Bár a szakszerű megnevezése újszerűen csenghet, maga a jelenség fájóan gyakori: a szülői elidegenítés az, amikor válás után az egyik szülő a másik ellen uszítja a gyermeket.
Második éve, hogy apa-fia programmá lett a napi ingázás, néhány hónapja a gyermek avatott be, miről folyik az eszmecsere suliba és suliból menet-jövet. Egyik kiemelt téma a nők, azaz egy apa intelmei: mit lehet és mit nem a nőkkel.
Az okoseszközök elterjedésével a gyerekek internetes zaklatásnak való kitettsége igen magas. Egy több száz kilométerre lévő ismeretlen Facebook/Instagram „ismerős”, de akár a közvetlen környezetünkben élő személy is zaklathatja a csemeténket.
Csak a húslevest eszi meg? Zöld színű étel szóba se jöhet? Szaladunk utána az ennivalóval? Kérleljük és könyörgünk? Netán fenyegetőzünk? Kétségbeesünk, mert gyermekünk szinte semmit nem eszik meg? Ne tegyük.
Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.
Hajlamosak vagyunk gyermekmegőrzőként gondolni a napközire, óvodára, holott ugyanolyan fontos szakasza gyermekünk oktatásának, mint az elemi- vagy a középiskola.
Vívódtam magamban, le merjem-e írni? Hogy tényleg a nyilvánosságra tartozik-e, amit néhány hete megéltem. Ez is egy olyan téma, amit tabusítunk, szőnyeg alá söprünk, szégyellünk…
A babának kell a víz! Fontos számukra, hogy az átmenet a pocaklakás és az azt követő, szárazföldi élet között minél harmonikusabb legyen. A Kalovits-módszert az országban elsőként már Marosvásárhelyen is kipróbálhatják a kisgyermekes családok.
Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.
Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban?
Számtalan cikket olvastál arról, milyen káros hatással van a túlzott képernyőidő a gyerekekre. Rengeteg tanulmány született, „ki lehet olvasni” az internetet, hogy okuljon az ember belőle. De most nem a gyerekekről szeretnék írni, hanem a felnőttekről.
Nem tudni, kivel esett meg a történet, de nagyon sok kislány szeretne balerina lenni, és szintén sokak néznek szembe már gyermekként súlyos veszteséggel. Szalay Zsuzsanna írta ugyan, de a te lányod története is lehet.
Negyvenkét évesen döntött úgy, hogy a jól menő építkezési vállalkozása mellett a szociális szférában helyezkedik el, egy gyermekotthonban fog dolgozni. Tíz gyermek nevelője a marosvásárhelyi Dorcas családi típusú gyermekotthonban.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Mennyire kell egyedül megküzdeni a fájdalmával egy anyának, aki elveszítette gyermekét? Meg merjük kérdezni tőle, hogy van? A csíkszentkirályi háromgyermekes édesanya, Benedek Évi legkisebb gyermeke tavaly nyáron motorbalesetben veszítette életét.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Már gyermekkorában futóversenyeket szervezett a csíkszeredai Tudor lakótelepen, és most is úgy gondolja, hogy adni öröm, a másokon való segítés egyszerű, ha figyelünk az embertársainkra. Úgy véli, az apró tettekkel is jobbá tesszük a világot.
A tápszer nem ördögtől való: ha más megoldás nincsen, akkor életmentő. Mégis számtalan mendemonda és előítélet övezi a tápszeres táplálást. Öntsünk hát tiszta vizet (tejet, sic!) a pohárba!
Hol a határ (jogilag) a gyermek érdekeit szolgáló munka és a kizsákmányolás között? Erről beszélgettünk ezúttal – gyakorló szülőként is – Lukácsi Katalin ügyvéddel, aki azt is eszünkbe juttatta: a gyermek számára az iskola is munka.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Az asztalon egy tepsi sós rúd, a következő adag még a sütőben. Nincs erő, ami visszatartaná a tepsibe egyszerre nyúló kezeket: még langyosan meg kell kóstolni a juhtúrós-parmezános stanglikat.
Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.