Ott volt a könyvben ez a vagány kiskamasz, akit én már nem kiskamaszként nagyon szerettem. Le sem tudtam tenni a könyvet a kezemből, Harry Potternek szurkoltam, röhögtem a vicceiken, alkalom adtán meg lélegzetetet is elfelejtettem venni, úgy izgultam, hogy sikerüljön neki megfejteni a titkot, legyőzni a halálfejű nagyúrt.
Minden húsz évvel ezelőtt kezdődött. A középiskola infó termében nagy odafigyeléssel létrehoztuk az első e-mail-címeinket. Azt még nem nagyon tudtuk, hogy mire fogjuk használni, de a lényeg: boldogok voltunk, hogy van online postafiókunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)
Nehezen jönnek a szavak. Nehezen engedem át magam annak a pillanatnak, hogy anyáról írjak. A haláláról, az emlékéről, a jelenlétéről. Arról, hogy már tíz éve elment, hogy szinte nincs olyan nap, amikor ne eszmélnék rá kettőnk kapcsolatának újabb és újabb árnyalataira.
Ha három egymást követő napon nem lájkolok, nem kommentelek vagy nem posztolok – ami szinte teljességgel kizárt, vagy csak kétévente esik meg – a barátaim aggódva hívnak: minden rendben van-e, jól vagyok? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)
Bebújni a férje mellé az ágyba mindig megnyugvás volt számára. Akkor is, ha sajgott minden porcikája a rengeteg munkától, akkor is, ha a férje már aludt, de akkor is, ha alvást színlelve huncutul várta, hogy szerelmeskedjenek. Negyven évnyi esti megnyugvás. Időnként reggeli, ha hajnalban tértek haza valamilyen mulatságból. Időnként déli, amikor a rekkenő nyári melegben nem a mezőn deleltek, hanem a házban pihentek.
Csörgött a telefon, ránéztem, és be is bársonyítottam a hangom, mert aki hív, az mindig olyan, hogy neki bársonyosan kell beszélni. Most volt valami furcsa izgalom a hangjában, és az eddigiekhez képest mintha még dadogott volna is. Lefutottuk a hivatalos, de mégis kíváncsi hogyvagy-köröket, és ahogy szoktunk, őszintén válaszoltunk is rá. De amit igazán mondani akart, az nehezen jött. Nem is tudta elkezdeni, de miután ezt kimondta, belevágott a közepébe. Épp, mint mikor a tortába vágom a kést, lélegzetem
Egy szép nyári napon ültem az egyik csíkszeredai étterem teraszán. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, jó illat szállt a levegőben, jókedvű, felszabadult emberek kacagtak az asztaloknál. Sok kisgyerekes család jött aznap, volt, akinek a csemetéje játszott, volt, akinek szaladgált, és volt, akinek – hisztizett. Ötévesen ez is normális. Dackorszakban? Naná! De nem akadt fenn ezen senki, zsongott az élet, csacsogtak a vendégek, hangos nevetés hallatszott. Majd lendült egy férfikéz. És irdatlan erővel száj
Nem vagyok kevesebb attól, hogy sérült kisfiam van. Aki csodálatos! Szebbé, gazdagabbá, értékesebbé teszi napjainkat. Én is anya lettem általa, ahogy te is szülővé váltál, amikor gyermeked született vagy éppen örökbe fogadtál. A mi anya-gyermek kapcsolatunk viszont másképpen alakul, más úton halad, mint a tiétek. Nem mondhatom erre azt, hogy jobb vagy rosszabb. Egyszerűen más, de semmiképpen sem kevesebb. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Tízezrek tiltakoztak hétfőn Lengyelországban, miután az eddig is rendkívül kemény abortusztörvényen újra szigorítottak. Egy korábbi felmérés szerint a lakosság alig 15 százaléka támogatja ezt. A kormány a katonai rendőrség bevetésével fenyegette meg a tüntetőket, a járványra hivatkozva. Más híradások szerint szélsőbalos, feminista nők vonultak utcára és életellenes jelszavakat skandáltak. Pedig a lényeg mindössze ennyi: valakik, valahol a 21. században ismét a nők feje fölött, megkérdezésük nélkül döntöt
Szokásos útvonalunkat járjuk, a már jól ismert kutya-pajtásokkal: Milóval, az éjfekete spániel keverékkel, Elzával, a nyakigláb, tigris és zsiráf ötvözetére emlékeztető, mentett kutyával. Elhagyott telek mellett visz az utunk, kedves kölyökkutya lakja be néhány hónapja. Sétánkat látva, ő is kedvet kap a rohangálásra.
Hat hónap két 4 évessel, home office-ban, és még távolról sincs vége. Ki kellett találnom saját magam számára néhány trükköt, ami válsághelyzetben segít.
Vásározunk! Ha most ez egy iskolai fogalmazvány lenne – amivel a jelenlegi helyzetben elég gyakran találkozom –, akkor azt mondanám, hogy a vásárban az a jó, hogy találkozunk egymással.
Királynak lenni egyáltalán nem könnyű dolog. Minden idők legveszélyesebb foglalkozásának minősül, tudniillik az alattvalók folyton ronda összeesküvésekkel kurtítanák a pazar életét. És bőven elég, ha egyszer sikerül, ugye. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Áprilisban beköltöztünk az erdő alatti házba, májusban már bővült a család: a kis fehér gombóc akkora volt, hogy a lépcsőn egyedül nem tudott felmászni. Azóta jóállású ebbé nőtte ki magát Toldi, de nem elégedtünk meg ennyivel: a nagy fehér komondor mellé kaptunk egy kis fekete pulit. Micsoda szimmetria!
Öregasszony. Egyedül él. Senkije sincs. Csak a kutyája. Remeg a keze, ahogy felteszi a nyakörvet. Mama kutyája – nyom egy cuppanós csókot a kutya pofájára.
Sokan kérdezik tőlem, hogy miben nyilvánul meg a különbség, ha egy gyerek felekezeti iskolába jár vagy világiba. Én már több mint 15 éve felekezeti iskolában dolgozom, és mindig nagy bajban vagyok, ha pár mondatba kell sűrítenem a tapasztalatokat. Az hiszem, az értékekben van a különbség. S abban, hogy van-e hit, hit Istenben.
A bivalyokat ősszel nagyon kellett ügyelni. Nem is annyira a teheneket, hanem a bikát. Ősszel a bivalybika megvadult. Fekete orrlyukain, mint a fazékból a fővő víz gőze, sípolva süvített a levegő, egy darabig kapálta a földet első lábaival, kunkorú szarvait neki-nekivágta a kerítésnek, aztán megindult. Megremegett a föld alatta, remegtek a fák, a bokrok, még a házak ablakai is megzörrentek, amikor elvágtatott előttük.
Jó nekünk ez a nagyon gyors technológiai fejlődés? Fogunk tudni alkalmazkodni, ha mi nem ebbe a „digitális világba” születtünk bele? Nem veszélyes ez? Velünk van a térerő? (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.