Vállára hajtottam a fejem, amint a puha gyepen végigfeküdtem. Az eget kémleltük, s hallgattunk. Az elcsendesülő estébe a tücskök ciripeltek. Az égbolt, mint hatalmas vitorlavászon terült el fölöttünk, csak a perifériáján magasodott bele egy-egy toszkán fenyő csúcsa, s amint bámultam felfelé, észre sem vettem, hogy a szemem átszokott a belopódzott éjszakába.
Az aranyló búzakalászok még elhajladozzák utolsó legkecsesebb táncukat, mielőtt a cséplőgépek zúgásában átadnák magukat a malomkövek sodrásának, hogy azok előcsalogasság finom fehér lisztlelküket.
Az aranyló búzatengerek, mint karcsú balerinák karjai, kecsesen hajladoznak a szél meglebbenő játékában. A forróság néha délibábokat rajzol a pusztaságra, rátelepszik a domboldalakra, s a fennsίkok, melyek zordabb hónapokban is büszkén tűrik megpróbáltatásaikat, kiterίtik zubbonyaikat, hagyva, hogy sárgásra fakίtsa őket a perzselő nap.
A júniusi forróságban magam elé képzelem a római kori, fallal körülvett Barcino város (Barcelona elődje) maradványaira épült középkori templomokat és gótikus palotákat. Kereskedelmi és gazdasági fejlődésével a mai negyed nemcsak a település történelmi központja, hanem a katalán város szíve-lelke is.
Az utcánk kis virágüzletében nárciszokból, tulipánokból, gyöngyvirágból összeválogatok egy dús csokorra valót. A nappali asztalára szánom. Emlékeztessen a lélek kortalanul fiatal nevetésére és tisztaságára, akkor is, ha néha naiv, s el-elrugaszkodik a hétköznapoktól…
Az eső végigsöpört a városon. Az elején diadalmaskodott a porlepel, s ahogy rábuggyantak a kövér cseppek, parisztozott a porfelhő, s beburkolta azokat. Aztán megadta magát, s a vίztükör becsomagolt mindent. Ahogy alább hagyott, ritmusosan még hallatta magát egy darabig az ablaküvegeken, alácsordult a csatornákból, s illatfelhője bekúszott az orromba.
Milyen a mennyország, pap néni? – kérdezi az egyik negyedikes diák vallásórán. Nem vagyok meglepődve, mert ez a tanítvány azon a vallásórán, amikor a teremtéstörténetet boncolgattuk így szólt: Értem, hogy Isten teremtette a világot, de mondja meg nekem, pap néni, ki teremtette Istent?
Megbetegítheti-e a lélek a testet? A gyógyításban dolgozók egyre inkább tudják: a lélek bajai a testünket is bántják, de a testi nyavalyák is változást okoznak a pszichénkben.
Meg kell várni az aratás idejét, akkor lehet különválogatni a búzát a konkolytól. S amíg várjuk, hogy eljöjjön az aratás ideje, szeretetünk minden napsugarával s csendes esőjével, táplálnunk kell a szárba szökkenő vetést: a gyermeket. Székely Kinga Réka gondolatai vallásórák kapcsán.
A kaszálók fehér, hosszú estélyikben pompáztak, a széleiken megbúvó kopár bokrok csipkét rajzoltak a hófehér lepelre. Odébb a fenyvesek még fehér pamacsokat ringató tüllszoknyái bár hűvös idő látszatát keltették, déltájban már a rügyek ki-kimerészkedtek a helyüket elfoglalni, s lassacskán birtokba vették a gallyakat. Minden bódίtóan csendes volt, s felsejlett a láthatáron a tavasz.
Általában sokként ér mindenkit, ha daganatos megbetegedéssel kell szembenéznie. Magát a beteget és közeli hozzátartozóit is. Elkezdődik a kétségbeesett versenyfutás az idővel és a burjánzó kórral. Kórházi kezelések, sok esetben kapkodás mindenféle alternatív gyógymódhoz, miközben gyakran megfeledkezünk egy fontos dologról: nemcsak testből, de lélekből is vagyunk! Vannak módszerek, amelyek épp a lélek erejére, az ember gyógyulásban való aktív felelősségére helyezik a hangsúlyt – kiegészítve ezzel a szüksé
A tékozló fiú példázatának kiemelt üzenete a megbánás és megbocsátás. A fiú megbánja, hogy kikövetelte az apjától az örökség rá eső részét, és eltékozolta azt. Az apa megbocsátja a fiú pimasz, tékozló életvitelét, és úgy tekint megtért fiára, mint aki elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott.
A Ne bántsátok egymást! felszólítástól már a saját gyermekeimnek is rémálmuk van, annyiszor suttogtam, ordítottam, énekeltem nekik. Nehezen megfogalmazható, de nagyon brutális fájdalom egy anyának azt látni, hogy saját gyermekei bántják egymást. Valószínűleg azért ennyire fájdalmas, mert benne van az önvád is: mit rontottam el, milyen anya voltam, hogy ilyen nagy bajt hoztam a saját gyerekeimre?!
A várost az éj sejtelmes szárnyai sötétséggel ölelték át. De ίgy is felsejlett tisztasága, amint a hótakaró puhán megpihent a háztetők cserepein. Beburkolta a kerteket s a bennük árválkodó bokrokat és fákat, hogy leplezzék meztelenségüket, mίg a tavasz új ruhát tervez majd rájuk.
Vallásóráim fő célja, hogy a gyermekekkel elhitessem: az élet minden egyes napja szép, a jó Isten jónak teremtette a világot s benne az embert, csak időnként nehéz átevickélni a szeretet nélküli napokon.
Elhalkultak a szilveszteri petárdák, a kijózanίtóan fagyos januári napok lecsendesίtették a zajongó embertömeget, s ki-ki lassan visszarendeződött a hétköznapjaiba.
Közeledtek az ünnepek. Nemcsak a kirakatok polcai, a feldíszίtett város, a pilinkéző hó jelezte valami különleges jövetelét, hanem a hasán békésen elsimuló tenyere is védő mozdulattal sugallta: ez a várakozás időszaka, új jövevény ragyogja be hamarosan a mindennapjait.
A novemberi hűvösségben, mikor a szürke a maga szelίd hamu árnyalataival rátelepszik az utcákra, a házak falaira, s meleg sálak alá kényszeríti a tévelygőket, ő a boltba igyekezett pezsgőt vásárolni. Ritkán iszik alkoholt, de ma ígéretet tett valakinek. S ezt mindenáron tartani szeretné, mert online kell koccintani Vele, az egészségre.
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.