Hulladékból álmodott egy új világot: tíz éve már, hogy újrahasznosított papírból alkot. A marosvásárhelyi táskakészítő és vállalkozó hisz a tűpontos célok megfogalmazásában és a kitartó munka gyümölcsében, hálás a máért, mindig mosolygós.
Kedves Apuka! Gondolom, felesége említette önnek, hogy felkeresett engem, ugyanis nagyon aggasztotta már az utóbbi időben, hogy kisfia viselkedése megváltozott: túl csendes lett, kedvetlen, sokszor még játszani sem akar lemenni a barátaihoz.
Ötévesem első tejfogacskája kipottyanni készült. Gondoltam, elébe is megyek a dolgoknak, nem leszek utolsó perces, „lúzer” szülő. Idejében megveszem a kis hála-tárgyat, amit majd a fogtündér hagy a párnája alatt.
Aki bajban levő kutyát lát Udvarhelyszéken, rend szerint Kodolányi Enikő számát tárcsázza, pedig neki sincsen lehetősége minden kóbor kutyát befogadni. A leginkább rászorulókat azonban nem tudja az út szélén hagyni.
Tíz éve ilyenkor kezdett összeállni a Nőileg alapító csapata. Akik velünk tartanak azóta, tudják, sokat változtunk. És ahogyan a lap maga, kollégáink is sokat alakultak. Ezúttal Csatlos Tünde vallott az elmúlt évtizedéről és saját fejlődési útjáról.
A repülőgép emelkedni kezd. A föld lassan távolodik, még jól kivehetőek a részletek: a házak, kertek, utak, a rajtuk araszoló járművek. Elképzeli, ahogy a veteményesben gyomlálgató néni most megáll egy pillanatra, kézfejével letörli izzadt homlokát, és töprengve néz a távolodó repülő után…
Ünnepi időszakban vagyunk. Már november elejétől gyakran halljuk, hogy elindult az őrület… Szomorú vagyok ettől, hogy ennyire degradáltuk az egyik legfontosabb ünnepünket. Így valóban nehezen megélhető mélységében az, amit igazán adhatna a készülés.
Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.
Induló rovatomról dióhéjban annyit, hogy egy őszi konferencia döbbentett rá arra, mekkora igény van (és megunhatatlan) az illem, az etikett és a protokoll témaköre. No, és miért bonbon? Mert azt a legtöbben szeretjük. A hangsúly a legtöbb szón van, mert nem mindenkihez akarok szólni, hanem azokhoz, akik szívesen olvasnak néhány gondolatot ebben a témakörben. Még egy hangsúlyt tennék: a protokoll az erősségem, ezt is szeretném kidomborítani. Bár tudom, az illem és az etikett is mindig kíván ismételni való
Voltak időszakok, amikor megbántam, hogy bemerészkedtem a férfiak uralta lelkészi szolgálat területére. Női lelkészi szolgálatomra sosem tekintettem úgy, mint egy győzelemre, hanem úgy, mint egy kisiklott dolog helyreállítására. Helyrehoztam azt, ami rossz útra tért.
Hét órát kongat a toronyóra. A novemberi este már órákkal korábban a városra ereszkedett. A résnyire nyitott ablakon keresztül a kis konyhába beszűrődnek a közeledő hangok. Magában beszél, veszekszik, mint mindig, amikor tökrészeg.
„Olyan gyorsan elrepült ez az év, hogy időm sem volt lefogyni”– gördül szembe velem a mém. Valaki viccnek szánta, de a poén az, hogy én tényleg így érzem és élem. Közeledik az év vége. Ilyenkor mindig számba veszem a mögöttem és előttem álló év megvalósításait, terveit. Elő is veszem az idénre készített évrendező munkafüzetem.
Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan
Saját bevallása szerint egyszerre nagyon merev és rendkívül rugalmas, elképesztően önfejű és mértéktelenül alkalmazkodó, kütyümániás és bakelitlemezt hallgató. A Proust kérdőív néven elhíresült kérdéssort világszerte sokan ismerik, amellett, hogy szórakoztató eltöprengeni az egyes kérdéseken, sok minden kiderül(het) belőle a kérdezettről. Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója válaszolt.
Na, milyen az anyaság? – szegezik nekem a (hülye) kérdést az utóbbi hónapokban sokan. Nem könnyű felelni, pláne pár hét után, „kösz, jól”-nyi hosszúságban… Mint az élet maga: könnyebb és nehezebb napok is vannak.
Utolsó percig odázza a télikabátot és kiscsizmát. Reggelente már-már belecsíp arcába a hideg. Ilyenkor szaporázza lépteit, dzsekijét szorosabban magára fogja, s nyugtázza, ez még belefér. Ezáltal is fenntartva a nyár könnyedségének illúzióját. Aztán egyik reggel már fehér fátylat terít a kerítések tetejére a dér. Nincs pardon.
Szeretem az őszt. Különösen az októbert. Negyven éve pont ilyen ragyogó nap volt október tizenötödikén. Tizenhét éves voltam. Megérintett az első szerelem. Mit megérintett? Elkapott, mint egy hurrikán.
Azt mondják a táj, az éghajlat, amiben élünk, meghatározza a természetünket, az élethez való viszonyunkat: más a mediterrán ember, más a hegyek közt élő. Egyik lazább, másik zordonabb. Más a városi, más a vidéki, más, aki fák közt ébred, más, aki számára épületek, tűzfalak és villamos zakatolás jelentik az otthonosságot. Egy költözés küszöbátlépés, külső és belső térben is. Bizonyos dolgokra fel lehet készülni előzetesen, de elképzelhetetlenül több váratlan mozzanat vár az emberre, mint amennyire számíto
Egy kilencvennégy éves hősnő, humor, akció és szívszorító őszinteség: a Thelma nemcsak film az öregségről, hanem megható tisztelgés időseink mindennapi bátorsága előtt.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Augusztus végén már legtöbben úgy érezzük: soha nem kezdődik a tanév. Mit lehet még kitalálni, hogy bár ideig-óráig lekössük a vakációzókat? Főzzünk, süssünk együtt, hisz enni valamit úgyis kell. Nálunk – a két kiskuktánál – ezek a receptek váltak be.
Olyan különleges helyen élünk itt Erdélyben, hogy a málnát, szedret és áfonyát akár a kertből, akár az erdőből is leszedhetjük. Gazdagság, hogy sokszor ismerőstől kapjuk, vesszük a bogyós gyümölcsöket, aki azt is elmeséli, idén milyen lett a termés.
A fókuszpont lényege nem az, hogy elrejtsd magad. Hanem, hogy megmutasd azt, ami szép.
A bőrünk, hajunk és körmeink egészségét nem csak külsőleg, hanem a táplálkozásunkkal is erősíthetjük. Nem kell számtalan táplálékkiegészítőt szedni, csupán egy kis tudatosságra van szükség az étkezés, a folyadékbevitel terén.
Jó néhány évtizeddel ezelőtt még Csíkszentgyörgyön állt az a csűr, amely ma Szőcs Erika és Sólyom Géza, valamint két közös gyermekük otthonául szolgál Csíkcsomortánban. Az újrahasznosítás vezérelte a családot az otthonteremtésben.
Szívesen hordasz egy egyszerű farmer-fehér póló szettet? Esetleg egy natúr színű ruhát, ami kényelmes, de kicsit unalmas hatású is lehet? Ne szaladj el rögtön új darabokat vásárolni – kiegészítőkkel új életre keltheted a szettjeidet.
Megmosolyogtató olykor hallani, hogy Székelyföldön még a hal ellen is az a kifogás, hogy halízű. Ha a tájainkon nem szokványos ételt főzünk, olyan, mintha utaznánk. Kulturálisan biztosan ezt tesszük, megismerjük más népek ételeit, azok elkészítési módját.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.