Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egy felnőtt viselkedése gyermekien nyilvánul meg. Ilyenkor beszélünk „felnőtt bőrbe bújtatott” gyerekekről. Okai sokfélék lehetnek, bizonyos érzelmi fejlődési megrekedtségben keresendőek.
Van egy ritka kórkép, ami egyszerre két embert érint, az is a neve, hogy „őrültség kettesben” (folie à deux). Egy kommunikált érzelmi betegség, és a páros mindkét tagja szenved tőle, úgy, hogy egymás téveszméit elhiszik vagy akár tovább is építik.
Tagadhatatlan tény, hogy az anyós fogalomhoz egyfajta mitikus mumus képe társul. Vígjátékok, viccek gyakori szereplője, és sajnos nem is olyan ritkán családi drámák okozója. Vannak viszont szép anyós-meny kapcsolatok is, tehát a helyzet nem reménytelen.
Színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő – tudjuk ezt Shakespeare óta, de csak kevesebben tudatosítjuk magunkban szerepeinket. Nem a megjátszásra, színpadiasságra gondolunk, hanem az életszerepekre: az anya-, a gyermek-, a szomszéd-, a kolléga-, a feleség- vagy éppen a szerető szerepére. Életszerepeink viselkedésminták, amelyek a társadalmi elvárások mentén alakulnak, személyiségünk pedig szerepeink összességéből tevődik össze. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent m
Utánajártunk, hogy szükségszerű-e a szenvedély, a tűz eltűnése a hosszú kapcsolatokból. Kiderült: mint minden a világban, a hálószobai légkör is változik. Az nem mindegy, hogy ezt hogyan értelmezzük, és mit kezdünk vele.
A tánc valóban egyetemes nyelv – bizonyosodtam meg róla újdonsült néptánc tanulóként magam is, s ebből a meggondolásból kiindulva kérdeztem egy rendszeresen néptáncolni járó páros női tagját arról, hogy mit nyújt számára a néptánc. Miért érdemes időt szánni rá? Megerősített benne: sosincs késő a néptánctanuláshoz sem.
A párkapcsolatok zöme kommunikációs problémák miatt fut zátonyra. Hogyan lehet eleget- és megfelelően kommunikálni? Hogyan lehetne elkezdeni beszélgetni? Nemcsak a problémákról, hanem érzelmeinkről, a kapcsolatunk mérföldköveiről… Ez azonban gyakran nem sikerül. Hogy miért? Ezekre a kérdésekre próbálunk válaszokat keresni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)
Tudjuk, hogy a gyerekek tanulási folyamataiban mekkora szerepe van az utánzásnak, ezért gyermekeink szempontjából is roppant hangsúlyos, hogy kiegyensúlyozott és boldog szülőkkel nőjenek fel.
Hűtlenség, csalfaság, félrelépés – az értelmező szótár e három szóval magyarázza a megcsalást. Bár jelentéseikben vélünk felfedezni különbséget a három szó között, lényegében mindegyik ugyanazt takarja: olyan kapcsolatot alakítottunk ki egy harmadik személlyel, amelyet a párunk nem tud elfogadni. Mert a megcsalás attól megcsalás, hogy a másik fél annak érzi és annak éli meg. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)
Társadalmunkban közhiedelemmé vált, hogy a magány csupán az idősek problémája, pedig korántsem: ugyanúgy szenvedhetnek tőle azok is, akik családi környezetben, párkapcsolatban vagy pezsgő szociális hálóban élnek.
Mérgező kapcsolatok sorozatunkban eddig a vér szerinti kapcsolatok negatίv hatásait vizsgáltuk, a családi kötelékek mellett azonban a barátainkkal töltünk számottevő időt. Ezek a kapcsolatok is lehetnek toxikusak.
Olyan az élet, mint a láncöltéses varrás: egyik öltésből szépen indul a következő. A szabályos öltéshez persze figyelni kell. Egy döntés, egy találkozás, egy gondolat elindít, belesodor egy újba, egy emberi szó, egy tiszta tekintet nyomán falak omlanak, és – az egyébként – csikorogva nyíló ajtók könnyedén tárulhatnak ki. Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.
Romániában minden negyedik házasság válással ér véget, sok esetben félrelépés miatt. Mindegy, hogy hideg zuhanyként ér minket vagy már régóta gyanakszunk, a kérdés ugyanaz: hogyan tovább? Sokan a válást választják. De az is megesik, hogy úgy dönt a nő – ha őt csalták meg -, hogy megbocsát, mert fontos neki a kapcsolat, mert ott vannak a gyerekek, mert mégiscsak az az X év… Ez az út azonban sokkal rögösebb, mert a bizalmat nehéz helyreállítani.
Családi kapcsolataink egy életen át elkίsérnek, akkor is velünk tartanak, ha más kontinensre költözünk, vagy megszakίtjuk a kapcsolatot a családtagokkal. A szülőkkel való mérgező kapcsolatok után ezúttal a testvéri viszonyulások negatίvumaira fókuszálunk, arra, hogy az a kapcsolat, amely időben talán a leghuzamosabb ideig jelen lévő vér szerinti kötelékünk, milyen esetlegesen terhelt-, rivalizálásokkal fűszerezett oldalát mutatja, s az hosszú távon milyen hatást gyakorol az életünkre.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokszínűbb, olykor legellentmondásosabb emberi kapcsolat a testvéreké. Változékony és törékeny viszony, ám a minősége vitathatlanul kihat a mindennapokra, a személyiség fejlődésére, a hosszú távú döntésekre vagy akár a teljes életszemléletünkre is.
Nincs tökéletes család, ahogy tökéletes szülő sem létezik. Gyerekként, s főként kamaszkor környékén a gyerek nem csupán meglátja szülei vélt vagy valós hibáit, hanem a többség szembesíti azokkal felmenőit, vagy lázad azok ellen. Sok esetben azonban már felnőtt korba lépve szembesül egy gyerek azzal, hogy a szülővel való kapcsolat számára lelki terheket jelent.
Érdekes beszélgetésbe csöppentem minap, egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell-e szólni a felnőtt gyermek életébe? – merült fel bennem. Ha igen, meddig gyermek a gyermek? S ha nem, tétlen kell hagyni, hogy hülyeséget csináljon a csemete? Felnőtt fiúk édesanyját kérdeztem, s élmény volt a tapasztalataik ütköztetése.
A házasság két különböző élet egyetlen, megszakíthatatlan szövetsége – definiálhatnánk nemes egyszerűséggel. Persze, ahogy azt mindannyian tapasztaljuk a valóságban, ez nem ilyen egyszerű, számtalanszor szembesülhetünk ennek a fájdalmas felével is: kiüresedett kapcsolatokkal, bántalmazással, megcsalással és válással. Vajon min múlik, hogy melyik oldal érvényesül a mi életünkben? Csupán annyiról szólna, hogy van, aki szerencsés, mások meg nem? Bele kell gondolnunk ebbe egyáltalán, amikor elköteleződünk?
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.