Az Amerikai Egyesült Államokban a tizenévesek egyharmada YouTuber szeretne lenni, minden ötödik blogger vagy vlogger, minden hatodik kamasz popsztár vagy filmsztár, minden hetedik televíziós műsorvezető, atléta vagy tanár. 13 százalék orvos vagy egészségügyi asszisztens, és 6 százalék ügyvéd. Nálunk kicsit másféle az arány, de fiataljaink is kacsintgatnak nyugat felé.
Hát, elérkeztünk ide is, a befejező részhez. Fél évvel ezelőtt azzal ugrottam neki ennek a sorozatnak, hogy igyekszem elmesélni mindent, ami segíthet akár egy embert is abban, hogy letegye a cigit. És ha már letette, és helyette felszedett pár kilót, akkor segítséget kapjon ennek letevésében is. Ma befejezésként tovább mesélem, hogy mennyivel szebb az élet cigaretta nélkül, aktívan sportolva.
Egyik legellentmondásosabb tabutémánk a szexualitás. Már gyerekként érezzük a felnőttek zavarát, amikor ilyesmi kerül terítékre: vagy elhessegetik, vagy kínos prédikáció-ömlesztést kapunk a fejünkre, gyanús, elhallgatásokkal, titkokkal benőtt területen lépkedünk. Milyen batyut, útravalót kapunk mi, székelyföldi, erdélyi magyar lányok, asszonyok a szexualitással kapcsolatban, amikor először érezzük meg testünk ritmusát?
Hőség van, tapintható a csend. Ember, állat, mind valahol elbújva pihen. A levegő is mozdulatlan. Mintha az idő is megállt volna, végtelennek tűnik a délután. A hortenziákat meg kéne locsolni – gondolja az asszony, mikor csendben nyílik a kapu.
Nehéz volt elhinnie, hogy a világ nem az övé a maga teljességében. Várta ezt a szülést, jobban, mint az előzőeket. Jóskönyvet olvasott, abból azt a tanácsot kapta, hogy várjon türelemmel, mert a várakozás szép gyümölcsöt hoz. A türelmét nem volt hogyan felkutatnia, szerinte belé az Úristen nem pakolt semmit sem, de azért várt. (Cikkünk a 2020-as Nőileg augusztusi számában jelent meg.)
– Na, helló, csajok! Mizújs veletek? Huh, képzeljétek, kibuktam teljesen a tegnap. Van egy fickó, aki egy ideje már stíröl. Összefutottunk párszor az utcán, meg múltkor a koncerten, és észrevettem, hogy követ végig a szemével. Izgi volt, na!
Minél tovább élünk, annál több temetésre kell elmennünk. Szívünk összefacsarodik, amikor a koporsóban nálunk fiatalabb ember fekszik. A hála aprócska kis madara röppen ki szívünkből, amikor kilenc évtized öröme és bánata ér véget itt a földön. Vigasztaló szavakat keresünk, de tudjuk, van akit meg lehet vigasztalni, van akit nem.
Még ha ritkán is valljuk be és akkor is csak félig, mi, férfiak elég furcsa és érthetetlen önellentmondásokkal felpakolt lények vagyunk. Éppen ezért szeretjük mindezt kényelmesen rátok, nőkre mondani. És innen indul egy olyan utazás, amelynek nincs végállomása, egy olyan tánc, amelynek sem tempója, sem lépésszabályai sehol nincsenek leírva.
Jó néhány hete már, hogy a 2019–2020-as tanév második félévének digitálisnak, online-nak mondott oktatási próbálkozásai, kísérletei pillanatnyilag abbamaradtak. A tanítási időszakban és utána is rengeteg ismerősöm kérdezte meg a véleményemet erről az időszakról.
Engem fiúnak vártak. Zsoltikának. Aztán lány lettem, és hét fiú veszett el bennem. A nevemet se választották nagy gonddal. Akkoriban ez kevésbé volt divatban. Andrea lettem, mert az apukám András. Csak véletlen egybeesés, hogy a nevem csengése is férfias.
