Sipos Betti

Luiza Zan: A színpad az én Facebookom

Élt a pezsgő Amerikában, Bukarest pedig a szerelme volt: azt hitte, soha nem hagyja el a román fővárost. Most Sepsiszentgyörgy mellett lakik egy kis faluban, kutyája, macskája van, nagyobbik lányával hajnalonként a napfelkeltét csodálják, a kicsivel délután a tehenek kolompját hallgatják. Luiza Zan, Románia egyik legnépszerűbb jazz-énekesnője – bár soha nem gondolta volna – ízig-vérig vidéki lett. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

Túl közel – Higgyenek a gyereküknek!

Igaz történet alapján. Ezt szoktuk olvasni időnként a játékfilmek elején. Az, hogy valóban megtörtént, nagyobb hangsúlyt-, mélységet ad a látottaknak. De amikor arról látunk filmet, hogy egy anya küzd a kilencéves gyermeke mentális-, testi- és lelki egészségéért, igazáért, mert a saját élettársa szexuálisan bántalmazta, mialatt ő az agresszor gyermekével volt várandós, és ez nem fikció, hanem dokumentumfilm, az érzések széles skáláját éljük meg. Too close. Túl közel. Ez Andreáék filmjének címe. És nem ig

A legmélyebb érzéseinkbe gázol: film a pedofíliáról

A szarajevói filmfesztivál érdeklődésének középpontja, az Astra Filmfesztivál fődíjasa. Egy film, amelyet mindenkinek látnia kell. Azért, hogy ne mondjuk, a mi városunkban, falunkban nincs pedofília. Azért, hogy ne mondjuk, ez a gyerek rosszat akar, csak kitalálta, álmodta vagy éppen ő szerette volna az aktust. Püsök Botond filmrendező a dokumentumfilm formaeszközével harcol a gyermekbántalmazás ellen. A csíkszeredai születésű alkotóval a Túl közel/Too Close/Apropierea előkészületeiről, társadalmi hátte

Tű, hormon, Petri-csésze, gyermek

Ha későn találja meg az Igazit az ember lánya, annak az a következménye, hogy későn szül gyereket. Az is lehet, hogy lombikkal sikerül. Na de ki mondja meg, hogy mikor van késő? Mindenki.

Azúrkék Adria, elegancia, monarchia

Égig érő, egzotikus pálmafák, buja, megrészegülten virágzó leanderek, szikrázó égbolt, azúrkék tenger. A villák sora a békebeli, századfordulós időket idézi, a város elegáns, de mégsem kellemetlenül sznob. Ez Abbázia, ahol a monarchia hangulata keveredik a mediterrán életérzéssel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)

Nőgyógyászati kisokos – Jóindulatú elváltozások: ciszta, mióma, polip...

El kellene menni a nőgyógyászhoz, gondoljuk – és halogatjuk sokszor. Mint ahogy fogorvoshoz sem kedvtelésből járunk, nőgyógyászhoz sem, de az évenkénti vizsgálat bizony hasznos, sőt szükséges. Egy-egy rutinellenőrzés során aztán olyan kifejezéseket hallhatunk az orvosunk szájából, mint ciszta, mióma vagy polip, és elkezdhetünk negatív gondolatokat gyártani. Most részletesen megtárgyaljuk, hogy melyik micsoda, és eloszlatjuk a félelmeket. Ugyanis ezek mindegyike kezelhető. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021.

Szigeti G. Csongor médiaművész – Az antennák szerelmese

Csíkszeredában született, ma már Budapesten él. Nála az élet és a művészet összefonódik. A fényképezőgépet úgy használja, mint a jegyzetfüzetet, jártában-keltében kattint, ha valami fontosat lát. Rajong az antennákért, szenvedéllyel örökíti meg őket. Tízévesen tudta, hogy képzőművész lesz, az alkotás már gyerekként eufóriát okozott számára. Azt mondja, a művészet neki olyan, mint a drog. Csak nem ártalmas, teszi hozzá kacagva. De ugyanúgy függőséget okoz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámáb

A nők elleni erőszak nemcsak a nők ügye! Mindannyiunk felelőssége.

Az ENSZ közgyűlése 1999. decemberében nyilvánította november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává, hogy felhívják a figyelmet a problémákra. A Nőileg karakteres, tevékeny, véleményformáló nőket kérdezett arról, hogyan látják, miben nyilvánul meg manapság leginkább a nők elleni erőszak, és mit lehet tenni ellene. A válaszok annyira sokfélék, mint amennyire sokrétű a probléma maga.

