„A nő a házi tűzhely őrzője.” „Az otthon melegét a nőnek kell megteremtenie.” Hányszor hallottuk, éreztük ezeknek a „parancsolatoknak” a kényszerítő, már-már zsaroló követelését?

Most, mikor már talán látjuk a végét, kimondhatjuk, hogy együtt sikerült! Bár bizonyára minden családban voltak nehéz helyzetek, szomorúságok, veszteségek, reményvesztett pillanatok, mi itt, Európa e keleti szegletében megúsztuk.

Úgy szakadt ránk ez is, mint maga a vírus: váratlanul. Úgy kell megoldanunk, mint mindent ebben az országban: nyomás alatt, összevissza intézkedések, ellentmondásos nyilatkozatok kereszttüzében, hangzatos szólamok, nulla érdemi segítség mellett. És azt hozza ki belőlünk, ami bennünk van: a folyton elégedetlenkedő, a pesszimista, a kifogásokat kereső, a frusztrált, a nemtörődöm, a kreatív, az alkotó, a bizakodó, a segítőkész, a hatékony pedagógust, tanulót, szülőt. Ez az online oktatás.

Egy gyerekkönyvbemutatón a szerkesztő azt találta kérdezni, ha ismét gyerek lennék, mit szeretnék másként csinálni. Szeretnék lány lenni, válaszoltam, mert kamaszkoromban azt gondoltam, a lányok csak elfogadják a fiúk udvarlását, miközben ez utóbbiaknak izzad a tenyerük és fújnak, mint a bálnák. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Az elmúlt években újra meg újra eszembe jutott egy rövid történet Anthony de Mello jezsuita szerzetes valamelyik könyvéből. Valahogy így szól: A szórakozott professzor a kertjében foglalkozik egy virággal, amikor egyszerre tudatosul, hogy neki már tíz perce az egyetemen kellene lennie, hogy megtartsa az előadását. Kirohan a kapun, leint egy arra járó taxit, beugrik és rákiált a vezetőre: „Hajtson, ahogy csak bír!” Száguldanak. Egy idő után a professzor megkérdi: „De ön tudja, hogy hova megyünk?” Mire a v

Gróf Teleki Mihály, a humoráról és nyelvi leleményességéről is közismert Micu bácsi szerint ő volt az őshippi. Elsősorban öltözetével vívta ki a korszakmegelőző besorolást: télen-nyáron hosszú szoknyában, harisnyát nem ismerve, zokniban, bakancsban járt.

Általában kerüljük, hogy a halálról, a gyász megéléséről őszintén beszéljünk. Sőt, maga a halál alapvetően tabutéma, holott mindannyian szembe kell néznünk vele. A temetési rítust is egyénenként másként fogadjuk, Bleeding Bride személyes megéléséről ír.

Antal, akkor még Antika, alig volt tizenhét. Jóvágású, fess falusi parasztlegény. Önként vonult be, mert tudta, hogy ő repülőre másképp nem fog ülni a földszántó ökrök mellől. Márpedig a repülők hangja akkor ritkán, de élesen hasított a levegőbe, valami jobb világ hangján burrogott bele Antika szívébe. A kiképzése nem volt hosszas. Onnan vitték egyenesen Oroszországba, legalább nem kellett emberekre lőnie a frontvonalban. Szikár teste egészségesen élte túl a három év Volgát. Nyers pityókahéj, káposztalev

Tizenhárom különböző hozzávaló – legalább ennyi jár egy valamire való, testet-lelket melengető húslevesbe. Így tanította édesanyám. Legalább egy kiló murok adja meg az édes aromáját, nem hiányozhat a petrezselyem, a zeller, jó, ha karalábé is kerül bele. A pityókával viszont vigyázni kell, elveszi a leves sósságát! – adta át minden fortélyát régen.

A legszebb virág is elszárad a virágcserépben, ha nem öntözik. A legszebb virág is rothadni kezd, ha túl sokat öntözik. Az életben tartás lényege a mértékletesség, más szóval az egyensúly megtalálása.

Mindig szándékosan kerülöm, hogy olyan, márkák üzenetei által generált vitákba szóljunk bele, amelyekről egyértelműen lerí, hogy az ingyen reklámra hajtanak. A Csíki Sör bizonyára most is jó poénnak, olcsó viccnek fogta fel a „karantén videóját”, és úgy tűnik, gőzük sincs, hogy milyen kártékony, amit csinálnak. Ha pedig tudják, még förtelmesebb és még inkább szót érdemel.

Tizenéve foglalkoztat, hogy szeretnék egyszer kopasz lenni. Nem értem, miért ez a vágy vagy hóbort. Egyszerűen csak megszületett, és időről időre visszatér. Valamikor még fogadtam is rá, aztán feledésbe merült. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Ha tehetném, most egy csokor virágot szednék neked. Egyedül. A kertből. Hozzád szaladnék, és a karodba ugranék. Átadnám a világ legeslegszebb csokrát. Mert tudom, anya, hogy amit tőlem kapnál, az lenne számodra a legesleg. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

Édesanyád azt mondta, hárman leszünk. Azaz öten, velem s a pappal együtt. Legalább csend lesz, és az mindig jobb, mint a felfordulás. Majd meglátod. Ahogy azt is, hogy később már nem a lámpa, a tűz, a madárcsicsergés, vagy a különböző arcok lesznek a legizgalmasabbak, hanem mindaz, amit a világról tanulsz, amit a világról gondolni tudsz. Levél Neked.

Rajtam sem lehet eligazodni – igaza van Zolinak. Két napja felbiztatom a galerit, meggyőzöm a barátokat, hogy milyen jó lesz, menjünk el hétvégén a farsangi retróbuliba, öltözzünk be 70–80-as évekbe, a felhalmozódott táncolhatnékomat kiélhetem, ereszd el a hajam hajnalig, most meg itt a péntek este: minden kedvem elszállt, a boogie meghalt bennem, lemondom a bulit. Most megsértődtek rám, tudom, erőltethettem volna, de annak semmi értelme. (Cikkünk a 2019-es Nőileg áprilisi számában jelent meg.)

Egyezzünk meg: mégiscsak egy irtó jó helyzetben talált bennünket a korlátozás. Nincs háború. Vagy van, de nem lehet tudni, miért, ki a hibás, ki kezdte, és főként azt nem, hogy ki kerül ki győztesen. Mindannyian itt ücsörgünk, mímeljük, hogy minden a legnagyobb rendben, miközben lassan minden tétlenségbe fullad.

Kevés testi sérüléssel úsztam meg a falusiasodást (a lelkiekről most nem teszünk említést): néhány karcolás, zúzódás, apróbb égések és vízhólyagok. Az átvedlésnek nyomai a külsőmön nem is látszottak – váltig állítottam, bizonygattam, hogy pulykák-nyulak-galambok-veteményes… Kétkedve nézett mindenki: Te és az állattartás? Ültetés?

Visszaemlékszem rád, frissen végzett egyetemistaként, épp egy hátizsákkal érkeztél meg világot váltani. A narancssárga, virágos szoknya volt rajtad, meleg nyarat viselt a város. A szemedben mélyre rejtetted és magad előtt is titkoltad a makacsságodat, azt hitted, hogy az rossz. Kedvességbe és bájba burkoltad, mert azt mindenki szereti – hitted –, és így mindenki szeret majd téged is – hitted. A dacod nagy hasznodra lesz majd, amikor – újra – kórházazni fogsz sokat. A makacs fejed nem engedi majd, hogy a