Villáminterjú Aczél Dórával: A közösségben hiszek
Tréner, táborvezető, a Fájdallam című nagysikerű kötet szerzője, a nagyváradi Grund School Egyesület alapítója: ezúttal Aczél Dóra válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Tréner, táborvezető, a Fájdallam című nagysikerű kötet szerzője, a nagyváradi Grund School Egyesület alapítója: ezúttal Aczél Dóra válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Vállalkozó, de egy több száz tagot számláló olvasócsoport kezdeményezője is: Barabás Enikőnek mindenkihez van egy jó szava, aki betér az udvarhelyi könyvesboltjába. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Az én célcsoportom határozottan egy érettebb korosztály. A velem egykorú fiúk rám sem néznek. Nekem az érett pasik tetszenek, hazudom magamnak, miközben tudom, ez az esélyeimről, mintsem az érettségről szól…
Lehet hálásnak lenni egy sérült gyermekért? Sokan nem értik. Talán én sem értettem volna korábban. De tíz éve tanulok egy másik nyelvet – egy olyat, ami nem szavakból áll, hanem tekintetekből, érintésből, türelemből, elfogadásból és jelenlétből.
Amikor nincsen elegendő alázat bennem, akkor nyeri meg az önérzet a meccset. Ezt tanultam ebben a hónapban: a kivagyiságom, a méltóságérzetem nem mindig szolgálja a hosszú távú érdekem.
Az utóbbi időben már szinte gyomorideggel nyitom meg a különböző internetes felületeket. Gyakran gondolkodom azon, milyen hatással van az információáradat a mentális egészségemre, és hogyan fogja befolyásolni a gyermekeim életét.
A népzene és a népdal az ő imádsága, ízig-vérig népdalénekes, aki gyermekeknek adja tovább mindazt, amit ő is még gyerekként szívott magába Székelyderzsben... Ezúttal Sepsiszentkirályról érkeztek válaszok a Proust-féle kérdésekre.
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Kirobbanó energiájára, a „pohár félig tele” attitűdjére, meg a gyönyörűen csengő hangjára emlékszem leginkább: Kolcsár Linda diákéveink óta ismét hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Időnként meglátogatom anyai nagynénémet Kolozsváron, a régi Pap utcán át kanyarodok rá a Belső Magyar utcára. Csak lépésben haladok kocsival, a forgalom óriási. Mint ahogy óriási a változás is, ami e két utca lakóit illeti az elmúlt ötven évben…
Igazán színes egyéniség, nem is tagadja: színesben látja a világot István Szidónia kolléganőnk. Ezúttal a Rádió GaGa műsorvezetője válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Van az az érzékelhetetlen idő, amikor megtörik a több évszázados hagyomány, és a külvilág ezt nem is észleli. Nincs piros betűvel beírva a falinaptárba, nem jelzi előre a digitális emlékeztető. Kifordul a világ a sarkából egy észre nem vett órában.
Sokkal többet ki- és elbírunk, mint amennyit magunkról hittünk volna. Életünk nehéz időszakaira visszatekintve, már nem tudjuk, hogyan, de átvészeltük, megtépázva, ám megerősödve is kerültünk ki a helyzetből, s ez mindig ok lehet a további önbizalomra.
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.