Életírta

Hatvan fölött, lendületben

Miközben kisiskolások kacsintgatnak általában a tánciskolák felé, a marosvásárhelyi Csath házaspár a nyugdíjkor közelében érezte úgy, hogy eleget tesz fiatalkori álmának. Tánccipőt húztak, és gyakorolni kezdtek: csoportban, otthon, majd a színpadok parkettjén, versenyeken, bálokon és előadásokon léptek fel. Az azóta

Kicsi lány, nagy hanggal

Székelyföldi turnéja előtt találkoztunk Budapesten. Tóth Andi élete ha nem is éppen a feje tetejére, de új pályára állt a tavalyi tehetségkutató megnyerése óta. Családjáról, éneklésről, terveiről, szerelemről mesélt.

Jazz-díva Székelyföldön

Sepsiszentgyörgyön él Románia egyik legnépszerűbb jazz énekesnője. Sipos Betti interjúja megmutatja a dívát, az anyát, a feleséget, a nőt.

Hirdetés

Sándor Csaba: A gyerekekért mindent

A Hargita megyei Balánbányán tanítja a gyermekeket a mozgási anyanyelvükre, a néptáncra. 2012-ben együttese, az Ördögborda lett a közönség kedvence a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorban, ahová ő be sem akart nevezni. A gyerekek vették rá.

A magyar sícsoda: Miklós Edit

Edittel Csíkszeredában találkoztunk. A fotózás és a beszélgetés minden percét élveztük.

Évek óta Magyarországon él, Ausztriában edz, sőt, sokat tartózkodik edzőtáborban, így nem könnyű őt elkapni Székelyföldön. Ahogy megérkezett az első kósza hír, hogy Csíkszeredában tartózkodik, azonnal lecsaptunk r&aacu

Hirdetés

A hajmosáson múlhat minden (VIDEÓ)

Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.

Szőrös kedvenceink az év legszomorúbb napja ellen

Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.

Hogyan öltözz korodhoz méltón?

Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.

Legjobb Gardróbjaink: számba vettük a fotótermést

A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.

Amit az ajakfeltöltésről tudni kell (VIDEÓ)

Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.

Mint egy nagymamai kényeztetés: gesztenye

A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.

Egy csipetnyi luxus: libamáj

Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.