pap

Székely Kinga Réka: Gyermeklélek – Adventi pillanatok

Amíg nőttem, lassan telt az idő, a napok éveknek tűntek. De amióta a növekedésben megálltam, egyre többször belém villannak azok a meghatározó másodpercek, melyek úgy tartják életemet, mint a ruhacsíptetők a hosszú abroszt a szárító kötélen.

Nézzünk pápás filmeket!

Az elmúlt években a pápaság intézménye, valamint a pápa személye kapcsán is született néhány olyan alkotás, mely vallási hovatartozástól, felekezettől függetlenül nézhető, élvezhető, érdekes.

Hirdetés

Márton Áron püspök utolsó titkára, Bara Ferenc: Meg vagyok győződve arról, hogy ő szent

Szerény, kedves és nyugdíjasként is tudja segíteni a közösséget, ahol él. A csíkdánfalvi nyugalmazott plébános testközelből látta az imádkozó, a határozott és a szenvedő Márton Áron püspököt, és meggyőződése, hogy bár személyében elveszítettünk egy gondoskodó atyát, az égben nyertünk egy másikat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Ki az erős, és ki a gyenge?

Belém nyilallt a kérdés. Mit tudok Istenről? Azt, hogy sokszor úgy érzem, próbára tesz, hogy sokszor úgy érzem, szolgáltam Őt eleget, elfogadtam akaratát olyankor is, mikor nekem nem tetszett?! Ahogy a kisfiút néztem, megláttam benne kisgyermek önmagamat.

Hirdetés

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

A stílus tényleg kortalan – Bardócz Judit gardróbja

Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.