Szempont

Kilencedik osztályos srácok, már nem kisgyerekek, de még nem is férfiak voltunk, a szinte minden tekintetben a szabadságot elhozó 1990 tavaszán. Csaba szokása szerint otthon felejtette a köpenyét, és nem mert anélkül beállítani műhelyórára, mert tartott a szigorú műhelytanár letolásától. (Bizony nem ártott betartani a fegyelmet, Öcsi bácsinak annak idején könnyen eljárt a keze). Üzletet ajánlott: adjam kölcsön neki a köpenyemet, mert én úgyse kapnék nagy büntetést, cserébe kapok egy posztert. (Cikkünk a

Október teliholddal indul és azzal végződik, így rendhagyó módon ezt a hónapot az érzelmeinkkel való szembenézés keretezi. Egész hónapban a szokásosnál érzékenyebbek lehetünk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)

Életem párjának nincs okostelefonja. Sőt, mobiltelefonja is csak évekkel azután lett neki, hogy már mindenkinek volt. Facebook-profilja sincs. Szóval mi nem küldünk egymásnak szívecskékkel megtűzdelt üzeneteket (az övén, a lassan múzeumba illő “gombos” Nokián amúgy is valami kriksz-krakszok látszanának csupán), nem messengerezünk, nem tudja lájkolni az újabb cikkemet, nem ír bejegyzést egy frissen feltöltött fotó alá. Mert nem is akar, nem, nem az eszköz „butasága” az akadály. (Cikkünk a 2020-as Nőileg m

Társaságban gyerekkorunkról anekdotázgattunk. Egymás után kerültek elő a jobbnál jobb történetek, kivel mi esett meg anno, a történelem előtti időkben. Az egyik hölgy azt mesélte, hogy kislány korában az „Ennek a kislánynak dombon van a háza” kezdetű dal második sorát, amelyben „terebély diófa nőtt az udvarára” sokáig úgy értette, hogy „gyere bé, diófa nőtt az udvarára”.

Nyugaton már tombol, Magyarországon fellendülőben van – nálunk még csak gyengébb szárnypróbálgatások közepette bontakozna ki az influenszerkedés. De milyen volt korábban ez a műfaj, és mi történik ma? A tavaszi otthonülést kihasználva kicsit bedurrantottam az Instagramot és hát, tinik szülei, nagyon figyeljetek oda.

Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.

A család már rég elmenekült itthonról. A végeredmény szép ugyan, de a munka az nem vagány: cérnák tekergőznek mindenhol, a nagy, kiterített vásznon nem szabad átgázolni, kerülgetni kell, a varrógép az étkezőasztalon, még enni sem lehet jól. Aztán mindenhol gombostű, még ott is, ahol nem szabadna lennie, főleg lábakban landol. A varrógép hangos szokott lenni, el is neveztem traktornak. Beláthatatlan ideig zajlik ez, míg egyszer csak kész lesz a rendelés, jelen esetben egy óriási falvédő, bár csak bokorral

Hát igen… és ebben a „hát”-tal való kezdés minden sutasága benne van. Válások sorozata után (elváltam, leváltam) negyvenes éveim végén szembenézek az ismerkedés és a „pasizás” új fejezetével. Igen, először az általános szóhasználat, az ismert megfogalmazás jutott eszembe: társkeresés.

Messze földön híres a szenttamási csordapásztor: tisztességes nevét hat év után sem tudom, hallottam már, hogy mintha Johnnynak szólítanák, de maradjunk a Pákónál. A név talál. Nagyon. A falusi csendet tavasztól őszig csak az itt-ott felbukkanó terepmotorok zaja és Pákó ordibálása töri meg („Az anyád istenit! A k….a anyádat! Eriggy, menjé má! stb.): olyannyira hozzászoktunk már mindkettőhöz, hogy az otthon varázsához már-már elengedhetetlenné vált.

Összetört a szívem, és egy darabja már mindig hiányozni fog. Soma kutya pár napja az égi Hargitán kergeti a nyáj mellől a farkasokat. Az én hihetetlenül okos, gyönyörű szép kutyám 14 évesen elment. Sok kalandot értünk meg együtt, nehezeket és vicceseket egyaránt.

Vissza-visszacseng egy dal a fülemben. Nem hosszú a szövege, mégis annyi mindenről beszél. A szerzője sem világhírű, Póra Zoli & Stone Hill gyerekzenekar írta ezt, Együttérző dal a címe...

Ritka, de létezik olyan könyv, amit egyszerre szeret és utál az ember. Az ilyen típusú művek olyan témákat dolgoznak fel, amiket nem lehet úgy olvasni, hogy nem éled bele magad, nem képzeled magad a szereplők helyébe, nincs róla véleményed, nem tudsz valamilyen kapcsolatot találni vele. Péterfy-Novák Éva legújabb regénye ebbe a kategóriába tartozik. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

Ritkán időzöm kisgyermekek közelében, ha mégis, nem gyakran van lehetőségem végigkövetni egy teljes napot. Mint európai turista az afrikai szafarin, ámulattal mozizok: miről szól a közös játék, mikor ki a hangadó, milyen meccsek mennek köztük, és miként dőlnek el a dominancia-harcok? Két gyerekkel könnyebb, mint eggyel – mondták a nagyok…

Egy nőnek ápoltnak, visszafogottnak, jól és mindig alkalomhoz illően öltözöttnek, kedvesnek kell lennie. Hányszor hallottam ezt kislánykoromban! Mindezt hogy oldja meg egy mai nő? Újabban, ha találkozom igazán ápolt és jólöltözött nőkkel, elsőként az jut eszembe, hogy mennyi munka és idő és odafigyelés van a kinézet mögött. Hogyan oldja meg? Beszéljünk pragmatikusan tehát a női ápoltságról.

Alapvetően a társadalom úgy véli, meglepő módon a nőket is beleértve, hogy esélyegyenlőség van réges rég! Mert legalább egy évszázada iskolába járhatnak a lányok is, 80 éve szavazati joguk is van a nőknek, fél évszázada nadrágot viselhetnek... Tehát kész, már egyenlőség van. Persze, persze, kellett a szüfrazsett-mozgalom meg minden, de ma már ennek nincs értelme, fölösleges a feminizmus és kár a gőzért, hisz ez már meg van valósulva. Pont ugyanolyan esélye van ma egy negyvenes éveiben járó nőnek például

„Kicsi Timikém, ne tépd ki a lapátot a baba kezéből, tudom, hogy a tiéd, és ő vette el, de kérd szépen, hogy adja vissza, ne ilyen csúnyán kiabálva. A kislányok szépen beszélnek, kedvesek.

Beléptünk a diszkóba. Félhomály volt és por. Rajtunk kívül tíz-tizenöten lézengtek az üres teremben, mind fiúk. Jó, nem volt még diszkó, csak annak készült. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

A nap már fényesen sütött, mikor felébredt. Csend volt, csak a legyek zirregtek az ablakon. Egyedül van – állapította meg. Sosem tudta ébredéskor, hogy az apja napszámra ment, vagy betért a kocsmába, és ott ragadt estig. Korgott a gyomra, hát elindult a faluba, valahol csak megkínálják étellel. A gumipapucs csattogott a lábán, hűvös volt már az árnyékban, fázott a lába. Cipőt is kell kérjek valakitől, gondolta, de egyszerre nem lehet mindent. Ezt még egy hétéves is tudja.