok körében.

Bartha Krisztina: Egyre terjednek a veszélyes tiniszextrendek

A mai kamaszok felének volt már szexuális élménye. Ugyanakkor a szexről való tudás megszerzése sok esetben kimerül pár otthoni és iskolai felvilágosító órában. A többit a pornó és a közösségi média végzi el a gyermek közelében élő felnőttek helyett.

Szilveszter Andrea: Tinédzser évek

Az én célcsoportom határozottan egy érettebb korosztály. A velem egykorú fiúk rám sem néznek. Nekem az érett pasik tetszenek, hazudom magamnak, miközben tudom, ez az esélyeimről, mintsem az érettségről szól…

Hirdetés

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.