Betoppanunk az ajtón – családi, baráti összejövetelre jöttünk –, ám a házigazdák gyerekeinél ezúttal a barát, barátnő is vendégeskedik. Bemutatnak, oldott, kellemes a hangulat. Semmi para, pusmogás a fiatalok háta mögött. Nem utópia ez: igenis vannak olyan családok, ahol zsigerből ilyen természetesen kezelik a helyzetet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi számában jelent meg.)
Ásó, kapa, nagyharang...? Inkább választ el anyós, trauma, megcsalás. De mit tud tenni egy pár, ha kiüresedik a kapcsolat, ha nem lát már egymáshoz vezető utat? Hogyan lehet túllépni a megcsaláson, avagy hogyan melegíti fel a kihűlt hitvesi ágyat a férfi s a nő? Van-e kiút az elvárásainkból, szorongásainkból állított csapdából? Kettőn áll a vásár. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júliusi számában jelent meg.)
Tizenegy évesen, amikor eljött a farsang ideje, addig nyűgöltem édesanyámon, ameddig össze nem hozott nekem egy tavasztündér-öltözetet. Egy viseltes lepedőt vízfestékkel kékeszöldre alapozott, hatalmas hóvirágokat rajzolt rá, végül szoknyát varrt belőle.
Egy szokásos hétköznapi csetepaté után gyerekeim, miután kiosztották egymásnak a nyomatékosító csattogtatásokat, nagyon megszomjaztak. Anna lecsapott a gyümölcsöskosár utolsó banánjára, és úgy döntött, hogy a maradék tejjel banánturmixot készít magának...<
Ahány válás, annyi történet, de a kimondott NEM csak akkor lesz boldogító, ha végigjárjuk az újjászületéshez vezető kálvária minden stációját a döntéstől az újjászületésig. Fáj, de megéri.
Hétköznapjaink egyharmadát – jó esetben – a munkahelyünkön töltjük. Hogy milyen minőségű az ottlét, hogyan alakul szakmai életünk, nagy hatással van a magánszféránkra is.
Anya csak egy van. Ez az egy lehet elég jó, de – bár sokak szerint szentségtörés kimondani – lehet, bizony, rossz is. Egy biztos: női kibontakozásunkban anyánknak majdnem sorsdöntő szerepe van.
Emlékeznek? Hogy lüktetett, hogy hullámzott, morajlott, tombolt, mint a tenger vihara: hajnalig tartó délutánból és a tökéletesből is kettő kellett, hogy csillapítson, szelídítsen, hogy megzabolázzon. A vágy elemi, a kor csak ráncba szedi: megölni, örökre kioltani nem tudja. Vajon milyen lehet ágyba bújn
Sokak kedvenc írója Márai Sándor, ezért talán nem kell győzködni senkit arról, hogy mennyire zseniális. A gyertyák csonkig égnek és az Eszter hagyatéka talán a legolvasottabb művei, Az igaziról azonban megoszlóak a kritikák...
Szinte minden tökéletesen indult, már akkor majdnem elájultak, amikor egymásra pillantottak. Van az a szemkontaktus, amitől összecsuklik az ember lába, a szíve lefagy egy pillanatra, hogy aztán elemi erővel kezdje el pumpálni a forró vért a vénákba.
Manapság sokkal több válásról lehet hallani, mint jól sikerült házasságról. Úgy tűnik, hogy az első hullámvölgy után egyre többen az „eldobom, keresek másikat” stratégiát tartják a legkézenfekvőbbnek. De mitől lesz jobb a következő kapcsolat?
A hétköznapi nyelvben gyakorta tévesen vagy elnagyoltan használják a frigid és frigiditás kifejezéseket: a pontosítás igénye nélkül és a szó pejoratív értelmében címkéznek meg olyan nőket, akik szexuális életükben küzdenek problémákkal.
Gyakran hallani olyan történetet, amikor több éves kínlódás után egy pár lemond a saját gyerekről. Esetleg örökbefogadáson kezdenek gondolkodni, vagy egyszerűen elengedik a vágyat. És akkor megfogan a közös utód. Mi történik ilyenkor?
A székely férfiak hidegek, rosszul kommunikálnak, nem tudnak udvarolni, nem kedvesek. Sokszor halljuk a székely nőktől ezeket a sztereotípiákat, így ezen kijelentéseknek kell legyen valamiféle alapjuk. Bár általánosítani nem lehet, mert kivételek mindig vannak, jó megvizsgálni, honnan is fúj a szél. Mert az udvarlás jó befektetés. Időt és energiát áldozunk a másikra, és szeretetet kapunk cserébe. Megéri, nem? (Cikkünk a Nőileg magazin 2014. szeptemberi számában jelent meg.)
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.