Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni. Biztosan vannak kivételek, olyan családok, ahol a szülők eleve génjeikbe kódolva tudták az arányt a következetesség, határhúzás és az igény szerinti bármi között (szoptatás, együttalvás, játék, figyelem, stb.), ahol határ a csillagos ég. A többi halandó szülő pedig a gyermeknevelési trendek ide-oda fújó ideológiai szeleitől szédülten általában magára kapatta a gye

Főleg, ha több gyermeket neveltek, bizonyára el-elhangzik ez a mondat nálatok is. Vagy a kérdés, hogy: ki volt a hibás? Hibásnak lenni nem jó érzés, és az sem biztos, hogy hozzásegíti a gyermeket a „jobbá” váláshoz. Gyakran megélni azt, hogy hibás vagyok, könnyen átcsaphat agresszióba, vagy alacsony önbecsüléshez vezet.

Romániában és világviszonylatban egyaránt nő a túlsúlyos gyerekek száma, becslések szerint ötből egy gyereknek a normálisnál nagyobb a súlya. Ha a tendencia folytatódik, illetve a túlsúlyos gyerekeknek nem segítünk szokásaik megváltoztatásában, 20–30 év múlva a mai adatok duplája is lehet az elhízottak száma. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)

Míg évszázadokig általánosan három generáció élt egy fedél alatt, jelenleg hat generáció kell összeegyeztesse élhető módon a mindennapjait. A köztük lévő szakadékok megértéséhez ismernünk kell a generációk általános sajátosságait, hiszen csak ez teszi lehetővé az egymással való működőképes kommunikációt. De egyebekkel is hozzájárulhatunk egy élhetőbb világ kialakításához.

Vannak kérdések, amelyekről sokan úgy érzik, gond nélkül feltehetik bizonyos élethelyzetekben. Olykor nem is a kíváncsiságtól vezérelve, hanem pusztán, mert beszélgetést generálhatnak általuk, meg egyébként is… mintha csak azt kérdeznék a másiktól, hogy vagy? Manapság ilyenek a családalapítást érintő kérdések is, amelyeket úton-útfélen feltesznek a fiatal házasoknak. Gondoltunk valaha is arra, hogy talán életük legnagyobb küzdelmébe tenyerelünk bele egy-egy ilyen kérdéssel?

A kétnyelvűségről mindenkinek megvan a maga véleménye, beszélünk róla a családban, az oktatási intézményekben, a baráti társaságokban is. Kisebbségben élőkként van személyes tapasztalatunk róla, akár kétnyelvűnek, akár egynyelvűnek érezzük magunkat.

Hétéves forma gyerek rohangál az étteremben, a terem másik végéből „fennhangon” felesel a szülőknek, kunyerál a pincérektől. „Az első hét év. Az enyémet addig verném, amíg megtanulja a rendet” – hallom egy másik asztaltársaságtól. Két véglet, mikor talán a középút az arany. De mégis miért kell a gyereknek az illem? Hát nekünk? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Ma megint bajlódott velem Áron szünetben az udvaron, pedig én nem csináltam neki semmit. Nem is dobigáltam kővel, az unokatestvérem vót. Én csak fogtam a követ a kezemben, de nem hajigáltam. Mindig bajlódik velem, pedig már a múltkor is megmutattam neki a bicskámat, s megmondtam, hogy megszúrom vele. Aztán a tanár észrevette a bicskámot, s elvette.

Egy óvodás kisfiú évekkel ezelőtt egy hatalmas pandát rajzolt a családrajzra. Ő az én anyukám – magyarázta nekem meggyőződéssel. Látod? Ő egy panda! Látom, igen. És miért pont panda? – kérdeztem. Hát, mert ő tényleg egy panda. És elmesélte, hogy az anyukája az ő születése után nem sokkal egy távoli országba ment dolgozni. Azóta nem is járt haza. Néha felhívja őket Messengeren, és a képe helyén egy panda képe van. Hát ezért nem tud hazajönni. Mert pandává változott. Néha mondja ugyan, hogy haza fog jönni,

Gyerekkoromban, amikor először mondta édesanyám, hogy megyünk radinába, őszinte érdeklődéssel kérdeztem meg, hogy az hol van? Akkor még nem tudtam, hogy a radina a gyermekágyas anya eledele, amelyről a komaasszonyok gondoskodnak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Mostohaszülőnek lenni nem könnyű feladat. Már csak azért sem, mivel a szó önmagában negatív érzéseket kelt: a mesékben szereplő gonosz mostohával asszociáljuk. Így azok a nők, férfiak, akik „mostoha” szerepbe kerülnek, rögtön hátrányból indulnak, le kell dolgozniuk a sztereotípiák miatt felépített gátakat a gyerekben, de a tágabb családi, illetve baráti körben is. Vannak példák azonban arra is, hogy lehet ezt jól csinálni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Fidelis nővér, Farkas Gabriella évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik. A Mallersdorfi Ferences Nővérek rendjéhez tartozó szerzetesnő legutóbbi szolgálati helyére, Nagyváradra két éve került, azelőtt pedig Déván, Székelyudvarhelyen és Csíkszépvízen gazdagították kölcsönösen egymás életét a legkisebbekkel. Jelenleg Németországban tartózkodik egy három hónapos szakmai tapasztalatcserén. Becenevét, a régen ráragadt Fifi nővért szintén a gyerekektől kapta, igaz, olykor még az elöljárói is szólították így.

Szülőnek lenni egy életre szóló elköteleződés. Képeslapok hirdetik, hogy abban a percben, hogy megszületik a gyereked, megtanulod a testeden kívül hordani a szíved. De vajon meddig cuki, és mikortól ciki költői többesben beszélni a gyerekünkről, és a feltétel nélküli szeretetet mikortól kezdjük feltételekhez kötni irányukba? Felnőtt gyerekként mennyire kell behódolni anyáink zsarolásának?

Már megint nem eszik a gyerek, vagy éppen húst, zöldséget, gyümölcsöt nem hajlandó enni? Szülőként bizonyára ismerős a történet. De valójában kinek probléma, ha válogat a gyerek? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)

Az oktatás minden gyermek alapvető joga. Az iskolai erőszak és zaklatás minden formája sérti az oktatáshoz való alapvető jogot, és a nem biztonságos tanulási környezet rontja az oktatás minőségét minden résztvevő, szereplő számára, súlyosan károsíthatja a gyermekek és serdülők egészségét és jólétét, káros hatásai pedig a felnőttkorig is fennállnak. Az iskolai erőszaknak azonban több formája is él, és amíg bármely formáját tabu övezi, virágozni is fog.

Az árnyak tapinthatatlan függönyként lengenek az erdő fái közt. A bokrok mint lopakodó kíváncsiskodók, körbeguggolják a barlang bejáratát. A benti sötétben néha rebbenő fények pillognak. Olyan viselős csend van. Nem terhes, hanem áldott állapotú, amibe bármi beleszülethet, bármelyik pillanatban.

Pszichológusként sokszor felteszik nekem azt a kérdést, hogy melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák, hogy egy gyermek felnőve lelkileg egészséges lesz-e. Hogy van az, hogy egyes gyerekek, bár komoly traumákat éltek át, lelkileg megerősödve, hittel és bizalommal tekintenek mégis a jövőbe? Míg mások, látszólag kevesebb sérülést is egy életen át komoly súlyként hordoznak magukban. Sokan közülük fizikailag is belerokkannak.