Érdekes beszélgetésbe csöppentem egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell szólni felnőtt gyermekünk életébe? – merült fel bennem.
Gyakran látom az utcán a gyermeket, ahogy vállát behúzva, szemét lesütve ballag valahová, lomha léptekkel. Milyen gondterhelt – állapítom meg mindig, de ahogy most elnézem az édesapját, az is szembeötlő, mennyire hasonló a járásuk, a testtartásuk.
A társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…
Az, hogy ha a férfi nem tud gyermeket nemzeni, nem annyira látványos, mint az, hogy a nő nem tud teherbe esni. Ennek a visszássága, hogy a társadalom mindig a nő felé fordul, őt kéri számon, de cserébe a férfi fájdalma is gyakran rejtve marad.
Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.
Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni.
Te vagy a hibás?! – főleg, ha több gyermeket neveltek, bizonyára el-elhangzik ez a mondat nálatok is. Hibásnak lenni nem jó érzés, és gyakran megélni azt, hogy hibás vagyok, könnyen átcsaphat agresszióba, vagy alacsony önbecsüléshez vezet.
Romániában és világviszonylatban egyaránt nő a túlsúlyos gyerekek száma, becslések szerint ötből egy gyereknek a normálisnál nagyobb a súlya.
Míg évszázadokig általánosan három generáció élt egy fedél alatt, jelenleg hat generáció kell összeegyeztesse élhető módon a mindennapjait. A köztük lévő szakadékok megértéséhez ismernünk kell a generációk általános sajátosságait.
Vannak kérdések, amelyekről sokan úgy érzik, gond nélkül feltehetik bizonyos élethelyzetekben. Mintha csak azt kérdeznék a másiktól, hogy vagy? Manapság ilyenek a családalapítást érintő kérdések is, amelyeket úton-útfélen feltesznek a fiatal házasoknak.
Mindenkinek megvan a maga véleménye a kétnyelvűségről, beszélünk róla a családban, az oktatási intézményekben, a baráti társaságokban is. Kisebbségben élőkként van személyes tapasztalatunk róla, akár kétnyelvűnek, akár egynyelvűnek érezzük magunkat.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.