Amióta ez az online világ ránk szakadt és eluralkodott való világunkon, azóta próbálom megfejteni magamban, hogy miért van, és meddig egészséges ez a zsigeri ellenállás bennem mind az online tanítással, mind az online terápiával kapcsolatosan.
Szinte minden héten találkozunk olyan cikkekkel, melyekben a közösségi médiában elszabadult indulatokról, veszélyekről, viselkedési normákról, pszichológiai hatásokról olvashatunk. Az életünk részévé vált a virtuális tér, és jó szolgálatot is tesz tájékozódásra, szórakozásra, munkára stb., de itt mintha hiányozna az a bizonyos hét év, a jóérzés és józan ész. Sok szakembert is megszólítanak ennek kapcsán, de mintha már el sem érné az ingerküszöbünket.
Nézem az internetes portálokat, mustrálom a különböző gyerek maszkokat. Melyik mire jó, mit tud és mit nem, milyen méretben van, színe, formája, anyaga, ára, hány darab van benne... Aztán át a fertőtlenítőkre. Kicsi legyen, újratölthető, elférjen, ne ömöljön ki a táskába stb.
Aznap is, mint bármikor máskor ezen a héten, övtáskát vett fel, olyan szép, divatot éppen akkor kereső nőciset, a farmerszoknya alján egyet tűrt, hogy rövidebb legyen, mutasson többet a combjaiból, mert életében most először érezte úgy, hogy jók azok a combok. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)
Fent született a hegyen. Nem alföldi tanyavilág ez, ahol akácok sűrű lombja védi a zsúpfödeles házat a temérdek puszta közepén. Hegyi tanyavilág, melyet a székelyek láznak hívnak.
Anna könnyedén lóbálta kis sporttáskáját maga mellett; lassan, de határozott léptekkel haladt a kórház irányába. Kellemes ősz volt, a nap lágyan simogatta az arcát, és ő elégedett békességben lépkedett egy új élet felé. Egyik kezét a hasán tartotta, mintegy védelmező mozdulatként, s időnként körkörösen simított rajta, mintha jelezné a bentlakónak, hogy itt van. A kórház elé érve fölnézett a negyedik emeletre és mosolygott. – Onnan már ketten jövünk el – gondolta, és egy pillanatra kereste magában a félel
Ebben a hónapban kezdenek letisztulni az augusztusban felkavarodott kedélyállapotok. Mindenképpen tisztábban láthatunk rá bizonyos egzisztenciális problémákra. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)
Sokáig forgattam a következő mondatokat – ez nem csupán egy történés elbeszélése, ez most már az életemmé vált egy ideje. Mind így vagyunk vele: előtte kacagós, törtető, kislányos vagy nőcis, esetleg tüntetően fiús fiatal nők vagyunk, és egyszer csak anyák leszünk. Ráadásul egyből bölcsnek és döntésképesnek kell lennünk. Egy szülés még nem hozza magával mindazt, amivel a szerep szerint rendelkeznünk kell. Szerencse, hogy fejlődőképesek vagyunk.
Az elmenés vs itthon maradás témában sokszor, és sokat értekeztek. És most, hogy kiürültek a gólyafészkek, számomra (is) újra aktuális. Az tiszta sor, hogy mi a jó az itthon maradásban. Az ember elmegy a kisboltba, vannak egyrészt helyi ízek, brünzoajka, tejes kifli, szána. S melléjük a néni, aki elmondja, hogy ez a vaj is nagyon finom, s csak 7 lej 50 bani.
Hétfő délelőtt, bevásárlás előtt. Biciklivel, vászon szatyrokkal felszerelkezve. Semmi extra, lista sincs. A fejemben próbálok rendet rakni, és számba venni még egyszer, mit kell vásárolnom, hogy semmit el ne felejtsek.
