„Praktikusságra törekszem” – Gündisch Ágnes vállalkozó gardróbja
Öltözködésében is a vállalkozói gondolkodásmód érvényesül: napi 5–10 perc befektetett időből – ameddig a reggeli ruházkodás tart – igyekszik a lehető legtöbbet kihozni.
Öltözködésében is a vállalkozói gondolkodásmód érvényesül: napi 5–10 perc befektetett időből – ameddig a reggeli ruházkodás tart – igyekszik a lehető legtöbbet kihozni.
Tavaly áprilisban megszületett, az elmúlt egy évben követtük fejlődését, gyarapodását, s immár, meglepően gyorsan eljött az első születésnapja: egyéves a Nőileg magazin, egyévesek vagyunk. A születésnaphoz pedig torta is jár, ezért ebben a hónapban Tordai Abigél konyhatündérrel sütöttük ki a tavaszias, nőcis, rózsaszín &eacu
Extrémsportbuzi. A férjem. Míg udvarolt, valahogy fel se tűnt. Boldogan repültem magashegyi túrázni, jegesbiciklizni, síugrani. Hogy belevaló csajnak tűnjek, ugyebár! Meghát: a szerelem. De már látom, nyugdíjas éveimben sem nyughatok, mert visz, azaz ránt magával! Így ahelyett, hogy végre kicsit álmodoznék magányom melegében, siklóernyős kaszkadőrk
Ismert mesék szolgáltak alapul a Delikates kampányfotózásán. Ebben a kollekcióban egy-egy mesei hősnőt szeretnének megmutatni, a saját arculatukra szabva.
A jazzybirds.com szerint a dzsesszmadarak (Avibus Popularis Musica) Szinkópia sziklás hegycsúcsain fészkelnek. A helyi őslakosok, a trioliták azt mesélik, hogy már több millió évvel ezelőtt, a Hold gyermekkorában is ott teleltek, s valószínűleg Szinkópiában tökéletesítették csodálatos éneküket is. Galád trófe
Bár már április van, de a kitartó hidegnek köszönhetően még mindig nem a szekrényünk legmélyén kell keresnünk a színes, csíkos, különféle mintás kötött ruháinkat. Mutatjuk, hogyan legyünk nőcisek és divatos bennük.
Furcsa, eddig még nem tapasztalt érzés volt olyan születésnapra menni, ahová nem vittünk ajándékot és meghívót sem kaptunk. Megérkezve magától értetődő természetességgel huppantunk a fotelekbe egy olyan projektet ünnepelni, amelyben mindannyian benne vagyunk.
Uniter-díjra jelölték Berekméri Katalin színésznőt. A Román Színházi Szövetség idén 23. alkalommal rendezi meg az UNITER Gálát. A Legjobb női mellékszereplő címre jelölt művésznő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja.
Azt hiszem itt, a marosvécsi Kemény-kastélynál kezdődött a szerelem az erdélyi világi épített örökség ezen szegmense iránt, aminek eredményeképp ma már közel negyven kastély szerepel a „már láttam” listámon.
Háromdimenziós virágok, lenge anyagok, vidám színek, huncut, puha tavasz télvíz idején. Bodnár Tünde divattervező decemberben mutatta be új kollekcióját Marosvásárhelyen, a Vintage XX Fashion Show keretében, amelyet immár hatodik alkalommal szerveztek meg a Kultúrpalotában. A számtalan izgalmas összeállítást felvonultató
Ezúttal három látványos halételt kínálunk, mellyel még a legmakacsabb halellenes vendégeket is lehengerelhetjük.
Barbi gardróbja: a divatos darabok utáni vágy és a szűkös, de igencsak találékony egyetemista pénztárca izgalmas ruhatárat eredményezett.
Grúziát mindenkinek bátran ajánlom, aki kis betekintést szeretne a Kaukázus világába egy barátságos, biztonságos és szép helyen.
Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.
Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.
A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.
Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.
Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.
A 2026-os esküvői divat egyszerre romantikus, merész és személyes, személyre szabott. Egyre nagyobb hangsúly kerül az egyediségre és az önazonosságra, sőt, a menyasszonyi ruhák terén is hódít a fenntarthatóság.
Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.
Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.