Szempont

A jelenlét egyszerűsége: „Köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek”

Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan

Villáminterjú Szőcs Endrével: „Nagy baj kell ahhoz történjen, hogy elhagyjam ezt a helyet”

Saját bevallása szerint egyszerre nagyon merev és rendkívül rugalmas, elképesztően önfejű és mértéktelenül alkalmazkodó, kütyümániás és bakelitlemezt hallgató. A Proust kérdőív néven elhíresült kérdéssort világszerte sokan ismerik, amellett, hogy szórakoztató eltöprengeni az egyes kérdéseken, sok minden kiderül(het) belőle a kérdezettről. Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója válaszolt.

Magyari Tekla: Milyen az anyaság? – Novemberi lapajánló

Na, milyen az anyaság? – szegezik nekem a (hülye) kérdést az utóbbi hónapokban sokan. Nem könnyű felelni, pláne pár hét után, „kösz, jól”-nyi hosszúságban… Mint az élet maga: könnyebb és nehezebb napok is vannak.

Szilveszter Andrea: A segítőnek mi segít?

Utolsó percig odázza a télikabátot és kiscsizmát. Reggelente már-már belecsíp arcába a hideg. Ilyenkor szaporázza lépteit, dzsekijét szorosabban magára fogja, s nyugtázza, ez még belefér. Ezáltal is fenntartva a nyár könnyedségének illúzióját. Aztán egyik reggel már fehér fátylat terít a kerítések tetejére a dér. Nincs pardon.

Demeter Melinda: Bimbóban holt leander-szerelem

Szeretem az őszt. Különösen az októbert. Negyven éve pont ilyen ragyogó nap volt október tizenötödikén. Tizenhét éves voltam. Megérintett az első szerelem. Mit megérintett? Elkapott, mint egy hurrikán.

A házikenyértől a citromos, kakukkfüves, kézműves ciabattáig

Azt mondják a táj, az éghajlat, amiben élünk, meghatározza a természetünket, az élethez való viszonyunkat: más a mediterrán ember, más a hegyek közt élő. Egyik lazább, másik zordonabb. Más a városi, más a vidéki, más, aki fák közt ébred, más, aki számára épületek, tűzfalak és villamos zakatolás jelentik az otthonosságot. Egy költözés küszöbátlépés, külső és belső térben is. Bizonyos dolgokra fel lehet készülni előzetesen, de elképzelhetetlenül több váratlan mozzanat vár az emberre, mint amennyire számíto

Nagylány nem sír. Vagy mégis?

Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.

Hány nő kap Nobel-díjat? És miért van ennyivel kevesebb női díjazott?

1901-ben osztották ki először az Alfred Nobel által alapított elismerést, azóta 954 személy kapott Nobel-díjat. Ebből mindössze 65 nő. Eleinte öt kategória létezett, ma már hat: fizika, kémia, orvosi és élettani, irodalom, béke és közgazdaságtan. A csaknem ezer díjazott többsége férfi, és legtöbben az Amerikai Egyesült Államok állampolgárai. Közülük nagyon sokan - akárcsak az első magyar női Nobel-díjasunk, Karikó Katalin is - ebben az országban élt és tevékenykedett a díj odaítélésekor, annak ellenére,

„Megtanultam szívből szaladni" – Úgy adsz, hogy te is kapsz közben

927 nagykövet 8 különböző országból, 50 nagyszerű kezdeményezés és egy rendkívüli ötlet, amely összefog és cselekvésre sarkall egy közösséget – mondhatnánk, hogy nagy vonalakban ez az idei Fuss NEKI! adománygyűjtő akció Székelyudvarhelyen. Valójában viszont sokkal több ennél: olyan egyedülálló élmény, amelynek révén rengeteget nyer a közösség mellett az is, aki részese.

A kitüntetés: Virsli és saláta?! Anya, te profi vagy!…Te egy kocsi vagy!

Amikor kislányt vagy kisfiút nevelünk, tapasztalhatjuk, hogy milyen rejtélyes, feltartóztathatatlan, már foganásuk pillanatában kódolt erők törnek felszínre érdeklődési körük kialakulásában, játékaikban. Hogy a környezet ebbe milyen szinten tud beleszólni, azt még a tudomány is csak saccperkábé szinten tudja megállapítani, jelenleg a gének javára. Ezért tartottam először nevetségesnek, mostanra pedig már egyenesen ijesztőnek a nyugati gyermekidomítás-trendek közt egyre inkább eluralkodó uniformizáló töre

Ha olyant veszek, olyan leszek?

