A napokban kezembe került Gál Andrea szemrevaló kötete Bódi Kati rajzaival, a Fecske utca 12. – és egy szuszra kiolvastam az egészet. Huba, Fülöp és Vilmika világa nemcsak a kisiskolásokhoz, hanem még hozzánk, nagyokhoz is közel áll.
A Nincs Hold, ha nem nézed című regényével robbant be a köztudatba, s nem sokkal ezelőtt második kötetét, a Papírbabák, avagy lehet-e két hazád-at is bemutatta több helyszínen Erdély-szerte. Havas Juli válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdésekre.
Lehetséges a szerelem idős korban? Az a mindent elárasztó, mélységes szerelem? És mi van, ha a nő idősebb, mondjuk… 72 éves? Feltámadhat az a fajta szenvedély, amit a köztudatban leginkább a fiatalokhoz társítunk? Mintha a szerelem korhoz lenne kötve...
Az idei Libri irodalmi közönségdíjas regény kapott hideget és meleget a kritikusoktól, én azonban szeretek magam meggyőződni egy könyv értékéről, legyen az irodalmi, szórakoztató vagy elgondolkodtató jellegű.
Hét-nyolcadikos lehettem, amikor magán matekórán a tanárnőnél egy polcnyi romantikus ponyvaregényre lettem figyelmes. Nem telt bele egy hét sem, hogy az első ilyet kikölcsönözzem a helyi könyvtárból...
A Magyar Kultúra Magazin főszerkesztőjével az identitás-tapasztalatok összetettségéről, küldetésről, párhuzamos valóságokról, a csakazértis-morálról beszélgettünk, valamint a készülődésről a derűbe, amelybe jó lesz megérkezni, valamikor.
Ez a nyár is bővelkedik jobbnál jobb fesztiválokban, Erdély nagy- és kisvárosai sorra zárkóznak fel minőségi programokkal, így felejthetetlen élményeket gyűjthetünk be az év legforróbb napjain.
„Az étkezés kultusza nem egyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét” – áll a Krúdy idézet Nyáry Krisztián Így ettek ők című, új könyvének hátsó borítóján. Ezt vagy elhisszük Krúdynak, vagy nem. Ez a könyv is borzolni fogja a kedélyeket.
Múlt hónapban kevésbé ismert, kisebb-nagyobb vagy épp teljes felújításon átesett erdélyi múzeumokat ajánlottunk a tavaszi napokra. Ezúttal időszakos tárlatokat javasolunk megtekintésre, amelyek minőségi tartalommal tölthetik meg a (kora)nyári napokat.
Magyarságunkat legbelül kell hordanunk, szellemi javainkkal pedig ideje felhurcolkodnunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni, tartotta Kányádi Sándor.
Annyi elcsángált hazánkfia tesz-vesz idegenben, többen jelentős sikerekkel, és közülük szép számmal Budapesten. Nagy Koppány Zsolt, József Attila-díjas író, költő, műfordító mesélt írói létről, humorról és honvágyról a Nőilegnek.
Miután apja a második világháború valamelyik frontján maradt, a magára maradt édesanya tartotta el a családot. Zilah gyermekseregének fele árvának számított akkoriban. „A Valahol Európában világát éltük.” Így indult Szilágyi István élete.
Eredetileg úgy terveztem, hogy az ünnepekre való tekintettel egy könnyed, vidám, esetleg romantikus történetet ajánlok figyelmükbe, de aztán a kezembe akadt ez a könyv… Könnyed is, romantika is van benne, de alapvetően szomorú és fájdalmas.
Sándor Iván neve eddig teljesen ismeretlen volt számomra, pedig több, mint negyven kötete jelent meg. Ez a regénye az utóbbi időszak talán legintenzívebb hatású olvasmánya lett.
„Nagy személyiségek esetében mindig érdekes a kezdet és a vég, és ha valami kétely, bizonytalanság merül fel ezekben a kérdésekben, akkor az mindig izgalmasabb lesz a kutatás számára. Pontosan így vagyunk Petőfi halálával kapcsolatban is, tudományos álláspont létezik, de nincs száz százalékig megnyugtató válasz, bizonyíték” – indokolja, miért eredt helytörténeti kutatóként Petőfi Sándor nyomába Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgatója, Petőfi kutató. S bár a helyi legen
Éjszakai buszon találkozunk, a nemzet fővárosából zötykölődünk hazafelé, tizenkét órás, nyomorgós utazás, melynek a véletlen találkozás az egyetlen fénypontja. Fényforrás híján olvasni nem lehet, így hát irodalomról elmélkedünk, Mester és tanítványa. Rendhagyó „irodalomórát” tart Szakács István Péter, sziporkázó humorral megáldott, székelyudvarhelyi író és nagyhatású magyartanár, akinek az egykori tanítványai közül sokan keressük a kenyerünk ma írással.
„Én nagyon bízom ebben a generációban, szerintem azon kell gondolkodni, hogyan tudunk nekik minél több terepet, lehetőséget adni” – mondja diákjairól Vallasek Júlia egyetemi docens, irodalomkritikus, műfordító. A női szerepeket is sokat kutató irodalom- és sajtótörténész szerint nőként nehezebb alkotónak lenni.
Egyszerű, pici kis könyv. Egyszerű a címe, egyszerű a fehérsége, jól megfér a polcon a többi könyvvel, nem hivalkodik, nem tolakszik, vár. Vár az olvasóra, a saját emberére, aki majd átlapozza, csodálkozva betűzgeti, magához öleli, szeretgeti.
Gyerekkorában beleszeretett a matematikába, a logikába, és a munkája ma is ezekre épül. Három országban tanult és szerzett mesteri- majd doktori diplomát, egyetemi oktatóként pedig Lausanneban, Zürichben és Göteborgban is kipróbálhatta magát.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.
Erdélyben is egyre népszerűbbek a lovasrendezvények, valószínű, hogy ennek hatására is vált felkapottá a lovassport mint kikapcsolódás, illetve mozgásforma.