alapozó

Magyari Tekla: Édes itthon! – Júliusi lapajánló

Fiatalon több éven át laktam Budapesten, a pezsgő főváros azonban egészen új arcát mutatta ezúttal: egy kisgyermek szülőjeként tapasztalhattam meg mindent. Azt hiszem, ingersokk érte őt, és általa engem.

Magyari Tekla: Rabok vagyunk – Januári lapajánló

Ismerek egy nőt. (Még) tagadja, hogy függő. Mit egyet? Többet. Férfit is, sokat. Akármikor abba tudom hagyni – mondják, arcukra könnyedséget erőltetve. Magam is megtettem az első lépéseket a függőségeim kezelésére. Néhányszor.

Magyari Tekla: Fényt és megállókat kérek – Decemberi lapajánló

Advent első vasárnapja volt. Önállósodó gyermekem első adventje. Amióta megszületett, csak nagyon ritkán dolgozom hétvégeken, de szorított a határidő, már szombaton kigondoltam, hogy vasárnap délután „kiveszek” két óra szabadságot tőle, haladnom kellett.

Magyari Tekla: Mindig eljön a tavasz! – Novemberi lapajánló

Volt egyszer egy nő. Tanult (vagy nem), családot alapított, férjhez ment (vagy nem), pirkadatkor, a nappal kelt, reggelit készített és tízórait pakolt, kitalálta az aznapi ebédet, vacsorát, leszervezte, hogy melyik gyereket mikor, ki és hova vigye...

Sebestyén Kinga: Szégyen nélkül – Októberi lapajánló

E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...

Sebestyén Kinga: Úton vagyunk – Szeptemberi lapajánló

Nemrég olyan falvakon utaztam át, ahol egyértelműen látszott a szegénység és sajnos, az igénytelenség is. Nem vágyom arra, hogy ilyen településeken éljek, de mégis elgondolkodtatott, hogy vajon, nem ők élnek nyugodtabban?

Pálfi Kinga: Hogyan vigyél életet az egyszerű szettekbe?

Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.

Utazzunk az ízek által: Frida Kahlo kedvence az asztalunkon

Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.

Fesztiválöltözet: amit én már megtanultam

Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.

Tulit Éva: A nagyvilág tele jó emberekkel

Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.