Egy szokásos hétköznapi csetepaté után gyerekeim, miután kiosztották egymásnak a nyomatékosító csattogtatásokat, nagyon megszomjaztak. Anna lecsapott a gyümölcsöskosár utolsó banánjára, és úgy döntött, hogy a maradék tejjel banánturmixot készít magának...<
Kitartás, akaraterő, önfegyelem, adrenalin – minderre szüksége van annak, aki elzarándokol egy általa kiválasztott kegyhelyre. A több tíz, száz kilométer megtétele megedzi a testet, de az igazi peregrináció lényege nem a testedzés, hanem a lélek „tréningezése”. Készüljünk fel a nagy útra, eddzünk vagy csak vágjunk bele? Erre kerestük a választ. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. augusztusi lapszámában jelent meg).
Mellrákot diagnosztizáltak nála, de hálás a betegségért. Mint fogalmaz, rengeteg jót is kapott. A csíkszeredai Ruszuly Emese igyekszik mindennek örülni, a szépséget mindenben felismerni, és ma már nem akar megváltoztatni mindent és mindenkit.
Apró léptekkel kimásztunk a tél terhe alól, a homályból. S amint a természet is megújul, úgy vedlettünk mi is át, és vetkőztük le mindazt, ami felgyűlt és ránk nehezedett. A húsvétot megelőző időszak erről szól: a böjtről, az önmegtartóztatásról, az áldozásról. Mit jelent ez a szervezetünk számára, illetve lelkiekben megtörtént-e a változás – erre kerestük a válaszokat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Érdekes módon, még a műveltebb, tájékozottabb emberek között is akad, aki furcsán tekint a pszichológusra. Pedig ahogy a test „elromolhat”, a pszichének is lehetnek problémái. Miért is lenne a gyengeség jele a lélek gyógyítójához, pszichológushoz járni?
Sokan elborzadnak a gyarapodó ráncoktól, igazságtalannak tartják a megereszkedett bőrt, és elkeserítőnek a fáradó testet. Félnek az öregedéstől. Miként szembesülnek a nők a múló fiatalsággal, és mit tesznek azért, hogy a kort pórázon tartsák?
Emlékszel-e még, kedves Olvasó, arra a lánglelkű lányra, ifjúra, akinek már serdülőkorában határozott elképzelései voltak az abszolút Igazságról, kategorikus imperatívuszokat jelentett ki a Jóról, Barátságról, a Szerelemről, Bűnről?
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
Egy zarándoklat olyan, mint az élet: tele különleges találkozásokkal, boldogsággal, buktatókkal, szenvedéssel, újrakezdéssel, rácsodálkozással. Így élte meg a 39 napig tartó, 1400 kilométeres zarándokútját a marosvásárhelyi Ábrám Noémi is.
Egy játszóházas délelőttön, miközben gyermekeim a színes labdák tengerében úsztak, csúszdáról le, kötélhágcsón fel, én a kispadon üldögélve azon kaptam magam, hogy elönt egy furcsa érzés, a visszahozhatatlanság szomorúsága. És a sárga irigység.
Örs fiam valósággal elkényeztet a bókjaival mostanság. A nőnapi vacsorára készülődöm éppen, csinosítom magam a tükör előtt, kíváncsian kutatom tükörbéli képmásom visszaigazolását, hogy jó nő vagyok, karcsú és vonzó, és... Szóval, ellenállhatatlan.
Este, amikor a gyerekek már ágyban vannak, és az esti szertartás utolsó momentuma is lezárult, még ott maradok velük, összebújva. Ilyenkor befészkelem magam én is közéjük, és várom, hogy elszenderedjenek.
A nők 75-80 százaléka különféle testi-lelki tüneteket észlel a menstruáció előtti 5–10 napban. Kétszáz fölött van azoknak a tüneteknek a száma, amelyet az orvostudomány premenstruációs tünetegyüttesnek hív.
A depresszió az egyik leggyakoribb hangulatzavar. Velejárói, a szomorúság, a lehangoltság, a reménytelenség természetes érzelmek, de amikor ezek „besűrűsödnek”, elsötétítik az eget és az életet, akkor kellene megszólalnia a vészcsengőnek: baj van!
A színes falevelek hullása, a recsegve égő gallyak füstje és a madárfütty nélkül maradt kertek mindegyre jelzik a múlást, a véget. Születés, bimbózás, virulás, érés, pusztulás. Da capo al fine…
Gyakran hallani olyan történetet, amikor több éves kínlódás után egy pár lemond a saját gyerekről. Esetleg örökbefogadáson kezdenek gondolkodni, vagy egyszerűen elengedik a vágyat. És akkor megfogan a közös utód. Mi történik ilyenkor?
Sok család életében kisebb erejű földrengést okoz a kistestvér születése. Meginognak eddig biztonságos, testreszabott szerepek, pozíciók, hirtelen újra kell építeni önmagunkat, egymáshoz kapcsoló érzés-hídjainkat pedig több tartóoszloppal kell ellátni.
Örs fiam, a maga négyévnyi élettapasztalatával, olyan bölcsességeket tanít nekünk, amelyek mellett a több száz oldalas önsegítő könyvek vagy a klasszikus mélylélektan elméletei erőtlen magyarázkodásoknak tűnnek csupán.
Írónő, tanár, publicista, szerkesztő, a helikoni íróközösség egyik ötletgazdája. A huszadik század erdélyi magyar világának elismert személyisége, bizonyos értelemben alakítója, ami a kor nőértékelésének ismeretében, önmagában is jelentős teljesítmény.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Mézeskalács, mézespogácsa vagy mézes puszedli – mindegy, hogyan nevezzük, amint kimondjuk, érezzük az illatát, tapintjuk a puhaságát. Illata karácsonykor belengi a lakást, meghittséget ad az ünnepnek, hangulatba hoz. De honnan ered? Mi a titka?
Advent van. Mindjárt jön mennyből az angyal. Hangolódunk lelkileg, de mi van a testtel? És a renddel? Lányok, asszonyok, csak semmi pánik! Rágyúrunk.