Szempont

Olyan szépreményű volt akkortájt! Csillogott a szeme, meg minden. A fejét nagyrészt a hősies, világmentő gondolatok borították el, nem is volt feje, szíve volt, aminek fejformát adott a biológia.

Hatéves kis takonypóc lehetett, amikor az utcán odajött hozzá a két kislány: egyik szőke, szeplős, kék szemű – mint a mesében vagy mint egy ócska közhelyben, a másik meg fekete. Ez utóbbit – apja nagy derültségére – többször is összetévesztették a szomszédos telepen éldegélő roma kislányok egyikével.

A játszóteret, mely mellett lakom, akár a nagybetűs ÉLET-nek is hívhatnánk. Egy több százezer lakosú nagyváros központjában nem könnyű játszóteret találni, így nem is csoda, hogy ez a környék legnépszerűbb létesítménye.

A szeretet, a törődés nyilvánul meg jótéteményeinkben. Személyes megélése gyermekkorban annak, hogy jót tesznek veled, avagy jót teszel másokkal, meghatározó lehet felnőttkorra is. A mesékből is azt tanuljuk, hogy az részesül jóban, aki maga is jó, aki önzetlenül cselekszi a jót. Ennél azonban a jótékonyság kultúrája összetettebb.

Soha nem értettem azokat a nőket, akik megfordulnak a csillogó autók után. Boldogult ifjúkoromban, amikor még ritka volt a saját autóval száguldó huszonéves, elcsavarta a fejemet egy évfolyamtársam, aki Nyugatról behozott autókból pótolta a szüleitől kapott apanázst.

Szeretem a volán mellett, becsszó. Azért is, mert kihívásokkal teli a hazafelé kocsikázás. Jó keskeny az út, de kétirányú, dombra tart, ha a cél az otthon. Szembetalálkozom férfi és nő sofőrrel, de leginkább a férfiakon gondolkodom. Persze, azért is. Na jó, a nők működését mintha ismerném, a férfiak érdekesebbek.

Hogyan lehet megutálni azt, amit szerettünk? Egyszerű: elmegyünk iskolába, és ott majd megoldják. Ahogy sokasodnak éveim az oktatási rendszerünk hangulatában, annál inkább radikalizálódik véleményem a gyermekek járulékos sérülései láttán.

Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, örök fiatal lélekben, a kor csak egy szám – szokták mondani. Aztán ott vannak azok, akiknek az egyetlen erénye, büszkesége, amiért korlátlan tiszteletet érdemelne az, hogy több napja jött világra, mint mások, és azóta kitartóan lélegzik. De biztos, hogy az igazság mindig az „én generációm” szemléletében van, és a bölcsek kövét adott évben születettek pelenkájába rejtették?

November elején még nem tudtuk pontosan, hogyan választ államelnököt az ország. Nők és férfiak igyekeztek a tömeget megnyerni. Eljátszhattak sokan akkor a gondolattal, milyen lenne az a Románia, melyet egy nő igazgat.

Ha már a Nőről beszélünk, akkor egy princípium fogalmát kell körüljárnunk, vagy adott esetben egyetlen személy női kvalitásait. Igen, a nő férfiszemmel – értem a feladatot. A megközelítés lehetőségeiből pedig az előbbit választom, a férfiszemmel vizsgált női egzisztenciát, az örök talányt és az örök létezés misztikus zálogát.

Volt már fogfájásod? Olyan, amikor a bölcsnek titulált csontkinövés lyukas, szájzárat okoz és gyulladva lüktet? Persze hogy igen. Azóta van meg a családod, szomszédaid, fodrászod és a kisboltos ajánlása nyomán a megye összes fogorvosának a száma lementve a telefonodban. Hát igazi pánikrohamod? Olyan rendes, ami összeszorítja a torkod, légszomjat okoz, a szívverésed felgyorsítja és ájulásközeli állapotot idéz? Bólintasz, valójában túl vagy rajta, nem beszéltél róla senkinek...

...lettem falusi. Papírom is van róla. Eskü! Viccet félretéve, talán hétköznapinak tűnhet, ha valaki vidékre költözik, számomra azonban legalább olyan jelentőséggel bírt, mintha a Holdra ruccantam volna ki. Hogy értsétek: lakónegyedi, hetedik emeleti tömbházlakásban nőttem fel, és soha nem volt hiányérzetem. Nagyszüleim is városon éltek, kiskert ugyan mindig volt, baromfiudvar is, disznóvágást is láttam már, viszont soha nem voltam pityókát szedni (még mindig nem), a mezei munkákról, állattartásról roma

„Váltani akartam. Leváltani magamat egy fiatalabbra, megváltani magamat magamtól, kiváltani az életem ritmusát egy pergő, őrült dobszólóra, és ott, a sok magammal töltött órában megértettem, hogy csak a változásra válthatok.” Mikor, miért vált fontossá az őrült rohanást sétává szelídíteni? P. Fincziski Andrea, a Tomcsa Sándor Színház művészének őszinte vallomása a változás, változtatás felette szükséges voltáról.

Ha az ember felcsapja az internet vécéfedelét, és megnézi, milyen illatos szlogenek terjengenek a vezető nővel (erős nő, irányító nő, líder nő) kapcsolatban, ilyeneket talál: magabiztos, független, határozott, mélyen érző, szenvedélyes, racionális, emocionális, erős, a férfi előtt megy be a kocsmába… és a sor lehangolóan hosszú.

Nincs is jobb annál, mint andalogni, tereferélni a Nagy-Küküllő partján, a székely Athénban. Az már csak hab a tortán, ha az ember lányát hűséges celEbe sétáltatja! Ismerősök és ismeretlenek, anyák, apák, nagyszülők és gyerekek, kutyások és kutyátlanok találkozásai.

„– Nem tudom, miért hadakozunk annyit! – mondja. – A tévéből is ez folyik. Így a nők, úgy a férfiak… Megértés kéne, s mindenkinek jobb lenne!” Nemek harca útközben, avagy hogyan szelídíti meg a háborgó, panaszkodó taxisofőrt gyerekdallal a négyéves kislány? Dimén-Varga Tünde pszichológus elgondolkodtató, tanulságos írása.

„Gyermekeim osztálytársaként megjelent egy-egy Kálnoky fiú, emlékszem, egyszer a kisiskoláskorú Áron fiammal vártunk gróf Kálnoky Tiborra, s amikor a sarkon felbukkant egy hosszú lábú férfi kerékpáron, Áron legyintett: az nem ő, a grófok nem járnak biciklin.”

Rákened, rátapasztod, egy gyors, határozott mozdulattal lekapod. Sima ügy az epilálás. Tényleg? Egy öv alatti szőrtelenítés csínja és kínja, avagy gyantatangó Ghonzóval. Vigyázat, csak szőr mentén!