Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Megtervezni az életet. Borzasztóan unalmasan hangzik. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint kellene leélnünk az életünket. És mégis, tervek nélkül sodródásnak tűnhet az élet, bár van, aki azt állítja: tervezed vagy sem, van egy kijelölt út. De hogy a realitás talaján maradjunk, valóban lépések egymásutánisága vezet el valamilyen célhoz. Kérdés, hogy megtervezzük azokat a lépéseket, vagy hagyjuk a dolgokat a maguk mentén. Tervezünk vagy sodródunk?
Október ötödike az oktatás nemzetközi napja. Boldog hallelujával „illene” ünnepelni minden rendes tanügyi dolgozónak, országnak-világnak. De a felhőtlen örömömbe – mint annyiszor – ismét üröm vegyül. Egy szűk héttel e jeles nap előtt lemondott a román oktatásügy első számú embere, a tanügyminiszter. Ha jól számolom, a sorban a harminckettedik, aki ’89 óta ezt a tisztséget töltötte be.
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Sztereotipikus kijelentések véleményezésére kértünk különböző korosztályú- és családi állapotukat, hivatásukat tekintve is más nézőpontokból inspirálódó nőket. Olyan kijelentések ezek, amelyek a mi társadalmunkban is szerteágazó gyökerekkel hálózzák be gondolkodásunkat, és a velük való azonosulás fájdalmas életterhet is jelenthet: a nő mint a termékenység szimbóluma, a családi tűzhely őrzője, a családi béke letéteményese és a lágyság, szépség képviselője…
Vállára hajtottam a fejem, amint a puha gyepen végigfeküdtem. Van úgy néha, hogy legszívesebben megállítanánk az időt. Mert a jó s a jóság lengedezik körülöttünk. A semmibe meredés belső csendjét egy megjelenő csillag törte meg bennem.
Illik-e sikeresnek lenni Erdélyben? Tudunk örülni mások sikerének? De úgy igazán? Hát a saját sikereinket észrevesszük-e? Botházi Mária a sikereinket amolyan elmismásolt, kisebbségi sikernek látja: nem lényeges dolgok, csak úgy „lettek”, s a siker illékony is, foglalkozzunk tehát az örök munkával.
A saját közérzetünk jobbá tétele – energiát adó elfoglaltságokkal, emberekkel, feltöltő programokkal, művészetekkel, önfejlesztéssel – jobbá teszi (általunk) a világot is – én legfőképpen ezzel maradtam az idei TEDxUdvarhely – Ideas for a better world után (sok egyéb mellett). Ha csak kicsit is, de jobbá tettük a világot: akik ott voltunk, akik előadtak, akik megszervezték nekünk, és akik támogatták mindezt. Énekléssel pedig még szebb az élet.
Botházi Mária őszi újságíró-közhelytárából idézve: becsengettek. Csaknem hárommillió gyermek és fiatal kezdte el az országban az idei tanévet, s gyerekeik révén kezdődik a koránkelés, a feladatok és a rendszer harmincvalahány héten át a szülőknek is. Talán rémesnek tűnik most, ebben a szomorú, esős időben, de vigasz lehet mindannyiunk számára: az iskolaévek évtizedek távlatából megszépülnek. Meg – nem mellesleg – életre szólóan hasznosak is.
Röviden: ha akar. Merthogy lehet holtomiglan-holtodiglant mondogatni habfehér ruhában, hogy aztán jöjjön az élet, és mint Fülig Jimmy, jól pofán vágjon. Szóval mindenki maga kell eldöntse, hogy vele vagy nélküle, hogy holtomiglan, vagy csak holnapig, mert ez egy nagyon komoly kérdés.
Őszbe hajlik már a hónap. Furcsa módon inkább ez az időszak az összegzés, tervezés, az idő mérlegelésének időszaka számomra, mint az év vége, eleje. Mintha a nyarat követően innen indulna a következő évnyi lendület – de biztos sokan így vannak ezzel, például akik a gyerekek vagy hivatásuk miatt az oktatási rendszerhez kapcsolódnak.
Kovács bácsi a második emeleten lakik a feleségével, mindig nagyon kedves, csak van egy kellemetlen szokása. De ez még mindig jobb, mint a Kovács nénié, aki, ahányszor meglát, összevissza csókolgat. Azt mondja, olyan vagyok, mint a kisunokája.
Egy magas önbecsülésű személy örül a saját maga- és mások sikerének, gyakori azonban az is, hogy a környezet irigységgel viszonyul a sikerhez. Azt nem veszik számításba, hogy a siker mögött mennyi munka, kitartás, lemondás, áldozat van, csak a végeredményt látják. Akár bagatellizálással is találkozhatunk (neki könnyű, mert… ), vagy az eredmény elvitatásával: csak szerencséje volt, jó időben volt jó helyen, vagy valakinek az ismerőse. Ha irigyek vagyunk mások sikerére, azon is elgondolkodhatunk, hogy kész
Gyermekkorunkban a tábor egy dolgot jelentett: pár napig, hétig az otthontól távol, gyermekek között lenni, párizsit reggelizni margarinkockával, sátorban, tömegszálláson aludni, tollasozni, tábortűz mellett énekelni, patakra, folyóra járni fürdeni.
Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – mondogatta a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig.
Az, hogy kit neveznek sikeresnek, gyorsan változik, főleg az olyan átmeneti társadalmakban, mint a posztszocialista országoké. Lehet a hírnév, gazdagság vagy magasabb végzettség megszerzése, a munka elismerése vagy a nap végén az elégedettség érzése.
Az aranyló búzakalászok még elhajladozzák utolsó, legkecsesebb táncukat, mielőtt a cséplőgépek zúgásában átadnák magukat a malomkövek sodrásának, hogy azok előcsalogassák finom fehér lisztlelküket.
Akkor mindent megbeszéltünk, ugye? Igen, holnap estére ott vagyunk Pesten. Ott csatlakozik hozzánk barátnőnk, Tündi és másfél éves fia, Ábel. Öccse, Feri szervezi a nyaralást, felesége, Évi, aki nemrég esett át egy térdműtéten, de ez most nem fontos, és az ő szintén másfél éves kislányuk. Ez azért érdekes lesz: két másfél éves gyerek a Rax-Alpokban, amint éppen túrázik. Hiába, nem lehet elég korán kezdeni. Éljenek a fiatalok!
Szorongással teli várakozás a bölcsőde- vagy óvodakezdés. Készüljünk, de hogyan? Mit tehetünk, hogy a tanévkezdés kevésbé legyen ijesztő?
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.