zene

Hadnagy Lehel: A Jóisten ide oltott be

Végzettségét tekintve erdőmérnök, mindennapi munkája a vadgazdálkodáshoz köti, de szívéhez legközelebb a hangszerkészítés áll. A népi tárgyalkotó iparművész címmel is büszkélkedő Hadnagy Lehel a Gyimesekben százéves farönkökbe lehel életet.

A zene megszólít – csak időt kell adnunk neki 

Kell-e műveltség a koncertélményhez? Hogyan szerettethető meg a klasszikus zene a gyerekekkel? Bodurian Ágotával, a Székelyföldi Filharmónia művészeti titkárával közönségnevelésről s a hétköznapok rohanásából kiszakító hangversenyekről beszélgettünk.

Csernik Csinszka: Itthon lenni balzsam a lelkemnek

Otthonának tekinti Sepsiszentgyörgyöt, Dálnokot és Kovásznát is, annak ellenére, hogy mostanában inkább Budapesten van otthon. Csernik Csinszka nem tud, és nem is akar elszakadni azoktól a nagyon erős gyökerektől, amelyeket székely lányként eresztett.

Hirdetés

Tódor Eszter: A hegedű magával hozza a vezető szerepet

Anyai nagyapja amatőr szinten hegedült, szülei több hangszeren is játszanak. Tódor Eszter a Lelkes Zenekar egyik hegedűse szerény határozottsággal utasítja el, hogy ő a kevés női prímások egyike, emlékeztetve, hogy ketten hegedülnek a zenekarban.

A Szent Anna-tó gondos őre: Dósa Elek Levente

Közösséget épít a hegyen, majd a csíkszeredai Ramm-brand(t) zenekar basszusgitárosaként a próbateremben, a színpadon is. A Szent Anna-tó és környékének védelme számára nemcsak munka, hanem életfeladat is.

Nem a sercegés a lemezhallgatás igazi „fílingje”

Aki Szabó Károlyt, a székelyudvarhelyi könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegének vezetőjét ismeri, tudja, ha nekifog valaminek, azt teljes erőbedobással teszi. Legyen szó filmkészítésről, a Filmtettfeszt szervezéséről vagy éppen lemezklub-alapításról.

Vajas Albert: Otthon tanulok a legtöbbet

Élete minden részét átszövi a népzene. Apaként, férjként és tanárként is igyekszik helytállni, amellett, hogy a Tokos zenekar sikerei újabb és újabb fellépésekre szólítják el. Egyszerre él a szenvedélyének, épít közösséget és tartja egyben a családját.

Villáminterjú André Ferenccel: A boldogság nem mindig vidám

Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.

Villáminterjú Cári Tiborral: Bármit csinálsz, tedd tisztelettel

Cári Tibor azon kevesek egyike, aki meg is él a zeneszerzésből. Bel- és külföldi színházi és filmrendezőkkel dolgozik huszonöt éve, tavaly pedig UNITER-díjjal is elismerték a székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zongorista-zeneszerző munkásságát.

A népzene egy közösségi életforma része

Ha szeptember, akkor Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen – a táncházmozgalom legnagyobb hazai rendezvénye azonban nem csak a néptáncról szól. Sőt, élő népzene nélkül táncház sem lehetne, ehhez pedig népzenész szükségeltetik...

Tábori anzix Válaszút titkairól

Erdélyben évtizedek óta hagyománya van a néptánctáboroknak. Kiemelkedő helyet foglal el közöttük a Kallós Zoltán Alapítvány által, a Bánffy-kastély közelében, idén harmincharmadik alkalommal megszervezett válaszúti tábor.

Abodi Nagy Blanka: Megéri nem feladni

A vele készült interjúkban visszatérő kulcsmondat: „Adni akarok”. Az Erdély Hangja győztese, X-faktor egyszer, Voice, majd X-faktor 13 év után, másodszor… Rivaldafény – elcsendesülés, rivaldafény – elcsendesülés, mintha ez lenne életének az alapritmusa.

Elana Andrews: A zene hidat képez

Elana Andrews neve elválaszthatatlanul összefonódott a Superar nevű nemzetközi programmal, amely túlmutat a zenei oktatáson, játékos és szeretetteljes légkörben vezeti be a gyerekeket a zene világába. Mert a zene mindenkié.

Hirdetés

Mentett udvarház, zölddel

Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.

Dimény-Varga Tünde: Üvegbe zárjuk a nyarat

Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.

Öltöztesd fel szeretettel azt, aki már itt van

Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.

Furfangos, színes, művészi: élettel teli otthon

Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.