tél

Márk Előd, az alpinista – Szép legyen, és nehéz

Napbarnított, magabiztos. Világot járt, de lokálpatrióta. Jókedvű, és jelen van, amikor veled beszél. Mögötte pedig folyton ott a fejedelmi dekor: a szikla, a hegy, az erdő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)

De ki az a Puy Kálmán?

Gernyeszeg mintagazdaság volt. Nem is csoda, hiszen gróf Teleki Mihály – a birtok kommunizmus előtti utolsó gazdája – Kolozsváron és Toulouse-ban szerzett agrármérnöki diplomát, amit budapesti doktorátussal pecsételt meg. Édesapja, Teleki Domokos 1935-ben adta át neki a gazdaság irányítását, azt követően az öregek Budapesten éltek, csak nyaralni jártak haza a Maros mentére.

Intimtéma nem tabutéma

Már gyermekkorban megtanuljuk a tisztálkodás alapvető szabályait, azt is, hogy a hajlatokra különösen oda kell figyelni. Intimlemosók, törlőkendők, szappanok, irrigálók, spray-k tucatjai közül válogathatunk, hogy tisztán tartsuk – övön alul és felül is – magunkat. De vigyázat: a túlzásba vitt intimhigiénia többet árt, mint használ! (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin júliusi számában jelent meg.)

Receptes könyv az éhezésről

Miként készült a sábbáti csólent Erdélyben? Hát a titokzatos kugli? Hagyományos zsidó ételek, purimi sütemények és kóser ünnepi ínyencségek receptjei is megtalálhatók Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei című emlékkönyvében. Céklás tormapürével tálalt gefillte fis, töltött libanyak és fokhagymás libamáj… Csak néhány ízemlék, ami életben tarthatta mindazokat, akik a lágerekben csak fejben főztek. Recepteket is tartalmaz, de nem szakácskönyv, felkavaró kordokumentum, de leginkább talán a sóvárgás kön

Ne hazudjuk magunknak, hogy nem vagyunk előítéletesek

Szeretjük hinni magunkról: én nem vagyok előítéletes, sőt, toleráns, elfogadó vagyok. Aztán mihelyt társaságban vagy a közösségi médiában egy-egy téma szóba kerül, valahogy kibuknak belőlünk előítéletes megjegyzések, akár szélsőséges reakciók.

Mikes-birtok, a zabolai csodavilág

Úgy tárul ki előttünk a zabolai Mikes-birtok kovácsoltvas kapuja, mint a filmekben a mesebeli kastélyoké. Belépünk. S mintha egyszerre csak valami visszarepítene minket hatszáz évet: elkezd mesélni a park, halkan dúdolja történetét. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. júliusi-augusztusi számában jelent meg.)

Finom, furfangos falatok

Amikor csak megkívánunk valami könnyűt és finomat, de partifogásként is hasznos, ha van a tarsolyunkban néhány ínycsiklandó, ám meglepően egyszerű falatkarecept: hétköznapi összetevők kissé másként, fűszerrel és kis fantáziával megbolondítva. Dimén-Varga Tünde pszichológus szakvéleményét már több ízben is kérte szerkesztőségünk, ezúttal azonban kedvenc kipróbált szendvicsreceptjeit osztotta meg a Tétova ínyenc gasztroblog megálmodója. (Cikkünk a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.)

Mitől férfi a férfi? A teljesítőképesség csökkenése tabu, holott ez majd minden férfival előfordul

„Van nekem egy csíkos gatyám, abban tartom a ceruzám. Minden este írok vele, mégsem kopik el a hegye” – szól az ismert pajzán dalocska. Azt már kevésbé foglalják dalba, ha nem ír, vagy nem eléggé kemény a cerka. A székely férfiideállal ugyanis nem összeegyeztethetők a merevedési zavarok, holott – szakemberek szerint – ez majd minden férfival előfordul élete során. A teljesítőképesség csökkenése tabu, a férfiak férfitársaikkal ritkán, partnerükkel pedig még ritkábban beszélnek arról, hogy mi van, ha nem á

Pálfi Kinga: A stílus tanulható, akárcsak a főzés

A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.