Gyakran láthatunk olyan videókat, amelyekben azt mutatják be, hogy a pár száz dolláros ruháknak vannak pár tíz dolláros párjaik, amelyekben pont úgy néz ki az ember, mint a luxusmárkák termékeiben. Mégsem ritka az, hogy a drágábbat vásároljuk. Vagy legalábbis arra vágynánk. De miért is?

Gátlások és fürdőruha nélkül

A külsőnk elfogadása miatt a legtöbben harcot vívunk életünk során valamilyen formában, a kérdés, hogy mikor és hogyan sikerül azt megnyerni. Az ember alapvetően pőrének teremtetett, a társadalmi elvárások és az általános kulturális berendezkedésünk viszont felöltöztettek bennünket, olyannyira, hogy a kevesebb, lengébb öltözet sokunkat frusztrál egy kicsit. Nem volt ezzel másként kolléganőnk sem, aki - fürdőruhájával együtt - levetette a gátlásait is: egy naturista kempingbe merészkedett. És milyen jól t

Hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra – néha mindent megváltoztat

Budapest kohó, mint a fővárosok általában. A sokféleséget és sokszínűséget olvasztótégelyként gyűjti be, hogy egy sajátos, különös masszává rotyogtassa, amit végül tipikus, összetéveszthetetlen budapesti atmoszféraként ismerünk. Egyszerűen megunhatatlan a dolgok hömpölygő megújulása, annak ellenére, hogy néha el lehet tőle fáradni. Soha semmi nem ugyanolyan, vagy csak nagyon ritkán, hiszen ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az arcokat látni még egyszer szinte kizárt.

A paradicsomok fölött…

Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Régen szerelmes voltam beléd. Most már nem vagyok, másba vagyok szerelmes. Imádlak! Te vagy a legeslegjobb! Kedves Olvasó, milyen gyakran hagyják el szád ezek a szavak? Naponta? Hetente? Vagy hónapokban mérhető az előfordulásuk? Esetleg ennél ritkábban?

Ahol a szívem lakik

Falun nőttem fel, ami természetesen együtt járt a vidéki élet néhány – különösen tinédzserkorban számottevő – hátrányával, mint például az ingázás. De mint utóbb rájöttem, több jellemformáló előnye is volt. A városon, tömbházlakásban töltött utóbbi néhány év egyre inkább felerősítette bennem a kertes házi élet hiányát, sőt – mint néhány napja megfogalmaztam – magát a falusi életet is hiányolom. A faluközösségeknek van egy saját mikroviláguk, amelyek működésébe nem láthat bele bárki, meg kell élni. Szeren

„Öt fesztiválon voltam, négyen családostól” – A fesztiválszezon mindenkié

Csak mindenkinek másmilyen a fesztivál... Nekem ilyen volt ez a nyár: teles-tele fesztiválhangulattal, élménnyel, mindenféle találkozással. Idén öt fesztiválon voltam, négyen családostól. No de senki ne higgye, hogy pont úgy fesztiválozok, mint huszonéve: ma kevésbé spontán és kevésbé teljességre törekvő módon…

Miért ne lennék ágy-őr?

Budapesten is előfordul, hogy költözni kell. Az okokat ne firtassuk. Az is megtörténhet, hogy a két hónappal korábban lefoglalt, az előző lakó után saját kezűleg lomtalanított, kitakarított, félig-meddig bebútorozott lakás kulcsát költözés előtt csak úgy visszakérik. Megtörténhet, minthogy meg is történt. Mert megtehető. És hiába nyílik meg hirtelen a föld az ember alatt, mert két hét alatt új lakást kell találni, bármennyire is lehetetlennek látszik, ráadásul a low budget ilyenkor nem segíti elő a helyz

Bukás: büntetés vagy lehetőség?

A napokban két újságcikket is elém hozott a Facebook, amelyek meglehetősen felborzolták a kedélyeket, a megosztó kommentáradatot olvasva, engem is arra késztettek, hogy elgondolkodjam a témán.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.