„Jövök Budapestre koncertezni, mit vigyek?" – hangzott a rokoni üzenet. „Töpörtyűt! Abból a híresen finom marosvásárhelyiből" – vágtam rá. A többi vágyam a hangszerek mellé nehezen férne be.

Kedves Apuka! Gondolom, felesége említette önnek, hogy felkeresett engem, ugyanis nagyon aggasztotta már az utóbbi időben, hogy kisfia viselkedése megváltozott: túl csendes lett, kedvetlen, sokszor még játszani sem akar lemenni a barátaihoz.

Eszeveszetten közlekedő, ideges embereket látunk mindenhol, véget nem érő nagytakarításban, ajándékkeresésben vagyunk, és túlórázunk a munkahelyen. Ebben a feszült, stresszes történetben kellene rátalálnunk a karácsonyi csodára. Van erre esélyünk?

Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan

A masszázs a legrégebbi gyógymódok egyike, évezredek óta használják különféle egészségügyi panaszok kezelésére. Környékünkön talán a legismertebb a klasszikus svéd masszázs, ehhez képest a thai masszázst sokkal kevesebben ismerik, s talán nem túlzás azt állítani, hogy számos tévhit is él az emberek fejében ezzel a módszerrel kapcsolatban. Horváth Attila thai-masszőr mesél a Buddha idejéből eredeztetett ősi gyógymódról.

Utolsó percig odázza a télikabátot és kiscsizmát. Reggelente már-már belecsíp arcába a hideg. Ilyenkor szaporázza lépteit, dzsekijét szorosabban magára fogja, s nyugtázza, ez még belefér. Ezáltal is fenntartva a nyár könnyedségének illúzióját. Aztán egyik reggel már fehér fátylat terít a kerítések tetejére a dér. Nincs pardon.

Azt mondják a táj, az éghajlat, amiben élünk, meghatározza a természetünket, az élethez való viszonyunkat: más a mediterrán ember, más a hegyek közt élő. Egyik lazább, másik zordonabb. Más a városi, más a vidéki, más, aki fák közt ébred, más, aki számára épületek, tűzfalak és villamos zakatolás jelentik az otthonosságot. Egy költözés küszöbátlépés, külső és belső térben is. Bizonyos dolgokra fel lehet készülni előzetesen, de elképzelhetetlenül több váratlan mozzanat vár az emberre, mint amennyire számíto

Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.

Budapest kohó, mint a fővárosok általában. A sokféleséget és sokszínűséget olvasztótégelyként gyűjti be, hogy egy sajátos, különös masszává rotyogtassa, amit végül tipikus, összetéveszthetetlen budapesti atmoszféraként ismerünk. Egyszerűen megunhatatlan a dolgok hömpölygő megújulása, annak ellenére, hogy néha el lehet tőle fáradni. Soha semmi nem ugyanolyan, vagy csak nagyon ritkán, hiszen ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az arcokat látni még egyszer szinte kizárt.

Budapesten is előfordul, hogy költözni kell. Az okokat ne firtassuk. Az is megtörténhet, hogy a két hónappal korábban lefoglalt, az előző lakó után saját kezűleg lomtalanított, kitakarított, félig-meddig bebútorozott lakás kulcsát költözés előtt csak úgy visszakérik. Megtörténhet, minthogy meg is történt. Mert megtehető. És hiába nyílik meg hirtelen a föld az ember alatt, mert két hét alatt új lakást kell találni, bármennyire is lehetetlennek látszik, ráadásul a low budget ilyenkor nem segíti elő a helyz

Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.

Reggel van. Az idegen függöny virágmintáját kezdem szokni, már nem az otthoni hálószobám sarkaiban keresem az ébredést. Bekapcsolom a bevált gyerek-ébresztőt, a magyar népmesét, ki tudja hány századikszor, aztán kisuhanok. Az egy szál fekete tusvonallal módszeresen a napi mosolyt is felkontúrozom az arcomra. Nem mesterkélt, nem kényszeres, belülről fakadó. A mozdulat csupán emlékeztet, hogy ne feledjem el: minden rendben van.

Mennyi minden lehet egy ölelésben? Biztonság, szeretet, törődés, részvét, vigasz – a sort hosszan folytathatnánk, érintésekkel tulajdonképpen bármilyen érzelmet kifejezhetünk, még akkor is, amikor a szavak már kevésnek bizonyulnak. Az érintések mindennapjainkban betöltött szerepéről, hatásáról, fontosságáról beszélgettünk Szalay Zsuzsanna pszichológussal, gyerekterapeutával.

Ha a Firtos lova fehér, száraz időre számíthatunk, ha szürkének tetszik, akkor esős idők jönnek, így tanítottak gyermekkoromban az öregek. Aki nem járt még Firtosváralján és Énlakán, és nem volt alkalma feljutni a Firtos-kilátóhoz, annak egyszer az életben el kell oda menni.

Áhítat. Talán ez az egyik alapérzés, amellyel az erdélyi emberek zöme a fővárosra gondol. Hogy ezt génjeinkben elődeinktől kaptuk-e vagy egy legtöbbünkben önkéntelenül megszülető evidencia, hát vitatható. Duna-part, Lánchíd, Budai Vár, Halászbástya, Mátyás-templom, Gellért-hegy, Andrássy út, Hősök tere, Parlament: ez alap. Ezt azért látni kell, gyerekeinknek is, mert „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Itt főként. Otthon pláné. Mindenhol is.

Végre – írja spontán, amikor Messengeren interjúra kérem. Mert szívesen beszél a betegségéről, melynek révén nagy adag önismerettel gazdagodott. „Rájöttem arra, hogy nem a munka volt az, amiben kellett változtassak, hanem az életem. És nem is a magánéletem, hanem a magam élete” – vág bele története kellős közepébe Ionescu Éva, székelyudvarhelyi kozmetikus és elismert sminkművész, mikor már lebilincselve hallgatom egy kávézóban, daganatából mi mindent tanult. Bízik benne, hogy története másoknak is segíth

Amellett, hogy már gyermekként segít egy-egy könyv kiszakadni a valóságból, az olvasás fejleszti a képzelőerőt, bővíti a szókincset, és hosszan sorolhatnánk még a pozitívumait. Valamivel kevesebbet tudunk azonban az olvasás terápiás hatásáról. Az irodalomterápia ugyan még nem túl elterjedt mifelénk, ám egyre népszerűbb. Barabás Enikő Székelyudvarhelyen tart olyan csoportos foglalkozásokat, amelyben az olvasás összekapcsolódik a mentálhigiénével.

Olyan az élet, mint a láncöltéses varrás: egyik öltésből szépen indul a következő. A szabályos öltéshez persze figyelni kell. Egy döntés, egy találkozás, egy gondolat elindít, belesodor egy újba, egy emberi szó, egy tiszta tekintet nyomán falak omlanak, és – az egyébként – csikorogva nyíló ajtók könnyedén tárulhatnak ki. Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.