Azokat a filmeket szoktam leginkább kedvelni, amelyek későn jelennek meg az on-line filmlejátszó oldalakon, vagy nem kerülnek magyar forgalmazásba, vagy nem találok hozzá feliratot. Úgy érzem, érdemes kínlódni egy kicsit minden ilyen filmalkotásért.
Múlt hónapban futólag említettem A végét Bartis Attilától, és most szeretném komolyabban is a figyelmükbe ajánlani. Akit érdekel a kortárs magyar irodalom, annak kihagyhatatlan mű, véleményem szerint a legmagasabb szintet képviseli ebben a műfajban.
A könyvet úgy olvastam végig, mintha önéletrajzi írásokat tartalmazna, valahogy az az érzésem volt végig, hogy a szerző maga a főszereplő. Aztán kiderült, hogy bár van valóságalapjuk, ezek mégiscsak fiktív történetek.
Valami lazábbra vágytam, valami másra. Ez volt a szempont, amikor olvasnivalót választottam. Könyvtárunk épp frissen szerezte be Kazuo Ishiguro egyik ismertebb művét, ráadásul nagyon szeretem az angol témájú regényeket.
Bevallom őszintén, hogy az elején nem tudtam értékelni ezt a könyvet. Túl egyszerűnek, semmilyennek tűnt. Aztán megértettem: egy átlagos, szürke hétköznapokkal teletűzdelt életutat járhatunk be a főszereplő, William Stoner életén keresztül.
Gárdos Péter első regénye életrajzi ihletésű. Szülei levelezésén keresztül meséli el szerelmük történetét, a koncentrációs táborokból Svédországba szállított két beteg ember találkozását és küzdelmét a gyógyulásért, a felépülésért.
Nehéz lenne hasonlítani valamihez, mert egyedi, mint a mostanában olvasott kortárs szerzők művei általában. És ez jó, nagyon jó. Mert ettől változatos, ettől érdekes. És nagyszerű érzés felfedezni magunknak az újabb és újabb remek írókat, műveket.
Legyen szó nyaralásról, vagy csak néhány nyugodt óráról a medence partján, vagy lefekvés előtt, egy jó könyvvel minden teljesen más. Gálovits Rózsa ezúttal Anna Gavalda Édes életünk című könyvét ajánlja.
Nem mi mondjuk ezt, hanem Szabó Károly, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegének munkatársa, filmklubok és filmfesztiválok lelkes szervezője.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.