Szempont

Gyermekkorom karácsonyaihoz szervesen hozzátartozott a hó. Apukám szánkóra tett minket a tesómmal, azon húzott be nagymamáékhoz, ahol azt vártuk, hogy megérkezzen otthon az Angyal.

A fehér ing vasalásánál nem lehet mímelni a vasalást. Ott kell lenni teljesen, testben s lélekben. Mint a karácsonynál. Félig-meddig jelen lenni karácsonykor nem lehet. Mert ebben az ünnepben minden ötvöződik, ami a földi életben fontos.

Amíg nőttem, lassan telt az idő, a napok éveknek tűntek. De amióta a növekedésben megálltam, egyre többször belém villannak azok a meghatározó másodpercek, melyek úgy tartják életemet, mint a ruhacsíptetők a hosszú abroszt a szárító kötélen.

Az estéhez közeledve fáradtan bár, de elégedetten várom a Mikulást. Mert a parentifikált az így tolja, egyszemélyesen, kimerülésig. Mindenki ajándéka telitalálat, mindenki örül, mindenki... Csak én érzem, hogy azonnal ki kell vinnem a szemetet. Levegőt!

A Népművészet Ifjú Mestere és Örökös Aranygyöngyös Táncos, néptáncoktató, koreográfus. Profi pályafutását a Magyar Állami Együttesben kezdte, és huszonöt évnyi magyarországi tartózkodás után költözött haza.

Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.

Nehéz hozzászokni a rövid nappalokhoz, a karácsony közeledte sokaknak okoz szorongást, szomorúságot, félelmet. De valahogy mégis élnie kell a reménynek, és nekünk, újságíróknak kötelességünk a reményteli példákat is megmutatni. Én legalábbis ezt hiszem.

Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.

A „de csodás ez az időszak” mögött ott bujkál egy nehéz éjszaka fáradtsága, a monotonitás, a szülés utáni hormonkavalkád, az anyává válás által újra terítékre kerülő, átdolgozandó sebek, s mi minden még...

Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.

Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.

Tizennyolc évesen tisztában volt azzal, hogy akit megajándékoz szerelmével, az nem tud szabadulni tőle. Nagyon tudott adni. A megajándékozott úgy érezte, ő a világ legszeretettebb embere, és megvakult a gyermeki rajongással vegyített felnőtt szerelemben.

A csíkszeredai Fun Fm Rádió programigazgatója, a Székely Konyha és Kert gasztroműsor műsorvezetője és számos rendezvény, köztük a Csíki Jazz bemondója. Sokoldalú, színes egyéniség – Günther Ottót negyvenhatodik születésnapja előtt kérdeztük.

Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.

Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.

Nem fogja a közösség varázsütésre megoldani a gondjainkat, de nagyban hozzásegíthet a továbblendüléshez, új nézőpontokhoz, vagy bár egy könnyebb délutánhoz. A felismeréshez, hogy keresztjeinkkel nem vagyunk egyedül.

Amikor Leóval várandós voltam, őszintén azt gondoltam, nekem mindegy, fiú lesz-e vagy lány, a lényeg, hogy egészséges legyen. Aztán, amikor kiderült a genetikai tesztből, hogy kisfiúnk lesz, az volt az első reakcióm, hogy miként hozom ezt helyre.

Az elmenők nem kihulló láncszemek, hanem maradandó, csak láthatatlanná váló, de nagyon is létező részeink. Nem kevesebbek és szegényebbek leszünk, hanem gazdagabbak, mert közénk, hozzánk tartoztak, elmenésükben is végérvényesen itt maradnak.