Mindeddig alkalmi sofőrnek számítottam. A munkám révén rengeteget autózunk – csak tavaly legalább 60 ezer kilométert, főként Székelyhonban. Persze rátermett sofőröm van. Jómagam csak nagy bevásárlásra, hétvégenként, Tusványosig, Gyimesekbe vagy Szentgyörgyig vezetek, s a komfortzónám egyelőre Nyugat felé is csak Vásárhelyig tart.
„Repülősóért kapkod a lelkem, és elönt a kétségbeesés: milyen hosszú távú céljai lesznek annak a kisfiúnak, akinek most a legfontosabb célkitűzése, hogy jól pofán vágja Gergőt? Katona lesz? Netán vadakat terelő juhász? Hogy célját sikerült-e megvalósítania, azt már soha nem fogom megtudni” – gyorsteszt célokról és személyiségjegyekről. Demeter Melinda pedagógust mellbe vágta, amit az iskola felé siettében hallott.
Itt megszűnik a magyar tagozat, ott összevonják az osztályokat, kevés a gyerek, egyre zsugorodik az oktatási hálózat, több magyar szülő adja román osztályba a gyerekét – ha nem is napi szinten, de gyakran, tanévkezdéskor pedig folyamatosan halljuk ezeket a mondatokat Aradon. A sajtóban dolgozva számtalan statisztikával, kimutatással, oktatási stratégiával, elképzeléssel, lehetséges megoldással találkoztam. Mégis teljesen más a saját bőrömön érezni, miről is szól az anyanyelvű oktatás a szórványban.
„Tudom én, hogy ez vicc, és aki a viccet nem érti, az jó ember nem lehet... De tényleg, a feleség az csakis egy férfifojtogató boszorkány lehet?” Tényleg házisárkányok és névtelen nők, piáló férfiak lakják Székelyföldet? Gergely Orsolya szociológus elemez.
Alig indulunk el, már ott vagyunk, alig vagyunk ott, már indulunk. Reggel még a saját ágyunkból kelünk, estére már a világ másik felén fekhetünk. Beéri-e a testünket a lelkünk?
Egy nő életében nem ez a legnagyobb gondolkodnivaló általában. De néha sokkal fontosabb tud lenni, mint azt szeretnénk.
Jobb lenne, ha most szopikálnál egy kicsit, kincsem, hisz azért sírsz te, mert éhes vagy, na, így na... Látod, túl mohó voltál, drágaság, most fáj a hasikád, jobb lett volna, ha nem szívod úgy tele magad. Jobb lenne, ha alukálnál, mert késő van.
Olyan dolgokról ítélkeznek elsőre, amelyekről nem kellene. Kimondom: amelyekhez tulajdonképpen semmi közük. Mert soha nem tudhatjuk, hogy egy-egy helyzet mögött mi bújik meg.
Van egy kutyám. Marci névre hallgat. Illetve inkább nem hallgat. Mert pontosan ért ugyan mindent (a férjemmel már románul beszélünk, ha azt akarjuk, hogy ne értse, amit mondunk, de lassan be kell vezetnünk egy második idegen nyelvet), szóval ért ugyan mindent, de fenntartja magának a jogot, hogy csak azt az utasítást hajtsa végre, amit akar. Mit tehetnék? Tiszteletben tartom a jogait.
És még egyszer kézcsók. Vendégszerzőként a Nőilegben: megtisztelő. Olvasom a lapot, szeretem, macsó férfiként, ahogyan anno a Nők Lapját is szerettem. Harmincéves pályafutás után kezdem azt hinni: az újságíráshoz csak a nők értenek.
„A szeretés két emberen múlik: ha úgy viselkednek velünk, hogy figyelnek ránk, érzéseinkre, hisznek bennünk, támogatnak, ha elesünk, akkor könnyű szeretni. Jön magától is az érzés. De ha nem, akkor szükségünk van valami többre, egy magasabb segítségre." – Szalay Zsuzsanna pszichológus szeretet-nyelv próbája.
Nem tudom, hogy hol és mikor romlottam el, de nem sikerült rendes lányt faragnia anyámnak belőlem. Nem olyan az anyag, amit anyám tudna faragni, nem talált rajtam fogást.
„A fortyogó katlanban, a ringatózó, hullámzó vízben elkezdődik egy bohém rapszódia. Jobbról egy kéz, balról egy láb, hátulról egy bugyborék, kéz, láb, buggy, kéz, láb, buggy, kéz, láb…" – Demeter Melinda virtuális wellnessezésre hívja olvasóinkat.
Elballagunk az óvodából, negyedikből, nyolcadikból… és a sort folytathatjuk igényeink és pénztárcánk függvényében. Jó-e ez nekünk, vagy netán kötelezettségként, teherként éljük meg, de lépést akarunk tartani a többséggel? Sokféle kérdés és sokféle válasz is van...
Nem volt más választásom. Meg kellett tanulnom túlélni. Valahogy gyanúsan sokszor találtak meg olyan helyzetek, amelyekben bebizonyíthattam, hogy képes vagyok rá. És amikor túléltem, akkor a csend tisztaságában elfogott a türelmetlenség és a pánik. Most minden egyszerű lesz? Le kell vennem az én páncéloslovag-jelmezem, és tréningnadrágban révedezhetek a melengető napsütésben?
Valószínűleg mindenkiben él egy kép „az osztály legrosszabb gyermekéről”, aki… mindig hangos, verekedős, elkényeztetett, sosem ír házit, vagy mindig akkor betegszik le, amikor számonkérés következik. De ki is ő, milyen is ő valójában?
Gyönyörűen süt a nap odakint, az ég valószerűtlenül kék, az erdő alján – ahol árnyékos – még van egy kis hó. Csend mindenhol. A fiam lázasan szortyog a másik kanapén, zöld teát kortyolgatok: végre alszik, nyugi van. Gyors önvizsgálatot végzek… valóban nyugodt vagyok, nem szorongok. És lelkiismeret-furdalásom sincsen. Egy szemernyi sem. Szép nap van.
Tibi vagyok az V. B-ből. Sokat fáj a hasam. Már annyira, hogy alig tudok iskolába menni. Azt mondta a doktor néni, talán az iskola miatt. Ebben lehet igaza, mert nem akarok iskolába menni, olyan rossz, mindig félek.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.