Kommunikációs tanácsadó, a Kötelék és a Háromszázhatvanöt kötetek szerzője: Szász Hargita neve bizonyára sokak számára ismerős. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Gyerekként az ember egyértelműnek vesz dolgokat, még ha nem is találja feltétlenül kellemesnek őket. Számomra mindig ilyen volt a húsvéti locsolás. Minden percét gyűlöltem, de nem tudtam elképzelni nélküle a tavaszt.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Jellegzetes orgánumát már sokan ismerhetik a Rádió GaGa hullámhosszairól: Horváth Gábor műsorvezető, szerkesztő a kerti munkákat és a dokumentumfilmeket is legalább annyira szereti, mint a rádiózást. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
A fiatalkori utazó énemre gondolok, aki lázasan kutatott. Egymás után pipálgattam ki az általam meghódított országokat, városokat. De valahogy sosem találtam meg, amit kerestem. Örökös útitársam volt a magány.
Az itt és most-ban való élésre, a flow-ra törekszik Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó: hogy minden egésszé épüljön össze, mint egy puzzle darabkái. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Védjegye a vörös haj, mégsem szeret előtérbe kerülni. Szeret utazni, és meglepni a barátait gasztronómiai különlegességekkel. Podcast-sorozatunkban ezúttal D. Balázs Ildikó csíkszeredai újságíró kollégánkkal beszélgettünk.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Sokat megélt, bölcs emberek mondják, csak úgy tudnak teret nyerni az új dolgok, ha előbb a régit kiseperjük. Ha pedig nem mi, kisepri az élet. A megszokottól való elválás őrületesen tud fájni, ideig-óráig azt hisszük, a régi nélkül nincs tovább.
Operatőr, dokumentarista, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa: Szabó Károly azonban annyi mindennel (is) foglalkozik, hogy nehéz lenne egy rövid felvezetőben felsorolni.
A praxisomban újra és újra találkozom olyan történetekkel, ahol valakit bántanak. Gyerekek, felnőttek, közösségek – mindegyikben jelen van az elnyomás, a megszégyenítés, a kirekesztés.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Fárasztják az értelmetlen tömegélmények, és bánja, hogy nem jut több ideje elmerülni az olvasásban, árulja el Nagy Endre, a Rádió GaGa műsorvezetője. A Proust-kérdéssora válaszolva azt is felfedi: pontosan mit is jelent a „kanapézás”.
Valamiért sehogyan se tudtam elképzelni, hogy egy hivatástudattal bíró pedagógus, aki szereti a munkáját, mi a csodát tud csinálni, ha nem tanít?
Legtöbben a képernyőkről ismerhetik Száva Enikőt, mint a Duna TV, majd az M1 székelyföldi tudósítóját. Enikő azonban néhány éve merészen váltott szakmát és lakhelyet is, hisz Székelyudvarhelyről Temesvárra költözött.
Az érzés, hogy nem turistaként, hanem (székelylelkű) budapestiként járok a szemerkélő szürkületben, hogy rutinosan rovom az utcákat. Hogy külsőleg nem lógok ki, mert valamilyen módon ide is tartozom már.
Fiatal felnőttként, a családi ház kapuján kilépve egy addig ismeretlen hiányérzet kerített hatalmába. Sokáig nem is tudtam megfogni mibenlétét. Aztán afrikai utazásomra készülődve szögezték nekem többen a kérdést: „Nem félsz?”
Nem állítom, hogy teljes a siker, de úton vagyunk: néhány éve még sikerként éltem meg, hogy reggelente nem késtünk el, ma már a reggeli készülődés milyenségére is igyekszem figyelni. Valljuk be, a reggeli indulás gyerekekkel kemény meló.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.