lurkó

A hitre nevelés és a szülő szerepe

„A hitben való nevelés nem úgy kezdődik, hogy bibliai történeteket tanítok neki, hanem amiért én szeretem Istent, ahogyan napi kapcsolatban vagyok vele, imádkozom, megköszönöm az ételt az asztalomon, az maga a nevelés.”

Enyém! Nem adom! – Éljük túl a gyermekkori önzést

Még kimondani sem tudja, hogy labda, de már „enyém!”. Mint ahogyan a bátyja Legója és a szomszéd gyermek kismotorja is. Életkori sajátosság a gyermekkori önzés, s bár vigasztalhat, hogy előbb-utóbb vége lesz, jó, ha van közben kapaszkodónk.

A gyermekem, a párkapcsolata és én

A serdülőkor sokszor próbára teszi a szülő-gyermek kapcsolatot. Hát még, ha képbe jön a szerelem! Felvetődik a kérdés: szülőként mennyire kell, szabad belefolynunk gyermekünk párkapcsolataiba?

Ha eszik a gyermekünk – s főként, ha nem

Nem kell túlzottan rágörcsölni a gyermekünk táplálására, ellenben azt tartsuk szem előtt, hogy a jó szokásokat már kisgyermekkorban meg kell alapozni. Akárcsak a saját étrendünkben, a porontyoknál is a változatosságra figyeljünk.

Gyermekeink és a függőségek: mikor kezdődjön a megelőzés?

A szülők egyik legnagyobb aggodalma, hogy jaj, nehogy cigizzen, igyon, drogozzon a gyermeke. És aggodalomra tényleg van ok, hiszen amellett, hogy bizonyos addikciókat jól tolerál a társadalom, egyre több ilyen jellegű veszély is fenyegeti a fiatalokat.

Eddig és nem tovább! Tanítsd meg a „bugyiszabályt”!

Ijesztő statisztikák, a média által is felkapott esetek világítanak rá egyre gyakrabban a gyermekek elleni szexuális abúzus veszélyeire. A veszély létezik, és a bántalmazó gyakran közeli, ismerős személy. Megelőzésre már kicsi kortól van lehetőség.

Játék az, amivel játszik a gyerek

Játékhalmok közepette ül a gyermekünk, és unatkozik, máskor pedig két fakanállal és egy palackkal hosszasan eljátszik. Innen a dilemma: milyen és mennyi játékot kell venni a kicsinek, és ha sok van, akkor mit kezdjünk a megunt darabokkal.

Szülinaposdi – van, hogy már nem buli

Valóságos üzleti ággá nőtte ki magát a gyerek-szülinapoztatás. A recept: játszóház vagy szabadidőközpont, üdítő, pizza, torta… De van, kell mérték? A jóból is megárt a sok?

Válogat a gyerek: erőltetni, vagy hagyni?

Csak a húslevest eszi meg? Zöld színű étel szóba se jöhet? Szaladunk utána az ennivalóval? Kérleljük és könyörgünk? Netán fenyegetőzünk? Kétségbeesünk, mert gyermekünk szinte semmit nem eszik meg? Ne tegyük.

Ovi, napi – nem csak gyermekmegőrző

Hajlamosak vagyunk gyermekmegőrzőként gondolni a napközire, óvodára, holott ugyanolyan fontos szakasza gyermekünk oktatásának, mint az elemi- vagy a középiskola.

Mutasd, mi van a kamrádban!

Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.

Kapszulagardrób kisgyermekes anyukáknak

Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.

Testi, s lelki táplálék is kell a kisdiáknak (VIDEÓVAL)

A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.