A párkapcsolatok életciklusában egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár elhatározza: szintet akar lépni – minden téren. Van, aki egészségesebb életmódra vált, elkezd bringázni vagy tandemugrani, és van, aki gyermeket vállal. Mi utóbbiba csaptunk bele. Háromszor.
Dühítő, bántó, van, hogy fájdalmas, ha jónak ígérkező kapcsolatokban a manipulálás jeleit, hazugságok hálóját véljük felfedezni. A Nőileg augusztusi lapszámában az érzelmi zsarolásról részletesen írunk. A jelenség magával ragadta Bleeding Bride szerzőnket is, és egy történetét megírta nekünk.
Carpe Diem! Élj a mának! Éld meg a pillanatot! – mondogattam magamnak vizsgák előtt sokszor, amikor Kolozsváron esténként koncertek vártak, s másnap reggel vizsgám volt. Pfú, mennyit mondogattam, hogy Carpe Diem!
Ismét nyár van, és a gyermekeket tenger mellé kell vinni, mert ezt az irányt lőttük be évekkel korábban. Még mindig a tengerparti nyaralás marad a stabil családi program. Csakhogy időközben változik a család is: megcsappan, majd bővül.
Sok millió emberhez hasonlóan, négyévente (na jó, most épp öt) figyelmemet én is az olimpia irányába terelem. Amolyan magyaros büszkeséggel nézem ezt a sporteseményt: szívem nagyokat dobban minden sikerünkre, és arra gondolok, milyen rendkívüli élmény lehet kijutni az ötkarikás játékokra, és ott méretni meg a világ legjobb sportolóival. Túl az egyéni ambíciókon, képviselni egy országot vagy nemzetet, az már felelősség: minden érem bekerül a nemzet kollektív kincsestárába. Aki most Tokióban versenyez, min
Mikor fröcsköltél utoljára vizet lábujjad hegyével a medence partjáról? A délutáni napsütésben táncoló cseppek megszépítik a világot.
Könyvek, meditációs gyakorlatok tömkelege tanítja a jelenlétet, a pillanat megélését, s mintha egyre többen lennénk, akik arra ébrednek rá, hogy valahol a múlt-jövő tengelyén eltűnt a most. Augusztusi lapszámunk mellékletében a mára mondunk egy hatalmas igent!
Gyerekkoromban sokszor néztem a teraszról, ahogy a testvérével elmentek a házunk előtt. Én falusi kislány voltam, ők a városból jöttek nyaralni a nagyszülőkhöz. Irtó menők voltak. Sokszor eszembe jutott, milyen jó lenne, ha barátok lennénk. A körülmények adottak voltak, édesanyáink egy faluban nőttek fel, édesapáink együtt jártak középiskolába, és a nagytatája volt a magyartanárom. De nem lettünk. Nem akkor.
Nagyinak mindenről van véleménye, nagyi egy másik világba született. Nagyi sok mindent nem ért, de mindig jót akar. Nagymama kalauzol ismét a generációs különbségeink nyomába.
Mikor táncoltál utoljára? Házibuliban, étterem táncparkettjén vagy esküvőn? Ami egy évtizede még elkerülhetetlen része volt egy szórakoztató estének, egy nagyobb családi, baráti összejövetelnek, hirtelen eltűnt a hétköznapokból. És főként az ünnepeinkből.
„Üres” fejjel futsz a reggel hűvösében, olvasol egy letehetetlen könyvet, izgatottan merülsz el a munkádban – ilyesmi a flow, az örömteli, elmerült elmeállapot. Csíkszentmihályi Mihály szerint minél többször éljük át, életminőségünk annál jobbá válik.
„Az emberiség soha nem látott forradalmak előtt áll... Hogyan készíthetjük fel magunkat és gyermekeinket a példátlan átalakulások és radikális bizonytalanságok e világára? – teszi fel a kérdést Yuval Noah Harari a 21 lecke a 21. századra című könyvében.
