Szempont

Kaptam hideget és meleget is a pasizós cikkem kapcsán. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ha tabutémát feszegetsz, netalántán még nyíltan beszélsz is róla, őszintén, egyes szám első személyben, milyen reakciókat vált ki az emberekből.

Egyszer csak jött a hír a holland kikötővárosból, hogy a férje halott. Nem hivatalos úton, ismeretlen személy mondta be ezt neki telefonon: A férjed meghalt. Talán megölték. Talán honfitársai. Két év telt el kétkedő bizonytalanságban.

Jó pap is holtig tanul, tartja a közmondás, de ugyancsak sikerült nekem ezt kicsit másképp értelmezni: gyermekagyú harmincas most önszántából középfokú latint magol. Valószínűleg az imádkozás lehet a közös pont, amiért az én olvasatomban átalakult a lényeg, mert a Pater Noster nagyon kísért...

Ilyen nálunk is van – mondja a hároméves unottan a vaddisznókra a marosvásárhelyi állatkertben, és akkor ébredünk rá: nappalinkat vadlessé kellene átalakítani. Még jegyet is szedhetnénk…

Nehéz nem a fennálló, karanténos, vírusos létről írni, hiszen mindannyian nyakig ebben élünk, emiatt sokunknak változott meg az életmódja, ha nem a világszemlélete. Emiatt naponta többször is még egy kis türelemért fohászkodunk. Vagy hátha csak a prioritások tolódtak el, helyet cseréltek, és minden megmarad(hat).

Rengeteg személyiségfejlesztéssel foglalkozó és motiváló-inspiráló könyvet találhatunk a könyvkiadók kínálatában. Ezek mellett divatosak még az önismerettel foglalkozó munkafüzetek, on-line tananyagok és az önsegítő határidőnaplók is. Teljes iparág épült fel a pszichológiai témájú, személyiségfejlődéssel kapcsolatos, könnyen olvasható és fogyasztható tanácsadást, lelki megnyugvást, sikeres karriert és boldog párkapcsolatot ígérő könyvekből.

Végre megdőlt egy ötvenhárom éve tartó téveszmém. Mindeddig ugyanis azt hittem – mit hittem, biztosan tudni véltem – hogy az ember jókedvében, örömében mosolyog. Abban a téves elképzelésben éltem, hogy a mosoly, kacagás az öröm, a jókedv következménye, okozata. Ha tehát az ember örül, boldog, akkor nevet.

Székelyföldön gyakran keveredek kalandokba, ezek némelyike a gasztronómia területét érinti. Azt már axiómaként megállapítottam, hogy a székelyek mindenből levest főznek, pacalból is, salátából is, de azt is kijelenthetem, hogy a világ legjobb káposztáját is itt termelik. Ez a mondat nagyon egyszerűen hangzik, de hogy milyen lavinát indított el a csíkszeredai piac házi savanyítású darabja, azt csak erős idegzetűeknek ajánlom.

Ők és mi. Sokszor mintha csatarendbe állva, helyzetenként pattanásig feszülten, egymást mustrálva, öklöt rázva acsarkodnánk egymásra. Persze sokszor nem alaptalanul, hiszen a nő szemszögéből nézve bizony nem játék a családon belüli erőszak, a hatalommal való visszaélés, a kiszolgáltatottság, az egyenjogúság kérdése családban, munkahelyen, közösségben.

Anya társat keres. Ko-pilótát nagyrészt, mert ő tudja, hogy mi az, hogy háztartás, tudja, hogy milyen nehéz, hogy családi élet. Apa társat keres, játszótársat, ko-pilótát nagyrészt, mert neki a család egy nagy játék, a házimunka pedig a lépegetős társasozós táblán a bosszantó mezők, amikre néha, ha úgy hozza a sors, rálépünk. Anya társat keres, apa társat keres. Vajon lehetne, hogy egyszerre találják meg egymást?

Noha egy kattintásra vagyunk már mindenkitől, sem postakocsi, sem postagalamb nem kell, és leveleink másodpercek alatt juthatnak el bárkihez, ingyen beszélhetünk a New Yorkban élő barátnőnkkel, vagy a Svájcban dolgozó férjünkkel. Könnyebb a kapcsolattartás, mint eddig bármikor. Mégis az elmagányosodás a 21. század egyik legnagyobb közegészségügyi problémája és így egyik legnagyobb társadalmi kihívása.

Nyakas, szívós, inas. Nagy, erős kéz – adott szó, becsület mindenekfelett. A másik csupa fehér hajú, mintha mindig mosolyogna, keveset beszél. Van valami úri tartás az egész lényében. Mind világháborús katonák. Nagyapák, ahogy én ismerem, személyesen és ősrégi fotográfiákról.

Egész életemben szerelmes típus voltam. Óvodás koromból a román kisfiúra, Cristire emlékszem, aki egy utcában lakott velünk. Nagyon romantikusnak találtam, hogy ugyanaz a nevünk, és azt, hogy nagyon szépen nézett rám.

Vajon hol a határ az ártatlan bók és a szexuális töltetű megjegyzés között? Legtöbben erre azt mondanánk, hogy ez nagyon egyértelmű: a bók általában kedveskedő, a szexuális töltetű megjegyzést pedig nem lehet félreérteni. De tényleg ennyire egyszerű lenne? Olyan emberrel szemben is, akivel bizalmi a kapcsolat? Olyan emberrel is, akit tisztelünk, felnézünk rá?

Megismerkedtünk egy családdal, akik eljöttek egy nap hozzánk látogatóba. Be kell vallanom, mindig tartok az ilyen találkozásoktól, mert nem tudom, hogyan reagálnak majd arra, hogy sérült a gyermekem, mennyire fogja feszélyezni őket ez a helyzet, és egyáltalán, hogyan viszonyulnak majd Marcihoz. Nekünk már annyira természetessé vált minden fura viselkedése, hogy talán fel sem tűnnek azok a dolgok, amelyek másokat „zavarhatnak”. Általában az a forgatókönyv, hogy megpróbálom minél természetesebben bemutatni

Emlékszem egy csoportos foglalkozásra serdülőkkel, amikor az életcélokról beszélgettünk, ki-ki megfogalmazta, milyen célokat tűz ki az életében. Sikeres érettségi, fényes karrier, anyagi biztonság, utazások, család, ilyenek szerepeltek leggyakrabban a válaszok közt. Az egyik srác egy célt írt fel a lapjára: „Úgy szeretnék élni, hogy mindig tudjam, hogy egy nap majd meghalok.”

Ott volt a könyvben ez a vagány kiskamasz, akit én már nem kiskamaszként nagyon szerettem. Le sem tudtam tenni a könyvet a kezemből, Harry Potternek szurkoltam, röhögtem a vicceiken, alkalom adtán meg lélegzetetet is elfelejtettem venni, úgy izgultam, hogy sikerüljön neki megfejteni a titkot, legyőzni a halálfejű nagyúrt.

Minden húsz évvel ezelőtt kezdődött. A középiskola infó termében nagy odafigyeléssel létrehoztuk az első e-mail-címeinket. Azt még nem nagyon tudtuk, hogy mire fogjuk használni, de a lényeg: boldogok voltunk, hogy van online postafiókunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)