Mit árul el rólunk a ruhásszekrényünk?
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Amióta anya lettem magam is, szinte egyébről sem beszélünk Lukácsi Katalin ügyvéddel, mint a gyermeknevelés művészetéről. A Gyermekeinkért Mozgalom egyik tagjával gondoltunk egy merészet, s megosztjuk a beszélgetéseink, hátha mások is épülnek belőle.
Döntéshelyzetekben vagyunk életünk szinte minden pillanatában, és csak töredéke tudatosul, mint döntési, választási helyzet. A pszichológusok szerint a döntéshozás nehezen megy a legtöbb ember számára, mert egy döntés felelősségvállalással is jár.
Döntéshelyzetekben vagyunk életünk szinte minden pillanatában, és gyakorlatilag ezeknek csak töredéke tudatosul, mint döntési, választási helyzet. Ezen a hétvégén azonban tudatosan választhatunk: kik képviseljenek bennünket a következő négy évben.
Enyészet – ritkán fordulunk ehhez a szóhoz – mélázik el Markó Béla író, költő, az RMDSZ egykori elnöke. Mint mondja, a természet jut eszébe róla, és ilyen értelemben már nem is olyan sötét ez a gondolat, hiszen a természet tavasszal föltámad, ősszel elenyészik, télen alszik, és készül a föltámadásr
Néhány évtizede még nagy becsülete volt a kétkezi munkának – hangzik el gyakran az idősebbektől, és valóban, a szakmunkások száma igencsak megcsappant napjainkra, a gyakorlati oktatás pedig mintha “kiment volna a divatból”. Szűkebb térségünkben legalábbis szakiskolába nem csak azok iratkoznak, akik egy bizonyos szakmát ki szeretnének tanulni, hanem többnyire a "gyenge" tanulók. A "menő" gimnáziumok, líceumok és a szakiskolák között egyre nő a szakadék, melynek mélységében olyan társadalmi problémák rejtő
Mekkora áldás, ha gyakran élsz meg felszikrázó pillanatokat, ha gyakran átfolyik rajtad az érzés, hogy jól vagy, jó helyen vagy, rendben van az életed és szép. Ha gyakrabban érzed magad elégedettnek, mint nem. Hogyan lehet eljutni ide? Honnan jön az áldás? Elég, ha jön, vagy befogadni is tudni kell? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).
Hűtlenség, csalfaság, félrelépés – a megcsalás rokonértelmű szavai. Bár jelentésükben vélünk felfedezni különbséget, lényegében mind ugyanazt takarja: olyan kapcsolatot alakítottunk ki egy harmadik személlyel, amelyet a párunk nem tud elfogadni.
Ígérem, mert megbízható vagyok. Megfogadom, mert muszáj. Mert majd csak a jövőben kell végrehajtani. Megígérem, mert nem tudok nemet mondani. De betartom-e az adott szót? És ha nem, van-e mentség rá? Bartha Krisztina és Gyergyai Réka pszichológus-, terapeuták és Gergely Orsolya szociológus eredt az ígéreteink nyomába. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)
Van, akinek egy kávézás sem fér bele a kapcsolatba, van, akinél a szexuális együttlét sem jelent akkora gondot. Nektek mi fér bele? A ti házasságotok mit bír el? Egy kis flörtöt, találkozgatást vagy sms-ezgetést?
Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.