Nyaralni készülünk, mert ugye, megjött a nyár. Ez csak így természetes. Bár ez persze idén messze nem annyira egyértelmű, lehetne akár ősz is, az időjárást tekintve. Esett a tavaly is, nem igaz, hogy nem, de az idén bármennyire ügyesek vagyunk, egyszerűen lehetetlen belőni egy olyan hetet, hogy ne legyen ilyen meg olyan figyelmeztetés.
Az eredettörténet részletei homályba vesznek. Ami bizonyos, hogy néhány év alatt, kis átfedéssel szárnyast tartó gazdákból bogyósgyümölcs-termesztőkké vedlettünk. Ribizliszüret volt a szenttamási portán.
Hetek óta próbálom megfogalmazni magamban azt az egy, felkiáltójellel zárható mondatot, ami egy naplementés fotón vastagított fehér betűkkel felfirkálva, tömören összefoglalja mindazt, ami a begyemben van. Nem föltétlen sikerült, ezért egy egész oldalt szánok neki. Azért mielőtt beleugranék a sűrűjébe, ne felejtsük el sosem: a víz nedves!
Nem szeretem, amikor Székelyföldet skanzenként állítják be. Sokak fejében az a kép él, hogy a székely bácsi bajuszt pödörve, viseletben, kézzel kaszál a Hargita oldalában. A hagyományok, a népi kultúra, az épített örökség megőrzése nem jelenti azt, hogy elmarad a fejlődés. A kettő nem kell szemben álljon egymással, nem vagy-vagy kérdés ez, hanem is-is. A régi székelykapuk mögött ma már wifis házak is állhatnak, a megoldás csak a tulajdonos kreativitásán múlik.
Eljött a nap: van DIAGNÓZIS. Így, nagybetűvel. Pedig utálom ezt a szót. Rosszul hangzik. Gyorsan rákeresek, nincs valamilyen szinonimája? Van, persze: kórmegállapítás, kórmeghatározás. Hát, nem is tudom, melyik a jobb. Mindegy is. Végre kiderül. Hívom Debrecent. A telefon kicseng. Hamar felveszik – el is csodálkozom, hisz máskor mindig hosszan kell csörögni, amíg beleszólnak a másik oldalon. Ma azonban nem. Ez egy fontos nap. Köszönök, majd szótlanul hallgatom a genetikus doktornőt. (Cikkünk a 2020-as Nő
A kislányoknak az én időmben hosszú hajuk volt, az kellett legyen. Két copfban hordják, ők fonják be maguknak minden reggel, miután gondosan kifésülik, majd a copfok végére kedves, cuki hajgumit, vagy épp szalagból masnit raknak. A szalagot, hogy ne vesszen el játék közben, be lehet fonni a hajba. Erre is megtanított azt hiszem az egyik nagymamám. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin júliusi számában jelent meg.)
Édes Gazdának ezen a héten alkotói válsága van. Vagy alkotói szabadsága? Mindegy. A lényeg, hogy mancsba vettem a jutalomfalat-ellátás folytonosságának kérdését, így most én körmölök: Vifi, az udvarhelyi celEb.
Május–augusztus az esküvői főszezon. No, persze nem 2020-ban, idén nyáron nem lesz lakodalom a mi utcánkban sem. Ám ez miért is nagyobb probléma nálunk, mint a világ többi részén, Európa más országaiban?
Fiatalon, pápai engedéllyel szentelték fel, ma Kolozsvár egyik legnagyobb katolikus közösségét vezeti. László Attila főesperes tanár, lelkipásztor, közösségépítő és mentálhigiénés segítő számára mindennél fontosabb, hogy a tisztség mögött ember maradjon.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A Krónika szerkesztőségének „legcsajosabb” tagja, szereti a színeket, a miniket és a magas sarkú cipőket. Bede Laura a hétköznapokon is elegáns – de sosem hivalkodó –, ám amikor „kiöltözik” jeles alkalmakkor, bizony minden szempár rászegeződik.
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.