Az Instagram behatolt (vagy megteremtette?) az irigység és ámítás területére, és felhasználói beleeshetnek az „erőfeszítés nélküli tökéletesség” üldözésének csapdájába. Nyomás nehezedik a felhasználókra – főként a nőkre – állandóan csoda szépnek, népszerűnek, intelligensnek szeretnék mutatni magukat, és szeretnék mindezt látható erőfeszítések nélkül elérni. Csak lazán.
Apuka felett kissé eljárt az idő. Ezért új apuka kell. 72 kilós, 172 centi magas, sportos példány. Maradhat? Egy apuka gondolatai válás után. Olvasónk küldte.
Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.
Még mielőtt a gyerekek megszülettek volna, eldöntöttük a feleségemmel, hogy soha nem fogunk előttük veszekedni. Mélyen egyetértettünk abban, hogy lehetőség szerint meg kell kímélni őket a szülői veszekedés látványától. Talán mert elég volt, amit eddig láttunk, talán csak úgy gondoltuk helyesnek, hogy a gyermeket nem avatjuk be a kettőnk közötti vitákba.
„Jó, hogy jöttél, angyalom. Éppen most lett kész a fuszulykafőzelék, mindjárt sütöm ki melléje a fasírtot. Gyere, segítsél, mert ha ketten bügyürgetjük a fasírtnak valót, hamarabb megy.” Nagyi főz, és beavat a konyha titkaiba is.
Szeptember a gyermekrák elleni küzdelem hónapja. És bár nem szeretünk beszélni róla, rákos gyermekek vannak. Sokkal többen, mint azt gondolni szeretjük. A korai diagnózis pedig életet menthet.
Amikor közel egy éve a szerkesztőséggel azt a melléklet témát is a listánkra válogattunk, hogy Igent mondunk az örökségre!, nehezen találtuk meg a közös pontot az értelmezésében. Mit nevezünk örökségnek? Természeti-, épített-, tradicionális-, családi-, történelmi örökségről beszélünk? Kinek mit jelent az örökség?
Vicceset szerettem volna írni a sofőrökről, az autózásról, az utakról, és legfőképpen a volánnál ülők egójáról, de sajnos, ahogy elkezdtem levetíteni magamban a filmet, jól felhúztam magam. Persze, ehhez szükséges az is, hogy én ilyen felhúzós fajtából legyek.
A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.
Nem hiszek a véletlenekben. Pontosabban abban hiszek, hogy a világban, így a mi életünkben is mindennek megvan a miértje és a rendelt ideje, semmi sem történik ok nélkül, még ha ezek az okok olykor számunkra rejtve is maradnak.
A gyermek nem szeret unatkozni. A felnőtt sem, de ilyenkor előszeretettel kapja elő az okostelefonját, rápillant a Facebookra, megnézi a leveleit, vagy fellapozza a digitális könyvét. A gyermeknél már nem ilyen egyszerű a képlet, mert lételeme a játék.
Ha van valami, ami a szülőkre jellemző, az az, hogy büszkék csemetéikre. És erről szívesen mutogatnak képet is. No de hányat? Milyet és főként kinek? Gergely Orsolya meglátásai a meggondolatlan posztolásról.
Reggel hat harminc. A sötétítőn átszűrődő fény megvilágítja az arcocskáját. Kezei felemelve mindkét oldalon a feje mellett, a lábai felhúzva. Még olyan babásan alszik, pedig ma két és fél éves. Szerzőnk, Szász Hargita gondolatai a magunkkal cipelt örökségről.
Mifelénk még járunk szentmisére, istentiszteletre, míg a világ számos részén egyre-másra ürülnek ki a templomok, elkoptak a közösségek. Külföldről hazatérő kolléganőnk gondolatai egy vasárnapi szentmisét követően.
Nagyi másmilyen ruhadarabokra esküszik, mint az unokája. Másfajta divatot követ, bár ő valószínűleg nem nevezné annak – csupán egy belülről jövő, íratlan szabályrendszernek, amely megszabta: mit illik viselni és mit nem.
Kiszállás a megszokottból, az otthonosból, a biztonságosból, néha a mókuskerékből, számomra az utazás maga az élet. Szeretek felkerekedni, és birtokba venni új tájakat, vidékeket, megismerni új szokásokat, embereket, ételeket.
Biztosan láttál már, kedves Olvasó, kisgyereket elmélyülten rajzolni. Sokszor még a nyelve is kilóg a szájából olyan önfeledtséggel merül el a belső és külső képek varázslatos birodalmában. Megszűnik ilyenkor a külvilág, mintha egy búra venné körül, és ha egy kérdéseddel megpróbálod megszólítani, akkor szinte hallod, ahogy csörömpölve szétesik ez a burok, és ő réveteg tekintettel rád néz s láthatóan erőfeszítésébe kerül a válaszolás. Ezek szent pillanatok: örök jelen.
Hogyan választunk kanapét? Hát fotelt vagy nappali bútort? Megvásároljuk az elsőt, amit meglátunk. Amilyen a sógoréknak van. Amit leghangosabban hirdetnek a Facebook-on. Vagy hónapokig mérlegelünk szakszerűen, hosszan hezitálva, de józan(nak hitt) marketinges szemmel. Fleisz Emőke mindennapi marketing tételei egy nappali felújításról.
November 3. és 30. között Erdélyben is elindul egy verseny, amelyen iskolák gyűjthetnek offline időt, és értékes díjakat nyerhetnek. Erről is szól a történet, no meg arról, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek, hogy van élet a képernyőn kívül is.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.