„Vízre lépés” volt számára vállalkozóvá válni negyven felett, ha bán valamit, akkor azt, hogy nem hangosította ki hamarabb, mekkora szükségünk van nekünk, nőknek a megerősítésre. Pálfi Kinga válaszolt ezúttal a Marcel Proust által elhíresült kérdésekre.
Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.
Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban?
Nem tudni, kivel esett meg a történet, de nagyon sok kislány szeretne balerina lenni, és szintén sokak néznek szembe már gyermekként súlyos veszteséggel. Szalay Zsuzsanna írta ugyan, de a te lányod története is lehet.
Munkáiból nagyon pontosan kirajzolódó értékrend, természet- és szülőföldszeretet árad, a székelyföldi lét örömeinek elkötelezett híve és hirdetője. Székelyudvarhelyi kolléganőnk mesél ezúttal, miként változott velünk együtt az elmúlt tíz esztendőben.
Szakmai ártalom, hogy minden rendezvényen dolgozom egy picit. Nyilván csak fejben, és soha nem a hibákat keresem. A hivatalos eseményeken azonban nagyon tudok bosszankodni, amikor alapvető szabályokat nem tartanak be.
A Székelyudvarhelyi 2. Unitárius Egyházközség újonnan beiktatott lelkésze mélyen hiszi, hogy minden okkal és céllal történik, s hogy nem a tárgyakban rejlenek a kincsek. Újvárosi Katalin válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
A női lét ezer arcáról tartottam előadást időseknek, még az anyák napja bűvkörében. A beszélgetés után az egyik hölgy odajött hozzám, és azt mondta: Jól áll neked a duciság. Köszönöm – válaszoltam egyszerűen. Szívből jövő reakciómon magam is meglepődtem.
A vastagbélrák világszerte a harmadik leggyakrabban előforduló-, valamint a második leggyakrabban halált okozó rákfajta. Épp ezért ajánlott szűrővizsgálatra jelentkezni akkor is, ha semmiféle panasza nincs az embernek.
Nekünk, nőknek, valahogy mindig jól kell lenni. Akkor is, ha épp minden ez ellen szól: adni kell a látszatra is, erősnek lenni, de közben lágyságot, finomságot sugározni. Topon lenni a legnehezebb élethelyzetekben is.
Ezrek számára ismerős a neve a GaGa rádió hullámhosszáról, de csak jóval kevesebben ismerik, milyen nő rejtőzik a hang mögött. Szerelem számára a rádiózás, de különböző rendezvények házigazdájaként is gyakran találkozunk vele Udvarhelyszéken.
Anya, emlékszel? Emlékszel még arra, hogy hároméves voltam? Hároméves, s akkor, ott, a kicsi szobában nem voltak gondjaink. Apa nem volt otthon, s csak mi ketten voltunk. Ketten, és mesét olvastál nekem, a nagy meséskönyvből, amelyiket úgy szerettem.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Tíz éve, a Nőileg első lapszámának bemutatóján adott koncertet, s azóta kissé eltűnt a látókörünkből és az erdélyi könnyűzenei életből. Tóth Kati szerint az „amerikai álom” nem olyan egyszerű, mint a filmekben, de ő rendületlenül hisz benne.
Ha valakinek vezérfonal az életében közülünk a változás, lapalapító főszerkesztőnknek, Sebestyén Kingának kiváltképpen az. Míg korábban nagyjából háromévente változtatott az élete folyásán, immár kereken tíz éve, hogy egy projektre, a Nőilegre fókuszál.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Felelősségteli, tudatos szülőként kötelességünk (lenne) a gyermekeink legfőbb érdekeit szem előtt tartanunk minden élethelyzetben. Hatványozottan igaz ez válás esetén is. Hogyan lehet „jól” válni?
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.