Valahányszor felveszem a kötényt, és megmarkolom a mosogatószivacsot, eltökélten ismételgetem magamban: most ez a munka a legfontosabb, amit elvégezhetek. Kell a tisztaság, kell a rend, hogy a lelkem lebegni tudjon, s a kedvem derűre forduljon.
Ha nem éppen ez, akkor mi lennél, tesszük fel gyakran a kérdést, és általában kész is van a válasz – hol egyértelmű, hol meglepő. Demeter Melinda is elképzelt magának többféle létezési formát – talán egyértelmű, talán meglepő?
A nőiségről gondolkodva Szent Ágoston jutott eszembe: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” Átírtam most erre: Mi hát a nőiség? Ha senki sem kérdezi tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.
Eltelt egy újabb év. Mindegyik más, mint az előző, de ez még másabb volt. Tavaly ilyenkor az ismeretlentől való félelem, az új élethelyzet, a változásban rejlő lehetőségek foglalkoztattak. Ma már némi tapasztalattal a hátunk mögött telve csalódással, dühvel, érzékenyebbek vagyunk, mint valaha. Annyi negatív hatás ér(t), hogy a szelepet valahol meg kell nyitni, és a gőzből le kell engedni. Különben jön a depresszió, pánik és még számtalan mellékhatás. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin áprilisi számában j
Hányszor haltál már bele kudarcaidba? Szégyelted veszteséged, fájt gyengeséged. S aztán Isten, mint a legmegbízhatóbb világítótorony, rád ragyogtatta szeretetének fényét, melyben megláttad, hogy kudarcaiddal, veszteségeiddel, gyengeségeiddel együtt szeretve vagy. Megértetted, hogy életed ajándék. Feltámadtál!
Küzdelmes és megbékélt kapcsolatom van Istennel. Ám ha pontosabban szeretnék fogalmazni, akkor az isteniség tiszta fenségességével való párbeszéd ez. Jelenvaló megtartó erő.
Az utóbbi hetekben nagyon sok téma örvénylik a közbeszédben, és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy én lettem az elmúlt években sokkal érzékenyebb, vagy valóban érzékeny témákat viszünk-visznek nyilvánosság elé, valahogy felbátorodtunk.
A déli harangszót épp csak szétteríti a város felett a friss márciusi szél, amikor megszólal az iskola csengője. Fülsiketítő berregésére, mintegy varázsütésre elevenedik meg hirtelen az addig élettelen épület. A folyosók csendjét boldog gyerekzsivaj veri fel, az udvart pillanatok alatt lepi el a tantermekből kiáramló vidám siserehad, a tavasz és a szabadság mámorító illata úszik a levegőben.
Az első időpontot halasztani kellett, mert késett az oltóanyag. Előírtak egy második dátumra. Meglepően hatékonyan és pontosan, sőt figyelmesen működött a programalás, újraprogramálás, emlékeztetés. Pedig olyan balkáni ügyintézésre számítottam: programálnak, aztán váratnak, aztán elmagyarázzák, hogy ez így is a lehető legjobb, ami velem történhet, aztán visszaküldenek, mert még egy-két nyomtatvány hiányzik, megint váratnak, megint elmagyarázzák, hogy csak azért olyan bonyolult az ügy, mert nem végeztem e
Három ujjal fogja kristálypoharának talpát, társaságban rá szegeződik minden tekintet. „Érzed ezt a kerek savasságot a bor utóízében? Enyhe mandulás felhanggal, ugyanakkor felfedezhetőek benne a bogyós gyümölcsök zamatos aromái, de a koraőszi naplementék illata is”. Ellentmondást nem tűrően mesél legújabb film-, koncert- vagy színházélményeiről, az ő ízlése, világlátása a trendi. Ha valakinek nem tetszik az adott alkotás vagy szerző, rejtett gúnnyal jegyzi meg: „ehhez bizony, fel kell nőni”. (Cikkünk a 2
Mindig irigyeltem azokat, akik a határidőnaplót rendeltetésének megfelelően képesek használni: van egy füzet, ugyebár, benne hónapok, napok, be lehet karikázni, külön oldalra lehet bőven írni a teendőket, s vannak sajátos technikák ezeket vezetni. Hát nekem is volt sajátos technikám, elég kacagságos, de vállalom. Azt is, hogy ma késve tettem közzé egy facebook-bejegyzésünket... Pfuájj!
