Mondókázik, énekel, vág, ragaszt, öltöztet. Ezt teszik az óvó nénik minden kisgyerekkel. Na, de ha ezt egy óvó bácsi végzi, máris felszalad a szemöldökünk. Óvó bácsi? Tényleg? Igen. A huszonöt éves Herbeth Szilárd mindamellett, hogy a marosszentgyörgyi református egyháznál kántorizál, másfél éve a legkisebbekkel éli hétköznapjait. Óvó bácsi egy kis Maros megyei faluban.

20 hónap, 87 hét és pár nap telt el azóta, hogy az oktatási intézmények Romániában bezártak. Ebben a 20 hónapban csupán 7 hónapot jártak jelenléti oktatással óvodába, iskolába az óvodások és kisiskolások, és tizenhármat nem. Pont felét, mint amennyit kellett volna. No de miért baj az, ha a kisgyermekek otthon vannak? Vekerdy is megmondta, hogy a gyermeknek a legjobb otthon, az anyja, a szülei, a családja mellett!

Ahogy az országhatárok védik egy állam integritását, úgy védik az énhatárok a személyiség épségét, egészségét. A jól működő lelki határvédő mechanizmusok elősegítik a biztonság érzését, és csökkentik annak előfordulását, hogy az egyén kiszolgáltatottá váljék a kapcsolataiban. Az alapozás már kora gyermekkorban elkezdődik, és sikere nagyban függ attól, hogy a felnőtt mennyire tud a gyermek szükségleteire ráhangolódni. Továbbá attól, hogy a gyermeket körülvevő felnőttek mennyire képesek saját határvonalaik

Fütyi! Pfúj. Csúnyája! Cuni! Jajj, ki ne mondd! Lehetőleg soha. Ha kimondod, bevonzod az ősbűn varázslóasszonyát, aki megátkoz téged. Sajnos, valahogy így állunk hozzá a saját szexualitásunkhoz, szerencsésen átörököltük az évszázados taburendszert. Hogy aztán negyvenévesen még mindig erősen pironkodva tudjunk a nőgyógyásznál arról beszámolni, hogy a csúnyánknak valamilyen baja lehet.

Döcögős volt a falusi utca, a lelkét is kirázta a bicikli, amíg a falu felső végéből bekarikázott a központba. Fázott, egyre gyorsabban tekert, kicsi kezei így is rágémberedtek a kormányra, mire megállt a zöld kapu előtt. Benyitott, a biciklit belülről a kapunak támasztotta. A kutya már meg sem ugatta, ismerte. Először a kertbe ment, felszedte a hullásalmát, tudta, ennek örülni fog az asszony. A vedret a lépcsőn hagyta. A kémény füstölt, a meleg volt az első, amit megérzett, amikor benyitott az ajtón. <

Gyermeket nevelni nem egyszerű. Még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy erre valaha is fel lehet készülni. Vagy éppen tudatosan gyermeket vállalni, hiszen, amikor azt hiszed, hogy mindent tudsz a gyerekek neveléséről, tulajdonképpen sötétben vagy. Aztán egyszer csak örömanya, nagymama vagy valami hasonló vagy.

Amikor ez a cikk készült, még senki sem tudta, hogyan is indul az új tanév. Akármilyen is lesz a start és a folytatás, azért sejthető, hogy a szülő otthoni jelenlétére, a tanuláshoz nyújtott támogatására fokozottan szükség lesz. Vajon lehet ezt úgy csinálni, hogy ne legyen csatatér a tanulósarok? (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)

Bár a címben szereplő gyerekdal szövegével már az óvodás kor környékén találkoznak a gyerekek, legtöbben a pénz, a költekezés és megtakarítás fogalmának ismeretével nem rendelkeznek. Feltevődik tehát a kérdés, mikor érdemes zsebpénzt adni a gyereknek, vagy miként válhat ésszerűen költekező felnőtté a csemete – ehhez a kérdéskörhöz kerestük a választ. (Cikkünk a Nőileg magazin 2015. októberi számában jelent meg.)