Változásban a változókorban

Vannak rá szakszavak: klimax, menopauza. Van rá magyar kifejezés: változókor, és akad kevésbé szép elnevezése, amit nyugodtan el is lehetne felejteni: banyakór. Az emberi élet korszakokra bomlik, és a nők egyik legnehezebb szakasza pont ez. Amikor elmarad a menstruáció, jönnek a hőhullámok, hullik a haj, és a fizikai rosszullét mellett lelki tünetek is jelentkeznek. Az öregedésből adódó problémák egyes esetekben depresszióvá érnek. Mindezt nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert van rá megoldás. (Cikkün

Elengedés: egy rögös út, amelyen tudatosabbá válhatunk

Engedd el! – halljuk sokszor életünk során a kéretlen tanácsot egy-egy céllal, élethelyzettel kapcsolatban. De az elengedés tényleg ilyen egyszerűen menne? Vagy csak a száj mondja könnyedén, de a lélek alaposan megdolgozik vele? Kovács Márta csíkszeredai pszichológussal, gyásztanácsadóval beszélgettünk az elengedés természetéről.<

Gyermekek szexuális bántalmazása: saját környezetünkben is megtörténik, csak nem vesszük észre

Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.

A gyermekbántalmazás nem magánügy!

Egy gyermek sem születik rossznak. Nincs olyan, hogy megérdemli a verést. Nincs olyan, hogy ő akarja a szexuális aktust, nincs olyan, hogy ordítani kell vele, különben nem lesz belőle ember. A bántalmazásnak nagyon sok arca van, ám mindannyiunk felelőssége, hogy felismerjük és tegyünk azért, hogy ne történhessen meg. Mert a gyermekbántalmazás nem magánügy!

Hiszek a személyes találkozásban

Adorjáni Bálint Csíkszeredában született, kilencéves volt, amikor családjával Magyarországra költöztek. Közgazdász- és színészdiplomája is van. A legnézettebb sorozatokban és a leglátványosabb magyar történelmi filmekben játszik, meg persze színházban, mert azt vallja, a színház a lételeme. Kossuthkifli, Korhatáros szerelem, Válótársak, csak néhány a legnépszerűbb munkáiból. Decemberben vetítette a Duna Televízió a Mária Terézia című filmet, ebben a jóvágású és temperamentumos Esterházy Miklós herceget a

Kell-e nekünk nőnap? – Virág, bonbon, női jogok

Melyek a nőket érintő legfontosabb kérdések ma a Kárpát-medencében? A nőnap kacsán Gergely Orsolya szociológussal beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

Csobot Adél: A családom a mindenem!

Énekesnő, anya, feleség, és minden szerepben próbál maximálisan teljesíteni. Csobot Adélt legutóbb az RTL Klub Álarcos énekes című showműsorának nyomozójaként láthattuk, párja, Istenes Bence ennek a produkciónak volt a műsorvezetője. A sztárpár az adásban is flörtölt egymással, ám ez nemcsak a kameráknak szólt, hiszen a kémia hét év után, a való életben is megvan köztük. (A teljes interjú a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában olvasható.)

Szász Hargita – Több mint háromszázhatvanöt nap

Írónő. Meg kommunikációs szakember. Az írónő megszólításra mai napig nem figyel, mert még mindig nem szokta meg a kifejezést, bár már két népszerű könyvet írt. Szórakoztató irodalom a műfaj, amiben alkot, ezt nem sokan művelik Erdélyben. Végtelenül derűs személyiség, pedig több nehéz történés is volt a családjában. Hosszú időn át küzdöttek a gyermekrákkal, férje fiát végül elveszítették. Éppen ezért nehéz interjúra készültem, de másképp történt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent

Az internetes polihisztorok kora – A szakértelem válsága vagy a mindent tudók kora van?

Kommenthuszárok. Így nevezik azokat, akik az interneten mindenhez értenek, minden témához hozzászólnak, tudósokat, szakembereket oktatnak ki, tudományos eredményeket vonnak kétségbe. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy átlag ember manapság sokkal több ismerettel rendelkezik, mint akár 50 évvel ezelőtt. A szakértelem válságát éljük vagy mi lettünk magabiztosabbak az internet, és vele az információk terjedésével? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Szia, Ady Bandi! – Rendhagyó beszélgetés Ady Endrével

Szenvedélyes férfi, zseniális költő, kivételes egyéniség. Ha szeretett, nagyon szeretett. Ha gyűlölt, nagyon gyűlölt. Életének két nagy, ikonikus nőalakja, múzsája Diósyné Brüll Adél, vagy ahogyan ő nevezte, Léda, valamint Boncza Berta, vagyis Csinszka. Egy elképzelt kultúrkocsmai véletlen találkozáson a két viharos nőről és a két viharos szerelemről beszélgetünk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin januári számában jelent meg.)

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.