Jegenyefára mászni nehéz feladat. Karcsú, hosszú törzsén csak azok tudnak felkúszni, akik igazán jó formában vannak. Mint az egészséges gyermekek. Amilyenek mi is voltunk. Megtalálni egy fészket a lombkoronában maga volt a kinyilatkoztatás édes pillanata.
Nagyon összetett téma a nők elleni bántalmazás, családon belüli erőszak, sokat is foglalkoznak vele, és mi most nem is teljes mélységében, komplexitásában közelítjük meg, csak egy kis szeletét járjuk körbe. Olyan téma ez, ahol nők, férfiak, közösségek túl kellene lépjenek a közönyös hozzáálláson.
Lakásunk ablakából egy piacra látok, tízéves kisfiú pakolgatja az „áruját”. Műanyag poharakba ribizlit, egrest, málnát adagol, néha be-bekap egy-egy szemet. Mint később kiderül, ő szedte a gyümölcsöt a kertjükben, és a bevétel is az övé: biciklire gyűjt.
Az aranyló búzatenger, mint karcsú balerinák karja, kecsesen hajladozik a szél meglebbenő játékában. A forróság néha délibábokat rajzol a pusztaságra, rátelepszik a domboldalakra, s a fennsίkok, melyek zordabb hónapokban is büszkén tűrik megpróbáltatásaikat, kiterίtik zubbonyaikat, hagyva, hogy sárgásra fakίtsa őket a perzselő nap.
Vannak olyan kicsi székelyföldi falvak, amelyekre több száz éves templom vigyáz. Ilyen kicsi, létszámában és kiterjedésében is jelentéktelen falu Homoródszentpéter. Ám templomának legrégibb kövei bizonyítottan nyolc évszázad hitéről vallanak.
Röviden: amennyi akar. Tudom, nem ezt mondják a magazinok és az Instagram, na de szerintem mindenki lélegezzen egy mélyet, és élje úgy az életét, ahogy ő tartja egészségesnek. Ez a kilós dolog nagyon személyes ügy. Éppúgy, mint az etika.
Sokáig nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy én szerencsétlen vagyok, nekem semmi nem sikerül, és sok időbe telt, amíg szembenéztem azzal, hogy ez nem így van. Egy mélyen elültetett kódolással hajszoltam magamat rendre a kudarc érzésébe, sőt, abba hajszoltam magamat akkor is, ha egyérteműen siker ízűnek kellett volna lennie az eredménynek.
Hetek óta záróvizsgáktól hangosak a híradások, kicsengettek itt is, ott is, elballagtak a nyolcadikosok, felnőttek a gimisek, lezajlott az érettségi. A tételek összeállítása ilyen volt, a javítókulcs olyan, a tanárok, a szaktárca, a miniszterek és kantinosok véleményeztek, az eredmények oszlopokban sorakozva megérkeztek. A számok halmazában, a statisztikák elemzése során és az átlagszámítások között ismét csupán a diákokat felejtettük el, mint érző ismeretleneket a függvényekben.
Bár nem várakat vagy kastélyokat foglalnak el, az emojik továbbra is uralkodnak az internetes kommunikációban. A mosolygós-, szomorú-, maszkos-, táncoló-, ideges-, szerelmes- stb. hangulatjelek használata főként a fiatalok körében mindennapos, de olyannyira, hogy ha elmarad egy vigyorgós emoji a mondat végéről, úgy érzem, az illető haragszik rám – vallja huszonéves kolléganőnk, Fülöp Orsolya. Ugyanakkor azt is tőle tudjuk, virtuális beszélgetőpartnerünk mit érezhet egy-egy el nem küldött szívecske okán.
Tanár néni, legyen szíves, raboljon el! – szó szerint ezt mondja nekem egy kamaszlány nevetgélve az iskola folyosóján, a tanév vége előtt. Nem tudtam meg, miért nem várja a vakációt, de nem ő az egyetlen gyerek, akinek nem jó hazamenni.
Elkezdődött a vakáció! Elballagott minden tizenkettedikes diák, elbillegett minden nyolcadikos, negyedikes tanuló, nagycsoportos óvodás. Szeptemberig senkinek sem jut eszébe házi feladatot írni, ceruzát hegyezni, füzetet, írószert vásárolni, egyenruhát mosni. De mielőtt végleg elfelejtenénk az iskolát, gondoljuk át, hogy ténylegesen mennyibe került az, hogy ingyen járhatnak a gyermekeink iskolába, óvodába.
A felnőtté válás során valahogy megtanuljuk megfelelően érvényesíteni ezeket a kijelentéseket. Valahogy: mert számos alkalommal értelmezték épp ellenkezőleg a megerősítést vagy a visszautasítást, netán a hallgatást.
Kamaszként a széna betakarítása, a pityókaszedés vagy éppen a fahordás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Az osztálytársaimmal ellentétben, én nem vártam annyira a nyarat, mert tudtam, hogy milyen sok munka vár rám. A család nagy volt, de édesapám mindig ragaszkodott ahhoz, hogy én is kivegyem a részem a munkákból. Mindig korán keltünk, összepakoltuk az ebédet, és hol traktorral, hol biciklivel, de olyan is volt, hogy gyalogosan indultunk útnak.
Magam elé képzelem a júniusi forróságban a római kori, fallal körülvett Barcino (Barcelona elődje) maradványaira épült középkori templomokat és palotákat. A mai negyed nemcsak a település történelmi központja, hanem a katalán város szíve-lelke is.
Az elvándorlási kedv nem újkeletű dolog, elsősorban a fiatalabb korosztály érintett, hiszen családdal már kevesebben vállalnak be ilyen kalandokat. Sok nehézséggel jár, mégis vállaljuk a kockázatot. Van, aki haza jön, és van, aki egy életre elkötelezi magát.
Középső fiunk ballagása volt. Ezek azok a napok, amikor jó, ha megfelelő mennyiségű zsebkendő van nálunk. Nem akarunk sírni, a könnyek mégis patakzanak. Nem akarjuk szomorítani a gyermekünket, mégis jólesik, hogy felszakadhat valami kimondhatatlan a lelkünkben.
Röviden: ahányszor jónak látja. Pár hete Balogh Petyával tartottam előadást Csíkszeredában a cégek egészséges növekedéséről. Petya sikeres vállalkozó, aki a cápás műsor egyik főszereplője Magyarországon és rém okos. Petyától bármikor kérnék tanácsot, pedig nem is a férjem. És nem azért kérnék, mert nadrágot visel, hisz ahogy nem érdekel, hogy mibe öltözik egy vállalkozó nő, úgy az sem érdekel, hogy mibe öltözik egy vállalkozó férfi. Egyszóval Petyától akkor is tanácsot kérnék, ha szoknyát viselne, mert P
– Az én férjemmel még veszekedni sem lehet. Egyszerűen nem szól semmit, egy darabig hallgat, majd feláll és szó nélkül otthagy. Hát ettől pipa vagyok.
– De mi a gond a te uraddal? – kérdezte a barna.
– Röviden? Tutyimutyi.
Szorongással teli várakozás a bölcsőde- vagy óvodakezdés. Készüljünk, de hogyan? Mit tehetünk, hogy a tanévkezdés kevésbé legyen ijesztő?
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.