Aki a Vajorból iszik, szíve visszakívánkozik – tartja a torockói mondás, s ha a víz nem is, a torockói (somodi) foszlós kalács garancia erre. Aki egyszer átélte a gazdagító Torockó-hangulatot, mindig vágyakozni fog vissza…
Amikor megkérdezik, hogy mi a munkám, szégyellem elmondani, hogy lelkész vagyok. Ma nem divat az efféle szolgálat, hivatás. Pont így a Szentírás is egyre kevesebbet kerül az emberek kezébe. Meg is értek sokakat. Nem kezdődik jól.
Észrevétlen reppent el az őszi szántás ideje, de karácsony előtt két nappal csak meglett – lóval és ekével. Csodás késő ősz volt. Novemberben nyírfákat ültettünk, december elején még rukkolát szüreteltem a kertben. Csupán néhány napot szunnyadtak a borozdák hó alatt, a konyhakertem puha dunyháját az enyhe tél idén gyorsan elcsente. Hamar elérkezett a tavaszi veteményezés ideje.
Aki építkezett valaha, tudja, teljességgel kizárt, hogy minden a terv szerint haladjon. Mindig van egy váratlan csavar, egy legyőzhetetlennek tűnő akadály, egy szívhalálként ható árulás – minden dramaturgiában kötelező tartalom. Ugyancsak kötelező „tartozék” a feladás szele, az újratervezés és kezdés, sokszor. A házam történetében is elérkezett egy ilyen pont.
Pompás állapotban voltak a gerendák – a 160 megélt esztendő ellenére. 1863 – díszelgett a felirat a pincebejáratnál, amikor a tanácsadóimat is vittem. Merthogy „gyönge” nőként nem hozhattam meg a döntést, szakértőket hívtam a bontásra váró házikó szemrevételezéséhez.
A mögöttünk álló év is gyorsan lepergett, számos olyan nyomot hagyott azonban maga után, amelyre valószínűleg hosszú évek múltán is emlékezünk majd. Alighogy sikerült kilépnünk a világjárvány képezte rácsok mögül a fényre, Európában kezdetét vette egy háború, amelynek hatása a legkisebb háztartások kulcslyukán is begyűrűzött, súlyos következményeket vonva maga után. Ám az új kezdet új reményt jelenthet.
November 3. és 30. között Erdélyben is elindul egy verseny, amelyen iskolák gyűjthetnek offline időt, és értékes díjakat nyerhetnek. Erről is szól a történet, no meg arról, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek, hogy van élet a képernyőn kívül is.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.