Kultúrkörnyezetünkre érvényes, hogy az ünnepek körüli örömszerzés leginkább a nőkre van ruházva. De tehetünk-e valamit azért, hogy mi is megérezhessük a megajándékozottság örömét? Mi tudná a lelkünket és a testünket támogatni a téli időszakban?
A szauna története több ezer éves múltra tekint vissza, a hő hatására az erek, a pórusok kitágulnak, a verejték útján pedig könnyebben és gyorsabban távozhatnak szervezetünkből a felhalmozódott méreganyagok.
Télen kicsit bezárkózunk, elvonulunk, lelassul az életritmusunk. Azonban ilyenkor is nagyon fontos, hogy megtartsuk a jó közérzetünket, mert kihat az egészségünkre is.
Az év végén sokan készítenek számvetést: megtettem-e mindent önmagam fejlődéséért? A hosszabbodó sötétség pedig befelé fordulásra késztethet: tudom-e, hogy hol tartok az életemmel?
Kedves Apuka! Gondolom, a felesége említette önnek, hogy felkeresett engem, ugyanis nagyon aggasztotta már az utóbbi időben, hogy a kisfia viselkedése megváltozott: túl csendes lett, kedvetlen, sokszor még játszani sem akar lemenni a barátaihoz.
Eszeveszetten közlekedő, ideges embereket látunk mindenhol, véget nem érő nagytakarításban, ajándékkeresésben vagyunk, és túlórázunk a munkahelyen. Ebben a feszült, stresszes történetben kellene rátalálnunk a karácsonyi csodára. Van erre esélyünk?
Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan
Törekszünk kívül-belül oldani a merevségeket, kitisztítsuk az energiautakat, hogy szabadon áramolhasson a masszírozott személyben lévő életenergia. A teljes testre koncentrálunk, hogy megtaláljuk a pontokat, ahol az energia nem mozog, és felszabadíthassuk azokat.
Utolsó percig odázza a télikabátot és kiscsizmát. Reggelente már-már belecsíp arcába a hideg. Ilyenkor szaporázza lépteit, dzsekijét szorosabban magára fogja, s nyugtázza, ez még belefér. Ezáltal is fenntartva a nyár könnyedségének illúzióját. Aztán egyik reggel már fehér fátylat terít a kerítések tetejére a dér. Nincs pardon.
Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően.
Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.
Székelyföldön, szűkebb társadalmunkban az érzelmi tudatosságban, érzelmi nevelésben generációkra visszamenőleg hiányosságok vannak. A társadalmi szabályok gyakran elnyomják az érintés iránti vágyat, az érzelmek kimutatását sokan gyengeségként élik meg.
Belém nyilallt a kérdés. Mit tudok Istenről? Azt, hogy sokszor úgy érzem, próbára tesz, hogy sokszor úgy érzem, szolgáltam Őt eleget, elfogadtam akaratát olyankor is, mikor nekem nem tetszett?! Ahogy a kisfiút néztem, megláttam benne kisgyermek önmagamat.
Nincs az az ember, aki felnőtt élete során ne gondolna az öregségre, arra, mi lesz és milyen lesz majd. Vízválasztók a kerek születésnapok, nők és férfiak egyaránt megállnak, elgondolkodnak, amikor eljön a harmincadik, negyvenedik, ötvenedik születésnap.
Végre – írja spontán, amikor Messengeren interjúra kérem. Mert szívesen beszél a betegségéről, melynek révén nagy adag önismerettel gazdagodott. „Rájöttem arra, hogy nem a munka volt az, amiben kellett változtassak, hanem az életem. És nem is a magánéletem, hanem a magam élete” – vág bele története kellős közepébe Ionescu Éva, székelyudvarhelyi kozmetikus és elismert sminkművész, mikor már lebilincselve hallgatom egy kávézóban, daganatából mi mindent tanult. Bízik benne, hogy története másoknak is segíth
Amellett, hogy már gyermekként segít egy-egy könyv kiszakadni a valóságból, az olvasás fejleszti a képzelőerőt, bővíti a szókincset, és hosszan sorolhatnánk még a pozitívumait. Valamivel kevesebbet tudunk azonban az olvasás terápiás hatásáról. Az irodalomterápia ugyan még nem túl elterjedt mifelénk, ám egyre népszerűbb. Barabás Enikő Székelyudvarhelyen tart olyan csoportos foglalkozásokat, amelyben az olvasás összekapcsolódik a mentálhigiénével.
Hóbortos az időjárás, így áprilisban. Csontig hatoló szél kavarja a szakadó havat odakint, legbelül pedig a tavasz melengető napsugaraira vágyunk. Egyre közeleg a húsvét, a böjt időszaka azonban nem járt még le, ez az időjárás pedig akaratlanul is azt az érzést kelti, mintha a természet is a feltámadás napját várná a tavaszi újjászületéssel. De bennünk mi hozza el az újjászületést?
Talán nincs olyan ember, aki a hosszú tél után ne várná a tavaszt. Legyünk bár télimádók, a szürkeség, a fény hiánya, a hideg általában felemészti belső tartalékainkat. Egy nap azonban észrevesszük, hogy másképp süt a nap. Olyan tavasziasan...
Hadnagy Jolán és az általa összefogott közösség célja, hogy Tamási Áronra szülőfalujában ne csak a jeles évfordulókon emlékezzenek, hanem a helybéliek és a látogatók mindennapjainak része legyen az író, aki „irodalmi szintre emelte a székely nyelvjárást”.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.
Fiatal, energikus, céltudatos – így jellemezhetjük röviden Varga Emőkét, Székelyudvarhely legfiatalabb háziorvosát. Gardróbja egyszerre tükröz visszafogott eleganciát, praktikumot és vidám, egyéni stílust.