Kincső fiatal nőként ül velem szemben. Ilyen elszánt tekintetet nem minden nap lát az ember. A tüzes kamaszsága mögött valami mélyre ülepedett életérzést vegyít a dühe. Dühös – látom rajta, és szenvedélyesen az. Kincső nőjogi aktivista, 17 éves gimnazista. Utál bemutatkozni, mert nehéz mérlegelnie, hogy épp most mi a fontos az identitásából. Az biztos, hogy környezetet véd, azt is aktivista szinten. Fontos tudni róla, hogy szociálisan igen érzékeny.
Vannak olyan tárgyak minden konyhában és ebédlőben, melyek mintha a szívünkhöz lennének láncolva, eltéphetetlenül. Egy derelyevágó, egy fafogantyús kávéőrlő, egy bordó zománcos fedeles zsírosbödön.
Akkor az idén legyen minden nap karácsony, szűnjenek meg a hétköznapok, és maradjon csak az ünnep – készültem a pandémia kezdetén a múlt évre. Amikor együtt a család, nem kellett dolgozni menni, és zárva a boltok. És amikor bent rekedtünk a saját házunkba, hát mit tehettünk? Ünnepeltünk.
Novembertől májusig nagyüzem van a rendelőmben, májustól augusztusig uborkaszezon, majd szeptembertől fokozatosan nő a segítségért fordulók száma. Amondó vagyok, hogy Nyár nevű kollégám önkéntesen besegít, és ideiglenesen átvállal a terhekből.
Az asszony a ház tornácán bontogatja a borsót. A délutáni nap elől húzódott be az árnyékba, de az sem hoz enyhülést. Lerekedt, fülledt meleg van, a levegő szinte belélegezhetetlenül párás és moccanatlan.
Gyakran hallunk a generációk közti mélyülő szakadékokról: az idősebbek nehezményezik, hogy a fiatalok már nem néznek fel rájuk, kirepülni készülő gyermekeikkel szemben a szülők tehetetlennek érzik magukat. Az ifjak pedig bizonytalanok az érzelmi támasz és megértés hiányában. Ez lenne korunk (egyik) nagy problémája? Júliusi mellékletünkben igent mondunk az új generációra.
Más élményt nyújt egy ital, ha madárcsicsergés közepette vagy egy zajos bevásárlóközpontban fogyasztjuk. Egy jó társasággal vagy a szerelmünkkel egy hűs teraszon, lassan elkortyolt ital a nyár egyik legszebb pillanata lehet.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
A nyár a szabadság, a vízpartok és a hosszú esték évszaka. Ilyenkor a bőrünkre kenjük a fényvédőt (!), figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, és igyekszünk elkerülni a leégést. A hajunkról azonban sokszor megfeledkezünk.
Gyermekkori emlékeim egyik legkedvesebbike, amikor a szüleim nyár elején hazaállítottak egy maroknyi frissen szedett eperrel. Vagy zöldborsóval. Sáros újkrumplival a mezőről. Az elsőket megkóstolni, illatukat beszívni ötcsillagos élmény volt.
Nőies, határozott és harmonikus – így jellemzi saját stílusát Csillag-Simon Gabriella marketinges és rendezvényszervező. Inspirálják a vagány nők, az elsők a déd-, majd nagymamája és az édesanyja voltak. Jelenleg gardróbjára a munkája hat a legerősebben.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.
A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.
Nyáreste van. A nap már éppen lemenőben, a kert csendjét sürgés-forgás, edények csörömpölése, nevetés veri fel. Nemsokára füst száll fel, majd az összetéveszthetetlen illat, amely lassan betölti a teret. Megérkeztünk. Az élet valódi ritmusához.
Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.
A 2026-os esküvői divat egyszerre romantikus, merész és személyes, személyre szabott. Egyre nagyobb hangsúly kerül az egyediségre és az önazonosságra, sőt, a menyasszonyi ruhák terén is hódít a fenntarthatóság.
Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.