Kevéssel több mint egy évvel ezelőtt még a tagadás jótékony fátylán keresztül tekintettem az egyre valóságosabban fenyegető pandémiára. Az nem lehet, hogy világszerte hónapokra bezárjanak az iskolák – gondoltam. Az nem lehet, hogy akár évekre le kell mondanunk koncertekről, kirándulásokról, nagyobb, családi rendezvényekről, önfeledt baráti ölelésekről. Elképzelhetetlen, hogy felénk is maszkban közlekedjen mindenki az utcán, akár Ázsiában. Mire feleszméltem, hiánycikk volt a maszk, emlékszem, az első, leh
Ez az a kérdés, amely majdnem mindenik nőt felcseperedése óta valamely életszakaszában intenzíven foglalkoztatja. Bevallom, engem nagyon érdekelt kisiskolás korom óta. Amikor Robiba lettem szerelmes, ő pedig Évába. Vajon miért nem belém?
Az írásaimból talán már sejthető, hogy sosem volt egyszerű semmi az életemben. Nehéz puttony került a hátamra, aztán éld meg, át és túl saját magadat – ez volt az útravaló.
December óta nagyon sokat gondolkodok a nőiségen, nőiességen. És – noha van sejtésem róla, hogy mi lehet az – inkább beszélgetnék róla, figyelném egy másik ember gondolatait, amelyre rá tudok csatlakozni, vagy zsigerből elutasítom. Leginkább most az izgat, hogy a férfiak hogyan látnak minket, nőket, mit gondolnak, mitől vagyunk leginkább azok, akik. A beszélgetésben a neveink mellékesek, a téma intimitásának megőrzéséért pedig különösen fontos, hogy ne a névre, hanem a mondanivalóra tudjak figyelni. (Cik
Sok történetünket csak a névtelenségbe burkolózva merjük megírni. Mert védjük a családot, magunkat. És ez legtöbbször így is van jól. A magazinban is előfordul, hogy a kollégák tollából érkeznek személyes történetek, melyek egy téma mélységébe engednek bepillantást. Persze álnéven. Könnyebb mesélni valakiről, mint azt mondani, ez vagyok én.
Ez a szép benne, hogy ahány nő, annyi elképzelés, annyi elvárás, és ugyanígy variálnak a Nem-ek is. Lehet, szabad ellenérzésünk legyen az ünnepekkel kapcsolatban is. A karácsonyt sem szereti mindenki. A Nők napjával miért lenne másként? – Márciusi magazinunkban is érdekelt ez a téma, s bár ott messzire visszamentünk az időben kutatva a nők napját megalapozó eseményeket, illetve tévhiteket – itt azonban személyes történeteket villantunk.
Hamar összeházasodtak, a rossz nyelvek azt is rebesgették, hogy biztosan jön a gyerek. De eltelt egy év, s nem jött. Helyette sok egyéb volt, amitől irigykedhettek a nők a szomszéd fiatalasszonyra, a férfiak meg nem is formáltak véleményt, hangosan egyáltalán nem, esetleg a bajszuk alatt dörmögtek valamit. Nem telt el úgy a hét, hogy a férj ne egy csokor virággal érkezzen haza a párjához. (Cikkünk a 2021-es Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Balázsy Hajnalka tizenkét éve dolgozik a székelyudvarhelyi Helyi Rendőrségnél, egyedüli nőként az operatív ágon. Azt mondja, jó érzés úgy hazamenni munkából, hogy aznap tett valami jót valakiért, a városért.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.
Fiatal, energikus, céltudatos – így jellemezhetjük röviden Varga Emőkét, Székelyudvarhely legfiatalabb háziorvosát. Gardróbja egyszerre tükröz visszafogott eleganciát, praktikumot és vidám, egyéni stílust.
A szemöldök az arc egyik legmeghatározóbb részlete: szigorúbbá, szomorúbbá vagy üdébbé teheti a tekintetet. Bodó Hortenzia sminktetoválóval arról beszélgettünk a Kencében, hogyan találjuk meg a hozzánk illő formát, és mit kerüljünk el.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.