Az Instagram behatolt (vagy megteremtette?) az irigység és ámítás területére, és felhasználói beleeshetnek az „erőfeszítés nélküli tökéletesség” üldözésének csapdájába. Nyomás nehezedik a felhasználókra – főként a nőkre – állandóan csoda szépnek, népszerűnek, intelligensnek szeretnék mutatni magukat, és szeretnék mindezt látható erőfeszítések nélkül elérni. Csak lazán.
Apuka felett kissé eljárt az idő. Ezért új apuka kell. 72 kilós, 172 centi magas, sportos példány. Maradhat? Egy apuka gondolatai válás után. Olvasónk küldte.
Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.
Még mielőtt a gyerekek megszülettek volna, eldöntöttük a feleségemmel, hogy soha nem fogunk előttük veszekedni. Mélyen egyetértettünk abban, hogy lehetőség szerint meg kell kímélni őket a szülői veszekedés látványától. Talán mert elég volt, amit eddig láttunk, talán csak úgy gondoltuk helyesnek, hogy a gyermeket nem avatjuk be a kettőnk közötti vitákba.
„Jó, hogy jöttél, angyalom. Éppen most lett kész a fuszulykafőzelék, mindjárt sütöm ki melléje a fasírtot. Gyere, segítsél, mert ha ketten bügyürgetjük a fasírtnak valót, hamarabb megy.” Nagyi főz, és beavat a konyha titkaiba is.
Szeptember a gyermekrák elleni küzdelem hónapja. És bár nem szeretünk beszélni róla, rákos gyermekek vannak. Sokkal többen, mint azt gondolni szeretjük. A korai diagnózis pedig életet menthet.
Amikor közel egy éve a szerkesztőséggel azt a melléklet témát is a listánkra válogattunk, hogy Igent mondunk az örökségre!, nehezen találtuk meg a közös pontot az értelmezésében. Mit nevezünk örökségnek? Természeti-, épített-, tradicionális-, családi-, történelmi örökségről beszélünk? Kinek mit jelent az örökség?
Vicceset szerettem volna írni a sofőrökről, az autózásról, az utakról, és legfőképpen a volánnál ülők egójáról, de sajnos, ahogy elkezdtem levetíteni magamban a filmet, jól felhúztam magam. Persze, ehhez szükséges az is, hogy én ilyen felhúzós fajtából legyek.
A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.
Nem hiszek a véletlenekben. Pontosabban abban hiszek, hogy a világban, így a mi életünkben is mindennek megvan a miértje és a rendelt ideje, semmi sem történik ok nélkül, még ha ezek az okok olykor számunkra rejtve is maradnak.
A gyermek nem szeret unatkozni. A felnőtt sem, de ilyenkor előszeretettel kapja elő az okostelefonját, rápillant a Facebookra, megnézi a leveleit, vagy fellapozza a digitális könyvét. A gyermeknél már nem ilyen egyszerű a képlet, mert lételeme a játék.
Ha van valami, ami a szülőkre jellemző, az az, hogy büszkék csemetéikre. És erről szívesen mutogatnak képet is. No de hányat? Milyet és főként kinek? Gergely Orsolya meglátásai a meggondolatlan posztolásról.
Reggel hat harminc. A sötétítőn átszűrődő fény megvilágítja az arcocskáját. Kezei felemelve mindkét oldalon a feje mellett, a lábai felhúzva. Még olyan babásan alszik, pedig ma két és fél éves. Szerzőnk, Szász Hargita gondolatai a magunkkal cipelt örökségről.
Mifelénk még járunk szentmisére, istentiszteletre, míg a világ számos részén egyre-másra ürülnek ki a templomok, elkoptak a közösségek. Külföldről hazatérő kolléganőnk gondolatai egy vasárnapi szentmisét követően.
Nagyi másmilyen ruhadarabokra esküszik, mint az unokája. Másfajta divatot követ, bár ő valószínűleg nem nevezné annak – csupán egy belülről jövő, íratlan szabályrendszernek, amely megszabta: mit illik viselni és mit nem.
Kiszállás a megszokottból, az otthonosból, a biztonságosból, néha a mókuskerékből, számomra az utazás maga az élet. Szeretek felkerekedni, és birtokba venni új tájakat, vidékeket, megismerni új szokásokat, embereket, ételeket.
Biztosan láttál már, kedves Olvasó, kisgyereket elmélyülten rajzolni. Sokszor még a nyelve is kilóg a szájából olyan önfeledtséggel merül el a belső és külső képek varázslatos birodalmában. Megszűnik ilyenkor a külvilág, mintha egy búra venné körül, és ha egy kérdéseddel megpróbálod megszólítani, akkor szinte hallod, ahogy csörömpölve szétesik ez a burok, és ő réveteg tekintettel rád néz s láthatóan erőfeszítésébe kerül a válaszolás. Ezek szent pillanatok: örök jelen.
Hogyan választunk kanapét? Hát fotelt vagy nappali bútort? Megvásároljuk az elsőt, amit meglátunk. Amilyen a sógoréknak van. Amit leghangosabban hirdetnek a Facebook-on. Vagy hónapokig mérlegelünk szakszerűen, hosszan hezitálva, de józan(nak hitt) marketinges szemmel. Fleisz Emőke mindennapi marketing tételei egy nappali felújításról.
Egy évvel ezelőtt letarolta a Golden Globe-gálát A brutalista című amerikai film, az Oscar-gálán pedig a fiktív brutalista építész alakjának megszemélyesítője, Adrian Brody kapta a legjobb férfi főszereplő díját. Rajzoló keze Sógor Ákos révén kelt életre.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.