A vele készült interjúkban visszatérő kulcsmondat: „Adni akarok”. Az Erdély Hangja győztese, X-faktor egyszer, Voice, majd X-faktor 13 év után, másodszor… Rivaldafény – elcsendesülés, rivaldafény – elcsendesülés, mintha ez lenne életének az alapritmusa.
A népzene és a népdal az ő imádsága, ízig-vérig népdalénekes, aki gyermekeknek adja tovább mindazt, amit ő is még gyerekként szívott magába Székelyderzsben... Ezúttal Sepsiszentkirályról érkeztek válaszok a Proust-féle kérdésekre.
Elana Andrews neve elválaszthatatlanul összefonódott a Superar nevű nemzetközi programmal, amely túlmutat a zenei oktatáson, játékos és szeretetteljes légkörben vezeti be a gyerekeket a zene világába. Mert a zene mindenkié.
A Tokos Zenekar zenésze, a Kolozsvári Magyar Opera művésze, kétgyermekes családapa. Mosolygós, stílusos, és remek beszélgetőtárs. A sepsiszentgyörgyi születésű Gergely Eleket faggattuk munkáról, magánéletről, férfiakról, nőkről, na meg a jó pálinkáról.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
A Gyimesek közkedvelt népdalénekese, három gyermek édesapja, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola zenetanára. Antal Tibor azokról az értékekről vall, amelyek szellemében terelgeti a közösség életét.
A dalok tartják össze immár több mint húsz éve Erdély egyik legrégebbi zenekarát, a szászrégeni Titán együttest. Szabó Előd a kezdetektől maga írja a dalok zenéjét és szövegét. Idén új albummal jelentkeznek, amely szerintük az eddigi legjobb lesz.
Szót érdemel, hogy a Kolozsvári Magyar Opera elnyerte az ország legjobb operaévadáért járó kitüntetést.
Nő, énekesnő, édesanya, közönségszervező, fesztiválszervező – eképpen határozza meg magát a Csíkszeredában élő Szilágyi Nóra. Édesanya, aki egyedül neveli gyermekét. A Csíki Játékszín közönségszervezője, a Csíki Jazz Fesztivál megálmodója, éltetője.
A Kárpát-medence legkiválóbb hegedűművészei közé sorolják, aki változatlan szenvedéllyel játszott a hangversenytermekben, templomokban vagy baráti társaságban. Mindig magával hordta a hegedűjét, és ha lehetőség adódott, használta is.
A Rádió GaGa sepsiszentgyörgyi műsorvezetőjének tevékenysége olyannyira sokoldalú, hogy nehéz is lenne röviden összefoglalni. Az olvasás, a zene, a közösségépítés mellett azonban legfontosabb számára a család, vallja.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Több ezer népi dallamot gyűjtött össze, előtte hasonlót csak Bartók Béla, a folklórkutatás egyik legkiválóbb képviselője ért el. És Jagamas János népzenekutató, Erdély századosa.
Ma már nem lepődnek meg a férfiak sem azon, ha egy nő keveri a dallamokat – ezt erősíti meg a szentkatolnai származású Cora Zsófia – művésznevén Sophilia – is, a fiatal lemezlovas, aki kommunikációs szakmája mellett az éjszakában éli ki kreativitását.
Idegenben, még ha az „csak” az édesanyánk, Budapest, keresi az ember a földit, szemmel, füllel, szívvel. Lehet-e az embernek két hazája? Mekkora dolog, ha a diák megtanulja hallani a csöndet? Erről is beszélgettünk Gáspár Kata Ágnes zongoratanárnővel.
Először egy kép született meg a gondolataimban: ők hárman, egymást ölelve, mintegy védőbástyaként Mátka Virág körül. Aztán beszélgettünk is anyaságról, női mintákról és szerepekről, féltésről, cinkosságról. Ősbizalomról és elengedésről.
Ez a nyár is bővelkedik jobbnál jobb fesztiválokban, Erdély nagy- és kisvárosai sorra zárkóznak fel minőségi programokkal, így felejthetetlen élményeket gyűjthetünk be az év legforróbb napjain.
Egy zenei óriás árnyékából kinőve lett a világhírű Madrigal kamarakórus karnagya. A szinte népmesei bravúrt véghez vivő sepsiszentgyörgyi származású Ungureanu Szabó Anna zenészei számára egyszerre igyekszik anya, főnök és biztonsági szelep lenni.
Szent Jakab hava ez a népi kalendáriumban, július 25-re esik ugyanis idősebb Jakab apostol ünnepe, akit leginkább a Szent Jakab-útról ismerünk. A több száz kilométeres zarándokút több településről indul, és valamennyi Santiago de Compostellában ér véget.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
Nőies, színes és kényelmes – röviden így lehetne leírni Balogh Kinga ruhatárát. A Príma Press Kft. kereskedelmi igazgatója valóságos színfolt az igazgatói stábban.
Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.
Esküvői meghívást kapni mindig megtiszteltetés – de, amint meglátjuk a meghívót, legtöbbször az első gondolat ez: „Mit vegyek fel?”
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.