Dübörög a tanév, az elváráscunami hétfőtől péntekig, szülőkként sokan egész napos műszakban „taxisofőrködünk”, nem csoda hát, hogy soha meg nem álló malmainkban éjszaka is őrölnek a nem tökéletesen teljesített vállalások, a tologatott teendők.
Amiként egyre rövidülnek a nappalok, sokunkban erősödik a félelem. Nem a sötétségtől, hanem az előttünk álló téltől félünk, a ködös-nyirkos időtől, a fűtésszámlától, a téli vezetéstől, és ezer ok akad, mitől szorongjunk éppen.
Azok táborába tartozom, akik sajgó melankóliával búcsúztatják a nyarat, a vakációs hetek könnyedségét. Amennyire csak tudom, „kinyújtom” a nyár végét, s igyekszem még szeptember első napjaiban is vízparton sütkérezni: minél tovább tartson a töltődés.
Amióta mentális edzés gyanánt „hálálkodom”, könnyebbeknek tűnnek a terhek, és érezhetően elégedettebbek, nyugodtabbak a napok. Sokkal több örömöt veszek észre, ettől aztán hatékonyabb is vagyok.
Talán elcsépelt kijelentés, de tényleg csak a jelenünk van. A múltnak annyi, a jövő homály. Próbáljunk hát ÉLNI a jelenben. A tavaszi anyafölddel minél többet érintkezve, az életet adó ételeinket főzve, az offline kapcsolataink megtartó erejének hitében.
Cudarul van december óta a – korábban pótgyermek – kutyám. Nem idős még annyira, hogy lemondjak róla, próbálok hát minden tőlem telhetőt megtenni, hogy lehessen még néhány közös évünk. A remény, hogy sikerülni fog, egyelőre erősebb minden észérvnél.
Azok táborát erősítem, akik nem szeretik a telet, novembertől kezdődően várom a nyarat. A kutyám befogadása, majd a gyermekem által kénytelen voltam azonban mégis találni örömöket is a hideg évszakban.
Nem fogja a közösség varázsütésre megoldani a gondjainkat, de nagyban hozzásegíthet a továbblendüléshez, új nézőpontokhoz, vagy bár egy könnyebb délutánhoz. A felismeréshez, hogy keresztjeinkkel nem vagyunk egyedül.
Vekerdy Tamás szerint nem művészeket, hanem művészettel kell nevelnünk, mert az érzelmi fejlődés alapvető feltétele a művészetek közelsége: a tánc, a zene, a költészet, a színjátszás... Az októberi lapszámunk is ebben erősít meg engem.
Arról, hogy milyen közegbe születünk, nem sokat tehetünk, arról azonban igen, hogy milyen (szellemi) környezetet teremtünk mi a ránk bízottaknak. Egész életpályájukat meghatározhatja az, hogy – általunk – kikkel érintkeznek, milyen hatásokkal találkoznak.
Próbálkoztam néhányszor körülírni, de aki maga is nem anya, annak nem tudtam árnyalni: mi mindent átalakított a lányom születése bennem. Talán csak azok értik, akik maguk is gyermeket nevelnek, hogyan változnak meg gyökerestől prioritások és értékrendek.
Fiatalon több éven át laktam Budapesten, a pezsgő főváros azonban egészen új arcát mutatta ezúttal: egy kisgyermek szülőjeként tapasztalhattam meg mindent. Azt hiszem, ingersokk érte őt, és általa engem.
Amikor nincsen elegendő alázat bennem, akkor nyeri meg az önérzet a meccset. Ezt tanultam ebben a hónapban: a kivagyiságom, a méltóságérzetem nem mindig szolgálja a hosszú távú érdekem.
Sokat megélt, bölcs emberek mondják, csak úgy tudnak teret nyerni az új dolgok, ha előbb a régit kiseperjük. Ha pedig nem mi, kisepri az élet. A megszokottól való elválás őrületesen tud fájni, ideig-óráig azt hisszük, a régi nélkül nincs tovább.
Rengeteg a nyomorúság mellettünk, körülöttünk, nem kell Afrikáig menni, a városban, a munkahelyen, a szomszédban. De ha mind kesergünk, mi lesz? Az élet szép. Még ha borzasztóan nehéz is tud lenni, magasságok is vannak.
„Mindannyian a nagy mindenség kicsi fényei vagyunk, akkor is, ha mi magunk ezt nem látjuk” – vallja átütő hittel januári címlaposunk, Abodi Nagy Blanka székelyudvarhelyi énekesnő, aki gyermekeinek is példát mutat azzal, hogy merte követni az álmait.
Ismerek egy nőt. (Még) tagadja, hogy függő. Mit egyet? Többet. Férfit is, sokat. Akármikor abba tudom hagyni – mondják, arcukra könnyedséget erőltetve. Magam is megtettem az első lépéseket a függőségeim kezelésére. Néhányszor.
Advent első vasárnapja volt. Önállósodó gyermekem első adventje. Amióta megszületett, csak nagyon ritkán dolgozom hétvégeken, de szorított a határidő, már szombaton kigondoltam, hogy vasárnap délután „kiveszek” két óra szabadságot tőle, haladnom kellett.
Kutatások bizonyítják, mennyire hasznos a természetben töltött idő. Bár térségünkben kevéssé ismert, a tudatosan kidolgozott kertterápia is hatékony lehet kiégés és sokféle „városi nyavalya” ellen – erről beszélgettünk Pakot Mónikával.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Dérlepte reggelek után indulunk gyűjteni. Ekkor egy-egy gyümölcs már puha, ujjal is könnyen szétnyomható. Kóstolásra csábít: a fanyar, édes-savanyú íz egyetlen pillanat alatt repít vissza a gyermekkorba: derű és gondtalanság érzése árad szét bennem.
Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.