Idén az idő és életünk biológiai, lelki ritmusa, a természethez való viszonyunk, szokásaink kerülnek fókuszba lapunk mellékleteiben. Folyamatos változásban élünk, s ennek van egy rendje, amivel a legtöbb esetben jobb megbékélni és elfogadni, mégis mintha megkövülnénk egy-egy nézőpontban, időszakban, korban vagy viselkedésmintában. Vagy éppen kizökkennénk az idő természetes folyamából, és ezzel lehet, hogy éppen önmagunk ellen fordulunk.

Ülünk az autóban, alig haladunk. Reggel van, dugó, időre megyünk, de már nem is idegeskedünk emiatt egy ideje. Beépült a mindennapokba: az itt töltött idővel számolni kell, ha valamiért később érnénk be az iskolába, mint kellene, mindenikünk tudja, hogy nem érdemes ezért egymást hibáztatni. Próbálnánk más útvonalakat is, de nem léteznek, ez van, és ez ennyi időt vesz igénybe.

Vajon a Netflixen felnövő generációk számára már tényleg nincs hatalma a költészetnek? Netán túlságosan fiatalok a versekhez? Egy magyartanár elmélkedései decemberben – miközben a tizenhétévesek megmutatják, mekkora az ereje ma is a költészetnek: társuk öngyilkosságát dolgozzák fel verssel.

Nagyinak merőben más elképzelése van a karácsonyról, az ünnepi előkészületekről, de a meghittség forrását is másban látja, mint az unokája.

Szeretek angyalt lesni, szeretem a várakozást, a készülődést és azokat a rituálékat, amelyek ünneppé teszik ezt az időszakot. 41 éves vagyok, de még mindig úgy érzem, decemberben varázslatos a világ. A tragédiák ellenére is.

Szülei hónapokkal az ünnep előtt kérdezgették, hogy írt-e már az Angyalnak, de ő mindig nemmel válaszolt. Tizenhét évesen is ugyanúgy vágyott a csodára, mint kisgyerek korában, és bízott abban, hogy szerettei kitalálják, minek örülne.

Nekem a karácsony úgy összefonódik az ajándékozással, mint a karós fuszulyka a karóval. Karácsony az évnek az az időszaka, amikor ajándékot adok és várok. Éppen ezért nagyon fáraszt a napjainkban felém áramló sok ámító beszéd a karácsonyvárásról és arról a biztatásról, hogy hagyjuk ki az ajándékozást a karácsonyból. Adjunk egy ölelést, adjunk egy színes papírt, ne adjunk ki pénzt az ajándékra, mert az elrontja a karácsony varázsát.

Bizonytalan és zavaros periódust jelentenek a tinédzserévek mindenki életében, hisz ekkor kezd kialakulni az önazonossága, ekkortájt kezd átlépni gyermekkorból felnőttkorba. Különösen nagy a nyomás egy serdülőn, ha kezd ráeszmélni, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik… Mássága felismeréséről és fokozatos elfogadásáról mesél egy olvasónk – név nélkül, még az okoseszközök előtti időkből.

Közeledtek az ünnepek. Nemcsak a kirakatok polcai, a feldíszίtett város, a pilinkéző hó jelezte valami különleges jövetelét, hanem a hasán békésen elsimuló tenyere is védő mozdulattal sugallta: ez a várakozás időszaka, új jövevény ragyogja be hamarosan a mindennapjait.

Alulírott, vállaltam, ország-világ előtt, teljes meggyőződéssel, hogy a két, általam kihordott és megszült gyermeket tisztességes körülmények között felnevelem. A fogadalom időpontjában még nem voltam Facebook-felhasználó. Sem egyéb közösségi oldal tagja. Na, jó, talán Iwiwes voltam. Zilmann Zsuzsi tapasztalatai az okostelefonos gyermeknevelés kusza világáról.

A férfi egy kimustrált, megfeketedett mosófazékon ül a kartondobozokból összetákolt kalibában. A decemberi hideg nem kíméli, pedig még alig szállt le az est. Gémberedett kezeit kinyújtva melengeti a rőzséből rakott apró tűznél.

Miért irritál sokakat a másmilyen kinézet, bőrszín, gondolkodás, nézet, viselkedés, életmód, vallás, érdeklődési kör? És most nem a nagy trendekre, aktuális ideológiai hullámokra gondolok, csupán a mi kis környezetünkre. Sokszor még az úgynevezett magunkfajták között sem tudunk elfogadóak, toleránsak lenni. Szinte nincs olyan család, amelynek ne lenne fekete báránya, akit megbélyegeznek, valamiért képtelenek elfogadni, megérteni, vagy őszinte segítséget nyújtani neki, ha szükséges.

A nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja (november 25.) alkalmából karakteres, tevékeny, véleményformáló nőket kérdeztünk arról, hogyan látják, miben nyilvánul meg manapság leginkább a nők elleni erőszak, és mit lehet tenni ellene. Koszorus Krisztina énekesnő az erőszaknak egy másik szintjéről beszél, arról, amit nap mint nap megélünk, amiről úgy gondolja, egyfajta pszichológiai erőszak.

A novemberi hűvösségben, mikor a szürke a maga szelίd hamu árnyalataival rátelepszik az utcákra, a házak falaira, s meleg sálak alá kényszeríti a tévelygőket, ő a boltba igyekezett pezsgőt vásárolni. Ritkán iszik alkoholt, de ma ígéretet tett valakinek. S ezt mindenáron tartani szeretné, mert online kell koccintani Vele, az egészségre.

Egyre gyakrabban jön szembe velünk a médiában, hogy a negyven az új húsz, vagy éppen az, hogy az életkor csak egy szám. Sokszor nézem ezeket a címeket, és elgondolkodom, miért félünk ennyire az idő múlásától, és miért nem tudjuk felfogni, mekkora kiváltság, ha lehetünk a húsz után negyven, és esetleg majd hetven évesek is?

A mindenit, angyalom, hogy értél ide ilyen hamar? Alig fél órája beszéltünk, s még otthon voltál. Mi a mennydörgős mennykővel? Elektromos rollerrel?! Valahogy rázasd meg magad! El van-e menve a szép eszed? Nagyi véleménye az okos kütyük koráról.

20 hónap, 87 hét és pár nap telt el azóta, hogy az oktatási intézmények Romániában bezártak. Ebben a 20 hónapban csupán 7 hónapot jártak jelenléti oktatással óvodába, iskolába az óvodások és kisiskolások, és tizenhármat nem. Pont felét, mint amennyit kellett volna. No de miért baj az, ha a kisgyermekek otthon vannak? Vekerdy is megmondta, hogy a gyermeknek a legjobb otthon, az anyja, a szülei, a családja mellett!

Ahogy az országhatárok védik egy állam integritását, úgy védik az énhatárok a személyiség épségét, egészségét. A jól működő lelki határvédő mechanizmusok elősegítik a biztonság érzését, és csökkentik annak előfordulását, hogy az egyén kiszolgáltatottá váljék a kapcsolataiban. Az alapozás már kora gyermekkorban elkezdődik, és sikere nagyban függ attól, hogy a felnőtt mennyire tud a gyermek szükségleteire ráhangolódni. Továbbá attól, hogy a gyermeket körülvevő felnőttek mennyire képesek saját határvonalaik