pszichológus

Dimény-Varga Tünde: A mostani életem egy érett gyümölcs

Székelyudvarhelyi iskolában dolgozik pszichológusként, a környék kevés gyermekpszichoterapeutáinak egyike, gasztroblogger, és a Nőileg állandó szerzője. Beszéltünk szakmáról, konyháról, és közben felsejlett az önazonos és elégedett élet „receptje” is.

Antalka Ágota: Nem véletlenül születtem ide

Antalka Ágota olyan szakkönyvek szerzője, amelyekkel Erdélyben úttörőnek számít. Ha a sepsiszentgyörgyi pszichológus rövid prózai írásaiból is olvastunk már, akkor egy finom lelkű nő belső világa is felsejlik előttünk.

Menő lett a pszichológia?

Még engem is meglepett az idei egyetemre felvételiző fiatalok szakpreferenciája, mely szerint alapképzésben a pszichológia szakra volt a legnagyobb a tülekedés Románia nagyobb egyetemi központjaiban: a bukaresti egyetem pszichológia szakára 12 jelentkező, a jászvásári egyetemen 7 jelentkező, a brassói egyetemen pedig 38 jelentkező jutott egy helyre. A kolozsvári Babeș-Bolyain a második legnépszerűbb szak volt a pszichológia.

Albert Ildikó pszichológus, író: merjük vállalni azt, amit jónak, értéknek tartunk

„Szeretnék egy olyan világban élni, amelyben van türelmünk megállni, megízlelni az újat, rácsodálkozni az ismeretlenre, de megbecsülni a régit, a kipróbáltat is…” – írta nemrég Ildikó közösségi oldalán. Évvégi kívánságait olvasva egyértelmű volt, hogy nagyon hamar meg kell ejtenünk egy mélyebb beszélgetést. Íme hát egy önmagát vállaló, művelt, nyitott ember, aki nem mellesleg pszichológus. És a szakmát nem tegnap kezdte. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.

Tulit Éva: A nagyvilág tele jó emberekkel

Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.

A szoknyás-pulcsis édesanya: Hajnal Csilla

Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.

Rebarbara – már hangzásában is kellemes

A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.

Kockaházból funkcionális parasztház

Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.