Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.
Egy gyermek sem születik rossznak. Nincs olyan, hogy megérdemli a verést. Nincs olyan, hogy ő akarja a szexuális aktust, nincs olyan, hogy ordítani kell vele, különben nem lesz belőle ember. A bántalmazásnak nagyon sok arca van, ám mindannyiunk felelőssége, hogy felismerjük és tegyünk azért, hogy ne történhessen meg. Mert a gyermekbántalmazás nem magánügy!
Hamarosan itt a tanév vége, a végzősök már el is búcsúztak az Alma Matertől. A jó tanulóknak mindenki gratulál, én is, munkájukért, szorgalmukért megérdemlik az elismerést, a jutalmat! De minden évben elgondolkodom azon, hogy jó-e, ha az iskola csak a tanulmányi eredményeket, a versenyeredményeket, esetleg a sportban elért sikereket értékeli. Hiszen sokan vannak azok is, akik bár tanulásban nem jeleskednek, irdatlan erőfeszítést tesznek önmagukért, társaikért, vagy egyszerűen csak azért, hogy jobb hely l
Nem fenyíti, de nem is jutalmazza a gyereket az a szülő, aki a pozitív fegyelmezés technikáját alkalmazza, hanem saját jó példájával próbál nevelni. A nálunk még viszonylag új fogalomról Bruncsák Annával, a technikát tájainkon meghonosító nagyváradi Maternet egyesület alapítójával beszélgettünk, aki maga is háromgyermekes édesanya.
Tudják, merre élnek a világ legőszintébb emberei? Ne keressék a térképen a helyet, hiszen ők itt élnek köztünk. Ők az autizmussal élő embertársaink, akik – a kisgyerekek mellett – néha zavarba ejtően, néha megmosolyogtatóan, kendőzetlenül őszinték.
A mostani kicsik már egyértelműen digitális bennszülöttek, gyakran hamarabb képesek könnyedén elővarázsolni a képernyőn Bogyót és Babócát, mint ahogy biztosan járni tudnának. Azt már tudjuk, hogy könnyen rászoknak a kütyükre, és a hosszú távú hatásokról is vannak már előrejelzések. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
Szoros közelségben a kicsivel, összefonódva születés után is, vagy inkább vágjunk bele minél hamarabb az önálló alvás kialakításába? Nagy kérdés ez sok családban, bár manapság mintha egyre népszerűbb lenne az együttalvást választani. A döntések hátterébe is bepillantottunk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Írónő. Meg kommunikációs szakember. Az írónő megszólításra mai napig nem figyel, mert még mindig nem szokta meg a kifejezést, bár már két népszerű könyvet írt. Szórakoztató irodalom a műfaj, amiben alkot, ezt nem sokan művelik Erdélyben. Végtelenül derűs személyiség, pedig több nehéz történés is volt a családjában. Hosszú időn át küzdöttek a gyermekrákkal, férje fiát végül elveszítették. Éppen ezért nehéz interjúra készültem, de másképp történt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent
Szakemberek mondják: egyre gyakrabban találkoznak depressziós serdülővel, és a depressziós tünetek a kisebbeket sem kerülik el. A világjárvány a maga bizonytalanságával „jó” táptalajt biztosított a hangulati zavaroknak – sajnos, a gyerekeknél is.
Nehezen indul a mondat, neki-nekifut a gyermek, mintha valami visszafogná, nem engedné, hogy kibomoljon a beszéd. Bizony, előfordul, és bizony, a szülő gyakran rágörcsöl a jelenségre, holott lelke mélyén lehet, hogy érzi: görcsre görccsel válaszolni nem a legjobb megoldás. A dadogásról, a gyógyító, támogató hozzáállásról kérdeztük dr. Bakos Kinga logopédust. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)
A nap már fényesen sütött, mikor felébredt. Csend volt, csak a legyek zirregtek az ablakon. Egyedül van – állapította meg. Sosem tudta ébredéskor, hogy az apja napszámra ment, vagy betért a kocsmába, és ott ragadt estig. Korgott a gyomra, hát elindult a faluba, valahol csak megkínálják étellel. A gumipapucs csattogott a lábán, hűvös volt már az árnyékban, fázott a lába. Cipőt is kell kérjek valakitől, gondolta, de egyszerre nem lehet mindent. Ezt még egy hétéves is tudja.
Sok szülő mumusa, illetve a „sikeres szülőség” fokmérője lett, hogy a kicsi mikor válik szobatisztává: ádáz versengés ez, amelynek áldozata maga a gyermek lehet. Mai legjobb tudásunk szerint azonban egyértelmű, hogy a tempót a gyermeknek kell diktálnia, az önállósulásnak ebben a szakaszában legfennebb segíthetjük, biztathatjuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)
Hőség van, tapintható a csend. Ember, állat, mind valahol elbújva pihen. A levegő is mozdulatlan. Mintha az idő is megállt volna, végtelennek tűnik a délután. A hortenziákat meg kéne locsolni – gondolja az asszony, mikor csendben nyílik a kapu.
Az ötvenes évek végén lépett színre a baba, amely több mint fél évszázada a kislányok nagy kedvence: alakja hihetetlen, felnőtt ruhákba lehet öltöztetni és az egész világa csillogó-villogó. Az imádat mellett egyre erősebbek lettek a kritikák is, a Barbie-t tették felelőssé, hogy a lányoknak irreális elképzelésük alakul ki a női testről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
Minden szülő tökéletes gyereket szeretne nevelni. De mi történik akkor, ha már kisgyerekkorban kiderül, hogy valahogy a mi gyerekünk nem egészen tökéletes, vagy egyszerűen más? Mondjuk, nem tud figyelni, vagy olvasási nehézségei vannak, esetleg a számolással vagy az írással vesződik. De az is lehet, hogy „pusztán” különös tehetsége van valamihez… Ha ilyen gyereked van, valószínűleg sajátos nevelést, tanítást, törődést igényel. (Cikkünk Nőileg magazin 2019. májusi számában jelent meg.)
Te mit veszel észre elsőre, ha egy sérült gyerekkel találkozol? Hogy tolókocsiban van? Hogy kicsavart, görcsbe rándult kezekkel kalimpál? Sikít? Folyik a nyála? Nem néz a szemedbe? Torz? – Félsz tőle? Érthető. Ahogy az is, hogy a legtöbben a fogyatékosságait látják meg először.
Minden egyes perc, amit a gyermekemmel együtt tölthetek, igazi öröm. Tudom, hogy másnak is, csakhogy egy sérült gyermeket nevelő szülőnek az idő kicsit mást jelent. Mert nem tudhatjuk, mennyit szánt nekünk a Jóisten. Minden újabb perc azt jelenti, hogy még itt vagyunk egymásnak, még itt van ő velem, velünk. És nem tudjuk, meddig marad ez így.
Játszunk? – kérdezi tőlem hetente több tíz gyermek. Óvoda- és iskolapszichológusként sokszor az az érzésem, hogy semmi másra nincs szükségük, csak egy kis időre, amikor kiszakadnak a mókuskerékből, amikor felszabadultan önmaguk lehetnek.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.