Címke: igen

Az óra mindenkinek egyformán ketyeg: igen a mára, de józanul

Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. De a mában élés – élj a mának! – áhítata tévútra is vihet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Nehezen boldogulunk a sokféleséggel

Miért irritál sokakat a másmilyen kinézet, bőrszín, gondolkodás, nézet, viselkedés, életmód, vallás, érdeklődési kör? És most nem a nagy trendekre, aktuális ideológiai hullámokra gondolok, csupán a mi kis környezetünkre. Sokszor még az úgynevezett magunkfajták között sem tudunk elfogadóak, toleránsak lenni. Szinte nincs olyan család, amelynek ne lenne fekete báránya, akit megbélyegeznek, valamiért képtelenek elfogadni, megérteni, vagy őszinte segítséget nyújtani neki, ha szükséges.

Nem mindig könnyű, de új utat mutat: elengedés

Van egy rakás apró-cseprő dolog, amit napi szinten kellene elengednünk, aztán meg vannak a nagy életesemények – és szerintem mindegyik tanít, mert mi másról szólna az élet, mint a változásról, és ennek következményeként az elengedésről.

Békesség bennünk

Igent mondunk a békére! Mi mást tehetnénk? Nem lehet egészséges életet élni állandó konfliktusban, harcban, agresszív környezetben. Akkor sem, ha a temperamentumunk hajlamosít erre.

Az örökölt traumák feloldhatók – ha magunkra mondunk igent

Szakmai és emberi tapasztalataim alapján olyan sorsokat, kapcsolatokat, félelmeket, szorongásokat és olykor megmagyarázhatatlannak tűnő viselkedéseket, érzéseket láttam, amelyeket családtagoktól örökίtettek át, akár több generáción keresztül, és ennek nem voltak tudatában. Ezen örökséget akaratunkon kίvüli batyuként hurcoljuk magunkkal, és sokan a feloldás, megoldás megtalálása helyett a menekülést választják. Pedig az örökölt traumák feloldhatóak!

Agyonnyom és felemel: a mi örökségünk

Amikor közel egy éve a szerkesztőséggel azt a melléklet témát is a listánkra válogattunk, hogy Igent mondunk az örökségre!, nehezen találtuk meg a közös pontot az értelmezésében. Mit nevezünk örökségnek? Természeti-, épített-, tradicionális-, családi-, történelmi örökségről beszélünk? Kinek mit jelent az örökség?

Jelen lenni az életemben – A fűszáltól a csillagos égig

Biztosan láttál már, kedves Olvasó, kisgyereket elmélyülten rajzolni. Sokszor még a nyelve is kilóg a szájából olyan önfeledtséggel merül el a belső és külső képek varázslatos birodalmában. Megszűnik ilyenkor a külvilág, mintha egy búra venné körül, és ha egy kérdéseddel megpróbálod megszólítani, akkor szinte hallod, ahogy csörömpölve szétesik ez a burok, és ő réveteg tekintettel rád néz s láthatóan erőfeszítésébe kerül a válaszolás. Ezek szent pillanatok: örök jelen.

Ma és most van ideje annak, hogy igazán élj

Carpe Diem! Élj a mának! Éld meg a pillanatot! – mondogattam magamnak vizsgák előtt sokszor, amikor Kolozsváron esténként koncertek vártak, s másnap reggel vizsgám volt. Pfú, mennyit mondogattam, hogy Carpe Diem!

Megéljük vagy legyünk túl rajta?

Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. Augusztusi lapszámunk mellékletében a mára mondunk egy hatalmas igent!

Esély kell a fiatalnak – Igen az új generációra!

Gyakran hallunk a generációk közti mélyülő szakadékokról: az idősebbek nehezményezik, hogy a fiatalok már nem néznek fel rájuk, kirepülni készülő gyermekeikkel szemben a szülők tehetetlennek érzik magukat. Az ifjak pedig bizonytalanok az érzelmi támasz és megértés hiányában. Ez lenne korunk (egyik) nagy problémája? Júliusi mellékletünkben igent mondunk az új generációra.

Igen a nemre

Keep smiling, azaz légy mindig vidám, csak mosolyogj! Légy pozitív! Jól ismerjük ezeket a divatos szlogeneket, de bizonyára azt az érzést is, amikor belül csak úgy forrongunk, izzunk, de – mert ezt várják el tőlünk – kényszeredett félmosollyal fejet hajtunk, bent maradunk munkaidő után is egy feladatra, lebonyolítjuk a családi nagyebédet, lemondunk a kozmetikusról, mert valami „fontosabbat” várnak el tőlünk.