Egy átlagos péntek délelőtt beültem a taxiba. Szó nélkül indított, és elszállított a kedvenc kocsmánkhoz… Khm, szólaltam meg, én valójában dolgozni indultam… Aztán vidékre költöztünk: a kétszeres szállítási időbe és kétszer annyi fuvardíjba jó sok faggatózás is belefér.
Volt ez a történet, hogy megkérdezte, mit olvasok éppen. Tizenhét éves vagyok, s én csak Szabó Magdával meg Maurice Druonnal tudok előhozakodni, Az őz és Az elátkozott királyok árválkodnak a listámon. A kötelező olvasmányok nem játszanak, dicséret ezekért nem jár egy megrögzött filosztól.
A kapu nélküli porta lakója, így hívom őt, akiről most mesélni fogok. Szülőföldje és otthona Székelyföld peremvidéke, az az elnéptelendett táj, ahol a kétszáz házas faluban legalább száz házon többnyire lakat van. Nyáron a fű magasra nő az udvarokon és már roskadni készül, mire végre egy örökös megjelenik a városból, s legalább ösvényt vág.
Csíkszeredai barátnőm mindig úgy mutatott be, hogy ő Beáta, Magyarországról költözött Csíkba, de nem tápos. Na, ezt is ki kellett vívni Székelyföldön. Csíki életem, identitásom meghatározó pillanata volt, amikor saját székelyruhám lett. A székely viselet gyönyörű, méltóságteljes. Nem láttam még olyan embert, aki ha felvette, ne húzta volna ki magát. Mert tartást ad. Rögtön tudod, hova tartozol.
Nemcsak érezni, hanem látni is, hogy felszabadult a nép. Aki teheti, piknikezik nyakra-főre, végre beülhet harmadmagával egy kávéra, sörre a teraszokra, a gyerekek fejvesztve rohangálnak, annyi a bringa az útszéleken, mint még soha. Éljen a sport, éljen a szabadság! – ezen a lelkesültségen valamikor kínosan nevettünk volna, most viszont van értelme, nem szégyen ilyen túlzásba esni.
A radikális feminizmus és a hagyományos értékek összecsapásának korában nehéz tárgyilagosan beszélni arról, hogy a nőnek hol is a helye és mi a dolga. Míg sokan tagadják, hogy még létezik nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés, mások a régi idők patrialkális társadalmi berendezkedést sírják vissza, mindenáron bizonygatva, hogy a női lét csakis az anyaságban és az otthonépítésben teljesedhet ki. Lényegében bárhogy is döntenél, a másik oldal biztosan bírálni fog. De vagyunk páran, akik az alkonyzónába s
Nemcsak a szerencse forgandó – világosodtam meg az elmúlt hónapokban –, hanem a szerencsétlenség is. Mint sok minden más az életben, ez is folytonos körforgásban van. Így megeshet, hogy egyszer csak az az ember szorul támogatásra, aki addig szívből, önzetlenül másoknak segített. Ez történt az év első felében, amikor a világjárvány befurakodott hozzánk is, és amelynek egyik súlyos mellékhatása az volt, hogy emberek ezrei maradtak munka nélkül. Szerencsére ekkor is volt, aki segített, kampányok révén támog
Hol lehet igazi fából készült lapítót kapni a városban? – kérdezem mindenkitől az utóbbi napokban, mióta egy túra alkalmával felmerült egy picike vágódeszka égető hiánya. Nagyot nem cipelek, s hogy könnyű legyen, nem árt, ha fenyő az anyaga. Csak ekkorka kéne – mutatom a 9x13-as méretet, hogy mégse műanyagon vagy pléhtányéron karikázzam a kolbászt, hagymát, s a füstös szalonna is megérdemelne egy méltó tálalást a hegyekben.
Képzeljünk el egy lányt, aki a legjobb szeretne lenni kosárlabdában, ezért a tipikus kamaszkori örömöket feláldozva, az önállósulás talaján egyedül állva dolgozik nap mint nap az álmáért. Pályája szépen ível felfelé, ekkor rondít az életébe a leukémia.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.