természet

Hirdetés

Pakot Mónika: Ássunk le a gyökerekig!

Számos növény ilyenkor biztosítja a gyökerei jótékony hatását, amelyet teaként, tinktúra vagy kenőcs formájában lehet használni. Megszárítva port is készíthetünk, valamint kávét.

Demeter Melinda: Hogy is tudtunk a kert nélkül élni?

Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.

Pakot Mónika: Immunrendszerünk „zöldítése” tavasszal

Áprilisban rend szerint felbolydul a természet: viharok söpörnek végig a tájon, magukkal ragadva a tél maradványait. A természetnek ez a tavaszi bolydultsága egy nagyon fontos erőforrást tudatosíthat bennünk, mégpedig a megújulás képességét.

Pakot Mónika: Gyógynövényekkel az adventi időszakban

Advent az elmélkedés, a befele fordulás ideje. Megnyugvás, a lélek kap teret. Ahogyan rövidülnek a nappalok, elhalványulnak a színek körülöttünk, a természet elcsendesedik, a pompás őszi színek gazdagságát a korai sötétedés, a szürke köd, eső váltja föl.

A jelenlét egyszerűsége: „Köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek”

Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan

Kádár Tibor Sándor: Nem látjuk a fától az erdőt

Sokkal több az erdő, mint kitermelhető fák összessége: az életünk minden területére kiható, egységes ökológiai rendszer. Ha sikerül a klímaváltozást valamilyen szinten megfékezni, azt erdőkkel lehet – véli Kádár Tibor Sándor, Erdővidék szülötte.

Tündérek, források és gyógyvizek útján

Ritkán látogatott, pedig egyedülállóan szép Hargita megye északi része: Maroshévízen a borvízforrások és a termál vízesés nyújtanak különleges élményeket, de kihagyhatatlan az Urmánczy-kastély is, ahol két szabadulószobát kipróbálva lehet elmerülni a titkok világában. Borszéken túl jég- és medvebarlangok, Tölgyesen és Gyergyóhollón pedig megmászásra váró sziklás hegycsúcsok várják a kíváncsi látogatót, de aki télen síelni, nyáron pedig bobozni szeretne az adrenalinszintje emeléséért, szintén jól jár, hog

Kicsi, de hasznos: mini erdő

Az erdők jótékony hatásait ismerjük, és azt is tudjuk, hogy a városi levegő sokszor mennyire szennyezett. Számtalan civil kezdeményezés törekszik arra, hogy növeljék a városokban a zöldövezetek nagyságát. Remek lehetőség erre a minierdő telepítése.

Zeng a magasság: egy titkos klasszikus zenei színpad a Hargita oldalában

Képzelj el egy árnyas erdőt, ahol langy fuvallat lengedez, csaknem tíz fokkal van hűvösebb, mint lent, a hegy alatt. Gondold oda a kristálytiszta forrásvíz csendes csobogását, a bársonyos mohákkal benőtt, hideg sziklatömböt, városból jött embernek dermesztően új a csend. Csak a fák levelei suttognak egymásnak, madarak jelzik a jöttünk, a falevelek árnyai némán táncolnak a méretes bükkfák, hegyi juharok és szilfák törzsén. Az egyik sziklán megpendül egy gitár, nyomban követi a fuvola, drámaian hat a heged

Gomba-biztos tippek: ezt szedd a kosárba!

A gomba finom, tápláló eledel, sőt gyógyhatású is lehet. A gombászás pedig nemcsak hasznos, de idegnyugtató kikapcsolódás is – állítja a szakértő, Málnási András, akivel a gombákról, a gombászás ábécéjéról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2016. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Hagyjuk békén a kertet!

A tökéletes gyep (és annak locsolása) szemben áll a természet rendjével, sokkal jobban őrzik a nedvességet a fákkal, bokrokkal és aljnövényzettel takart (erdő)kertek, és a természet diverzitását is sokkal inkább szolgálják.

Életre szóló élmények a csillagok alatt: merjünk kempingezni

Ha kikapcsol a természet, és pénzünk nagy részét sem költenénk szállásra, kempingezhetünk itthon. A kulturált táborozóhelyek nagy szabadságot biztosítanak, ugyanakkor közelebb hozzák a természet minden élményét: vízpartot, erdőt, felhőket és csillagokat.

Az út, ami összeköt: Via Transilvanica

Csak egy pár napos-, közös programnak indult három évvel ezelőtt, de azóta már kétszer visszatértünk hozzá, és alig várjuk a következő alkalmat! Via Transilvanica: az út, ami összeköt.

Hirdetés

Pap Kriszta: A ruha számomra állásfoglalás

Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.

Így óvd a hajad nyáron

A nyár a szabadság, a vízpartok és a hosszú esték évszaka. Ilyenkor a bőrünkre kenjük a fényvédőt (!), figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, és igyekszünk elkerülni a leégést. A hajunkról azonban sokszor megfeledkezünk.

Szegfűgomba, újkrumpli, cseresznye – Előttünk a nyár

Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.

Csillag-Simon Gabriella: A megjelenés az önbizalom része

Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.

A lelassulás öröme: grillezés

Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.