Nincs tökéletes család, ahogy tökéletes szülő sincs. Gyermekként, és főként kamaszkor környékén a gyermek nem csupán meglátja szülei vélt vagy valós hibáit, hanem a többség szembesíti azokkal felmenőit, vagy lázad azok ellen.
Ahogy egy gyermek születése gyökeresen megváltoztatja egy nő életét, – bár erről kevesebb szó esik – az is mély nyomot hagy a lelkében, ha nem születik meg a baba. Minden második nő átél legalább egy vetélést élete során.
Laura 2006 augusztusában egy teljesen egészséges terhesség után született meg Down-szindrómásként. Akkoriban azt a bizonyos III-as tesztet, ami a rendellenesség esélyét zárja ki csak azoknak az anyáknak volt kötelező elvégezni, akik 35 éven felüliek voltak. Laura édesanyjának, Klaudiának, mivel még fiatal volt, nem volt kötelező ez a teszt, így meg sem fordult a fejükben, hogy valami baj lehet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2014. júniusi lapszámában jelent meg.)
Fiatalként talán senki nem úgy tervezi a családalapítást, hogy egyedül áll majd a felelősségvállalás elé, mégis, ha jobban körülnézünk a környezetünkben, talán már több gyermeket nevel az édesanyja egyedül, mint ahányan teljes családban nőnek fel.
Ha későn találja meg az Igazit az ember lánya, annak az a következménye, hogy későn szül gyereket. Az is lehet, hogy lombikkal sikerül. Na de ki mondja meg, hogy mikor van késő? Mindenki.
Borús, nyálkás februári nap van, amikor legszívesebben ki sem mozdulna a házból az ember. Megszólal a harmadik órát jelző csengőszó. Néhány tanító a tanáriból elindul az osztálytermekbe. Lassan, komótosan megyünk. Mintha hiányozna belőlünk a frissesség, az energia, a lelkesedés, a munkakedv, sőt, talán még az életkedv is. Minden lépcsőfordulónál megállunk, nagyokat szusszanunk, nyögünk, sóhajtozunk. Mint egy vert sereg – gondolom nem kevés szarkazmussal és öniróniával, ahogy végignézek magunkon.
Egy kisgyermek ül nálam, a kabinetben, nagyon játékos, mintha más világokban is élne: figyelme kifele is irányul, de főleg befele, az ő csodákkal, játékkal, kis szereplőkkel teli világára. Nem tud jól teljesíteni, csillagos „fébéi” nincsenek.
Érdekes beszélgetésbe csöppentem egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell szólni felnőtt gyermekünk életébe? – merült fel bennem.
Gyakran látom az utcán a gyermeket, ahogy vállát behúzva, szemét lesütve ballag valahová, lomha léptekkel. Milyen gondterhelt – állapítom meg mindig, de ahogy most elnézem az édesapját, az is szembeötlő, mennyire hasonló a járásuk, a testtartásuk.
A társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…
Az, hogy ha a férfi nem tud gyermeket nemzeni, nem annyira látványos, mint az, hogy a nő nem tud teherbe esni. Ennek a visszássága, hogy a társadalom mindig a nő felé fordul, őt kéri számon, de cserébe a férfi fájdalma is gyakran rejtve marad.
Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.
Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni.
Te vagy a hibás?! – főleg, ha több gyermeket neveltek, bizonyára el-elhangzik ez a mondat nálatok is. Hibásnak lenni nem jó érzés, és gyakran megélni azt, hogy hibás vagyok, könnyen átcsaphat agresszióba, vagy alacsony önbecsüléshez vezet.
Romániában és világviszonylatban egyaránt nő a túlsúlyos gyerekek száma, becslések szerint ötből egy gyereknek a normálisnál nagyobb a súlya.
Míg évszázadokig általánosan három generáció élt egy fedél alatt, jelenleg hat generáció kell összeegyeztesse élhető módon a mindennapjait. A köztük lévő szakadékok megértéséhez ismernünk kell a generációk általános sajátosságait.
Vannak kérdések, amelyekről sokan úgy érzik, gond nélkül feltehetik bizonyos élethelyzetekben. Mintha csak azt kérdeznék a másiktól, hogy vagy? Manapság ilyenek a családalapítást érintő kérdések is, amelyeket úton-útfélen feltesznek a fiatal házasoknak.
Mindenkinek megvan a maga véleménye a kétnyelvűségről, beszélünk róla a családban, az oktatási intézményekben, a baráti társaságokban is. Kisebbségben élőkként van személyes tapasztalatunk róla, akár kétnyelvűnek, akár egynyelvűnek érezzük magunkat.
Szatmárnémetiben, egy kábeltévés álláshirdetéssel indult a pálya, amely a hazai magyar sajtó és újságíróképzés meghatározó „hangjává” tette. A kereskedelmi rádiós hőskor és a kolozsvári egyetemi évek után Bukarestig jutott, de visszatért Kolozsvárra.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.