Gyerekkoromban sokáig nagymamám letett hálóingében aludtam. Reggelente mama az egyik kezében hozta a kakaós kávét, és Isten tudja, miként, de a másik kezében abrosz, tányér és egy finom reggeli volt. Gyerekkoromban ez így ment minden nap.
Az a fajta ember, akinek rosszabb napjain is jut egy kedves szava mindenkihez, a Tomcsa Sándor Színház színművésze emberi kapcsolataira és a közönség szeretetére a leginkább büszke. Megtalálta a helyét, de azt se bánná, ha itt lenne a tenger.
Kevés olyan európai nő él napjainkban a Földön, aki ne hallott volna Rómeó és Júlia szerelméről. Shakespeare-nek köszönhetően színpadi művé alakult ez az ókorban is ismeretes történet. Örök téma, hisz az életet teremtő szenvedélyről szól. A szerelemről.
Egy sárgult újságcikk fénymásolatával kezdődött minden. Feladatként kaptam édesapámtól: terjeszd, add oda másoknak is. Az írásban a magyar nyelv szépségét és szerkezetbéli pompáját taglalták a világ nem magyar nyelvészei.
Van abban valami diadalmas ősi érzés, amikor saját fogyasztásra levágjuk az állatot. A hátsó udvaron, egy idilli környezetben szuszogó székelyföldi falucskában. A húst nem fogyasztók nehezen fognak ezzel a történettel azonosulni.
Budapestről költözött haza Székelyföldre, a nagyvárosi nyüzsgést cserélte a család és barátok közelségére. A Nőileg valamiként a nagyvárosi életstílust pótolta számára, tíz éve ugyanis minden álma volt ehhez a csapathoz tartozni.
Szerelem. Házasság. Nincs szép, felemelő történetem, és túl sok hamis fényű kapcsolatot látok. Túl sok sérültet, megtört, bizalmatlan embert, akik ennek nyomán képtelenek a hitre, hogy létezhet szép, hiteles összetartozás.
Bevallom, van, amiben igenis, régimódi vagyok. Például abban, hogy miként szólítok meg másokat, és hogyan szólítsanak meg engem. Eredhet ez jólneveltségből, előzékenységből, ami azonban bizonyos, hogy a megszólítás módja sokat elárul az adott személyről.
Temesváron született, és lélekben most is ott él. Mindig oda vágyik, az utóbbi években Ausztria, Zürich és Temesvár között „ingázik”. Roppant szerteágazó érdeklődésű román-magyar fordító, legújabban pedig kétnyelvű gyermekmese-íróként próbálja ki magát.
A házasság virágos mező, mely minden tavasszal pompába öltözik, bár minden ősszel elhullik virága. A házasság sok araszos jég a téli patakon. Ő most úgy őrködik a házasságban, mint a boltívbe fagyott, egyre csak olvadó jég a patak fölött.
Hogy fel lehet-e készülni egy szerettünk elvesztésére, nem tudom. Egy ideje egyre inkább életszagú, és egyre közelebb merészkedik az eddig még valami sejtelmes és távoli, a halál. Nem tehetünk egyebet, mint, hogy megszelídítjük.
Csaknem negyven év pedagógusi pályafutásom alatt az oktatásban is hatalmas változásokat tapasztalhattunk. Jelentősen más lett a gyerekanyag, a szülők és diákok viszonyulása az iskolához, követelményekhez, tanuláshoz.
Ahogy belépsz a kapun, rögtön a bal oldalon egy régi, festett Jézus Krisztus feszület, pléh tetővel, ami még az utcáról is látszik. Itt él sok-sok éve Laura néni és Nicu bácsi. Kertjük kiér a Duna Szent-György ágáig…
Kolozsvári fotós és kisgyermekes édesanya, csupaszív „kutyabolond” és áldozatkész állatmentő is olykor. Mint a „multitask” kisgyermekes anyák, Angyalosi Bea is folyamatos időzavarban van, a Proust-kérdéssor néven elhíresült játékra kutyafuttában válaszol.
A hazakészülés megváltoztatja a dolgok hőfokát. Több ez, mint egy utazást megelőző természetes izgalom. Édes, lázas állapot, számolni a napokat az indulásig, hogy itthonról, hosszú idő után végre megérkezhess haza.
Harmadjára hajtom össze, és rakom a bőröndbe a ruhákat. Arra gondolok, hogy mikor vált ez az általam mindig is vágyott és magas fokon művelt, rutinos tevékenység nehézséggé? Hiszen csak mi, felnőttek utazunk...
A vendég, valamint házigazda fogalma sokunk számára kimerül abban, hogy az otthoni környezethez társítjuk. Pedig ennek a szakterületnek – a protokollon kívül is – számos más formája létezik. Tulajdonképpen minden ember csak a saját otthonában nem vendég.
Az elsők között indított gasztroblogot Erdélyben, azt, hogy Ottis főz, talán még az is tudja, aki nem feltétlenül mozog otthonosan a konyhában. Ám azt kevesebben tudják dr. György Ottiliáról, hogy indulása óta a Sapientia EMTE oktatója.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Éjszaka néhányszor bekoppant a szeme, de nem az édes álom jótékony takarója, hanem a válaszadás kínvallatása ömlött végig rajta. Mit tettél az életeddel? Hogyan szerettél? Mibe nyugodtál belé? Mit nem tudsz soha megbocsátani? Mit szégyellsz a legjobban?
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.