Becsöngettek. Újra benépesültek az iskolák és az óvodák. A szülők kicsit hátradőlhetnek, a délelőtti órákra a pedagógusok veszik át a nebulók nevelésének megtisztelő, ám korántsem könnyű feladatát. Ahogy telnek a hetek, nemcsak a sikerek és az örömök sokasodnak, hanem a kudarcok és nehézségek is. Verekedik, csúnyán beszél, nem akar tanulni, nem figyel, nem akar iskolába menni, bántja magát – a végtelenségig lehetne sorolni a panaszokat. Ahhoz, hogy mi felnőttek megfelelő segítséget nyújthassunk, meg kell

Talán mindig is létezett a gyerekközösségekben a bullying jelensége. Megrázó, ha irodalmi művekben, filmekben találkozunk vele, de a legfájdalmasabb, ha közvetlen környezetünkben üti fel a fejét. Amióta már nemcsak egy kis közösség, egy osztály, egy csoport „ügye”, hanem kiömlött a virtuális világba is, még ijesztőbbé vált. Mit tegyünk, mit tehetünk, ha gyerekünket bántalmazzák? (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. áprilisi számában jelent meg.)

Szeptember a gyermekrák elleni küzdelem hónapja. És bár nem szeretünk beszélni róla, rákos gyermekek vannak. Sokkal többen, mint azt gondolni szeretjük. A korai diagnózis pedig életet menthet.

A gyermekek nem szeretnek unatkozni. A felnőtt sem, de ilyenkor előszeretettel kapja elő az okostelefonját, rápillant a Facebookra, megnézi a leveleit, vagy éppen fellapozza a digitális (vagy nem) könyvét. A gyermeknél már nem ilyen egyszerű a képlet, mert lételeme a játék.

Ha van valami, ami a szülőkre jellemző, az az, hogy büszkék csemetéikre. És erről szívesen mutogatnak képet is. No de hányat? Milyet és főként kinek? Gergely Orsolya meglátásai a meggondolatlan posztolásról.

Reggel hat harminc. A sötétítőn átszűrődő fény megvilágítja az arcocskáját. Kezei felemelve mindkét oldalon a feje mellett, a lábai felhúzva. Még olyan babásan alszik, pedig ma két és fél éves. Szerzőnk, Szász Hargita gondolatai a magunkkal cipelt örökségről.

A párkapcsolatok életciklusában egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár elhatározza: szintet akar lépni – minden téren. Van, aki egészségesebb életmódra vált, elkezd bringázni vagy tandemugrani, és van, aki gyermeket vállal. Mi utóbbiba csaptunk bele. Háromszor.

Az érzelmeket megélni természetes, kifejezni lehetséges. És nemcsak üvöltözésben avagy kezelhetetlennek tűnő hisztiben, hanem jóval „szociálisabb” formában is. A kisgyermek is ráterelhető erre az útra. Nem azonnal ható tippeket, hanem hosszú távú befektetést ajánlunk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Gyermekekkel dolgozó szakemberként évek óta azt tapasztalom, hogy a problémák, nehézségek számának növekedése és csökkenése ciklikusságot mutat. Novembertől májusig nagyüzem van a rendelőmben, májustól augusztusig uborkaszezon, majd szeptembertől fokozatosan nő a segítségért fordulók száma. Nyilván írhatnánk ezt a tanévszerkezet számlájára is, de én amondó vagyok, hogy Nyár nevű kollégám önkéntesen besegít és ideiglenesen átvállal a terhekből.

Ötvenhárom éve, 1967. márciusában halt meg Kodály Zoltán, zenepedagógiája azonban ma is „A” magyar módszer. A világhírű zenetudós álmát, hogy a muzsika valóban mindenkié legyen, tizenöt éve próbálják valóra váltani a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar elhivatott vezetői, Kodállyal vallva, hogy amiként járni, énekelni is bárki megtanulhat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)